Magyarországnak több esélye lenne a Wagnerhez hasonló zsoldoscég alkalmazásával a trianoni revízióra, mint saját hadsereggel?
#21.: És ezekből mik irányultak a nemzetiségeink ellen, amik miatt a szomszédos országok annyira elnyomják az uralmuk alá került magyarságot?
Meg a 18. sz. végétől 1920-ig tartó, tehát Horthy uralma előtti magyarellenes atrocitásoknak is Horthy volt a kiváltó oka?
A magyarság ezeket szenvedte el a nemzetiségektől:
Tudsz hasonló felsorolást, ami magyar részről érte indokolatlanul a nemzetiségeinket?
Progizo, korábban én végeztem máshol okfejtést erről. Nem sokat tudsz látom, hogy a magyarok pont azt tették a nemzetiségekkel a Monarchia idején és az előtt is, amit most a határontúliakkal tesznek, illetve tettek.
Az erőszakos magyarosítás lett a szlovákosítás példaképe, gyakorlatilag abból lett lemásolva.
És erről a magyarok is maguk büszkén tanúskodnak, elég elolvasni a korabeli újságokat. Az első vh után persze és főleg manapság mind letagadják ezeket. A magyar állam ugyanolyan erőszakos és mi több jogtalan eszközt bevetett a nemzetiségek beolvasztására.
#26.: Te pedig úgy látom, ezekről a tényekről nem tudsz sokat, csak mantrázod a kommunista időszak csökevényeit, hogy jó kollaboráns módjára legyen mivel igazolni és a magyarság torkán lenyeletni a trianoni rablódiktátumot és rombolni népünk önismeretét és önbecsülését.
De lássuk akkor:
"A világ első kisebbségi jogokat deklaráló törvénye Magyarországon született meg 1849-ben (később 1868-ban), ezt követte Ausztria 1867-ben, majd Belgium 1898-ban. Az első világháború előtti Európában csak ezen három országban született törvény a kisebbségi jogokról, más európai országok jogrendszerei tiltották és büntetni rendelték a kisebbségi nyelvek használatát az általános iskolákban, kulturális intézményekben, a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, és a sajtóban is."
(...)
"A nyugati minta: a magyarosítás francia és brit történelmi példa nyomán fogant meg a magyar törvényalkotók és politikum fejében. Sem Nagy-Britanniában, sem Franciaországban nem volt az állam nyelve a többség anyanyelve, mégis diadalmaskodott néhány évtized alatt társadalmaikban a hivatalos nyelv. Franciaországban (50% nem francia anyanyelvű volt még 1789-ben) nem csak a nyelvet, de a nemzeti tudatot is sikeresen rátestálták adminisztratív, kulturális és oktatáspolitikai úton a kisebbségekre, ezzel a 19. század végére teljesen és sikeresen felszámolva a kisebbségek nemzetiségi létét és identitását országszerte, míg Britanniában az angol nyelvet sikerült szinte kizárólagosan használt nyelvvé tenni. A folyamatot Nyugat-Európában nagymértékben gyorsította a hivatalokban használt ún. „hivatalos nyelv” és az oktatási rendszereken kívül a még csak kibontakozóban lévő új tömegmédium: az újságírás, valamint a kulturális intézmények országos hálózatainak kialakulása is (könyvtárak, színházak, operaházak). Hasonló folyamatok játszódtak le a terjeszkedőben levő Orosz Birodalomban is történelme folyamán."
Tehát az ország stabilitása érdekében szükség volt arra, hogy a nemzetiségek is értsenek, beszéljenek magyarul és minél több magyar identitású ember éljen ebben az országban.
Főleg annak tudatában érthető ez, hogy akkor már tudták, a saját bőrükön tapasztalta a magyar lakosság azt, hogy ezek az oláh, rác, stb. nemzetiségek milyen veszélyt jelentenek rájuk, mert amikor csak tehették, rabolva-gyilkolva rontottak a védtelen magyar településekre. Ezek után még azon csodálkozom, hogy nem üldözték ki őket kemény módszerekkel az országból.
Ez a kisebbségi törvény amiről beszél 1. több ponton vitatható volt, mert csak egyéneknek és nem teljeskörű, államalkotó résznek kezelte a nemzetiségeket. 2. a gyakorlatban SOHA SEM ÉRVÉNYESÜLT. Szóval a törvény csak szavakból állt.
Az, hogy vmi nem úgy jött össze, hogy nem sikerült keresztülvinni a teljes magyarosítást, az nem fogja menteni a magyar államot attól, hogy üldözte a nemzetiségek nyelvhasználatát és kultúraművelését, hogy politikusok, a sajtó és sokan mások szidták-gyalázták a nemzetiségeket, lenézték őket, gyakran csak vélt bűnöket olvastak rájuk. Itt nemcsak "rácokról, oláhokról" volt szó. Pofátlanul de aljasan bántak a magyar hatóságok olyan nemzetiségekkel, akik a magyaroknak a soha hajuk szálát nem görbítették.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!