Lengyelország területének védelmére 48 Patriot elég ?
# 12-es
A Patriot az többször leszerepelt a kőkorszaki Scud ellen.
Egy Oka / Iszkander / Kinzsál ellen mire jó ?
Miért lenne kevés az Iszkanderből / Kinzsálból ?
A Patriottal az a baj, hogy univerzális csodafegyverként reklámozzák, pedig a valóságban csak vadászrepülők / vadászbombázók / bombázók ellen jó.
De már azok ellen sem, mert a felsoroltak is távolról, a légvédelem hatósugarán kívülről indítják a robotrepcsiket.
#12
A patriot rakéta 4 millió dollár/darab, és hiány van belőle. A csak a két kindzsalra eleresztettek 32 db-ot erdménytelenül. Az amcsik a japánokat kérték meg, mivel még az USA-n kívül még ott gyártanak patriot rakétákat, hogy futtassa fel a termelést duplájára, és az évi 30 db helyett legalább 60 db-ot gyártson. Erre kiderült, hogy boeing gyártja a célkövető fejet, és hiány van belőle, mert eddig a raktárkészletet fogyasztották, és be kéne indítani a gyártást, de ehhez be kéne indítani az érzékelő szenzor gyártását is. Szóval cumi, mivel az európai szövetségesek már mindent odaadtak, gyakorlatilag sok ország légvédelem nélkül maradt, hozzá kell nyúlni az amcsi stratégiai készletekhez, ami a mostan háborús légkört tekintve elég szopacs. A ruszkik meg úgy állnak, ahogy rakétából mindig is, nagyon jól, mivel egyedül sokkal nagyobb a gyártási kapacitásuk mint az egész nyugati hadikomplexumnak. Kindzsálból felfuttatták min 30db/hó a termelést, és nagyon ritkán lövöldözik vele az ukránokat, ezért már legalább 1000-2000 van raktáron nekik, az iszkandert meg napi szinten több darabot elhasználnak, de abból kb 100-150 db/ hó a gyártási kapacitásuk, úgyhogy ebből is több ezer va raktáron. Sőt az iszkandert tovább is fejlesztették, mert a háború eleji verziók kb 50 m találati pontosságúak voltak, a mostaniak meg 5 m-en belül célba találnak. Az iszkanderből pedig elkezdték gyártani az 1000 km hatótávúakat, amit nyilván már a NATO-nak tartogatnak. Ez a nagy rakétafelhalmozás csak egyet jelenthet, mégpedig azt, hogy egy NATO elleni háborúra készülnek, legalábbis egy üzenet, hogy meg ne próbáljon beavatkozni a NATO, mert leszkapsz. És még ott van a 2500 km-es kalibr, amit szintén tömeggyártanak, és mostanában azt se nagyon eregetik az ukránokra, valószínű, már abból is több ezres a raktárkészlet.
"Miért lenne kevés az Iszkanderből / Kinzsálból ?"
Mert elképesztően spórolnak vele Ukrajnában és nem igazán mennek velük semmire sem.
"A Patriottal az a baj, hogy univerzális csodafegyverként reklámozzák, pedig a valóságban csak vadászrepülők / vadászbombázók / bombázók ellen jó."
Mindenki tudja - rajtad kívül úgy látszik - hogy nem univerzális csodafegyver, ahogy semelyik másik sem.
De én nem tudom, hogy mit vártok a lengyel haderőtől. Kb. kiemelkedő a térségben, főleg az ország méreteihez képest. Most hozzájuk képest mi mit szóljunk? Sőt, az oroszok mit szóljanak? Az ő légvédelmük ennél lényegesen gyengébb az ország méreteit tekintve.
# 17
Mégis mire kéne az Iszkandert / Kinzsált ellőni ?
A Toyota Hiluxos - BTR-es siserehadra ?
" Mindenki tudja - rajtad kívül úgy látszik - hogy nem univerzális csodafegyver, ahogy semelyik másik sem. "
Pedig én hány fórumon láttam csodafegyverváró hangulatot a Patriot kapcsán.
"Mert elképesztően spórolnak vele Ukrajnában és nem igazán mennek velük semmire sem."
Kindzsallal, kalibr-al minden bizonnyal spórolnak, ez nyilvnánaló. Mindegyik 2000 km-nél nagyobb hatótávú, a NATO mélységi területei ellen ez a két fegyver lehet hatásos. Kalinyingrádról iszkanderrel is operálhatnak, de valószínű azzal számolnak, hogyha háború lesz, egy órán belül a NATO eltörli a föld színéről Kalinyingrádot. Kindzsalt azért néha bevetnek, főleg Lov térségében ha kiemelt, és megerősített célpontról van szó. Elintéztek vele jópár 30-40 m-re a föld alatt lévő megerősített bunkert, amiben NATO kihelyezett parancsnokság volt, ezek után most már lengyel területről dirigálnak így nincs már kiemelt kindzsal célpont. A kindzsalok használatát azért is korlátozhatják, mert ez egy valóban ütős fegyver, és ha sokat röptetik, a NATO megtalálja a gyenge pontjait, kidolgozhatja a a hatásos semlegesítését, ugyan úgy ahogy a ruszkik megtalálták a HIMMARS, ATACMS ellenszerét.
A kalibral is az volt a baj, hogy 2400 + km volt a hatótávja, és 450 kg a hasznos teher. Ez a hatótáv az ukránokhoz sok, a robbanóerő meg kevés. Ha majd Nyugat-Erópába küldik a kalibrt, minden bizonnyal elég lesz a 450 kg, mert abba már belefér akár egy termonukleáris töltet is. Ezért aztán kb egy hónapja elkezdték átdolgozni a kalibr-t, kifejezetten ukrán terepre, levettek a hajtóanyagból, így "csak" 1000 km lesz a hatótáv, cserébe viszont 900 kg robbanóanyagot szállíthat.
Az iszkander meg mondhatni most az aduász a ruszkiknál, pont azzal mennek valamire, mivel az utóbbi napokban hetekben sorra lövik ki vele a HIMMARS hordozókat, patriot, iris-T ütegeket, legutóbb egy bevetésre kész, éppen induló MIG29-et. Most ez náluk a csodafegyver, mivel elérték, hogy a célfelderítést követő 1 percen belül már küldhetik is, így észleléstől számítottan 5-6 percen belül lecsaphat 5 m-es pontossággal. Ez olyan gyors, hogy az eddig könnyedén olajra lépő HIMMARS kilövő is beszopja, főleg úgy, hogy megoldották a folyamatos drónos felderítést 100 km mélységig. Még precíziós fegyverüknek tekintetőek az irányított FAB-jaik, de mivel az repülőről vethetőek be, és kb 50-70 km-ert kell repülniük a célig, csak statikus célok ellen hatásos. Az irányított FAB, azért nagy durranás a ruszkiknak, mert szinte fillérekből, tömegével jutottak egy preciziós fegyverhez, és egy csomó drága iszkandert kiválthatnak vele. A különböző páncélosokra meg ott van nekik a jól bevált lancetjük, 70 km hatótávval, és simán elintézett a múltkor egyből egy challenger tankot is. Rakétákból meg a ruszkik sokszorosát gyártják mint amit felhasználnak az ukránok ellen, jól felfogott érdekük hogy hatalmas készleteket halmozzanak fel belőlük. Ez a biztosításuk, hogy a NATO ne avatkozzon be a háborújukba.
"Mégis mire kéne az Iszkandert / Kinzsált ellőni ?"
Na hát ezaz. Nincs olyan célpont, amire érdemes lenne, mert drága mint a rossebb. Ezt az oroszok jelenleg úgy használják, mintha pénz locsolnának ki az ablakon. Csak épp nincs pénzük ilyenre.
"Pedig én hány fórumon láttam csodafegyverváró hangulatot a Patriot kapcsán."
Én meg minden második nap látok valami orosz "csodafegyver" kapcsán ugyanilyet. Pl. az Iszkanderek és társai kapcsán is, miközben ezek kutya közönséges eszközök, semmi újító nincs bennük. Nem is kellene, hogy legyen.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!