A szerbek, ukránok vajon megbánták, hogy elutasították a NATO, illetve Oroszország követeléseit és inkább a háborút választották, vagy ez volt a helyes, jó döntés? Ti mit gondoltok erről?

Találtam egy jó cikket februárból, még a háború előttről, ez megmagyarázhatja Ukrajna politikáját, miért utasították el az orosz követeléseket és választották inkább a háborút:

Huszák Dániel2022. február 17. 06:30

2014-ben és 2015-ben két fontos egyezményt is aláírtak a fehérorosz Minszkben az ukrajnai konfliktus rendezéséről a nagyhatalmak, a megállapodás implementációjára viszont a mai napig nem került sor. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint az egyezmények rendezhetnék végre az ukrán polgárháborút, mindössze az ukrán fél hátráltatja a békefolyamatot. Az ukránok viszont nagyon más módon értelmezik a megállapodásban foglaltakat, mint Oroszország, amely szerintük trójai falóként használná az egyezményt, hogy hosszú távon kezében tartsa az ukrán belpolitikát. Nézzük, mit is tartalmaznak a minszki egyezmények és miért nem sikerült velük hét évvel az aláírásuk után sem lezárni az orosz-ukrán konfliktust.

Mik azok a minszki egyezmények?

Mint ismert, 2014 óta polgárháború tombol Ukrajnában, az ország keleti részén található donyeci régió jelentős részét a mai napig két szeparatista, nemzetközileg nem elismert „népköztársaság” uralja. Az oroszajkú felkelőket Oroszország fegyverrel, zsoldosokkal és önkéntesekkel is segíti, de ezt a Kreml hivatalosan tagadja.

A polgárháború rendezéséről szóló első érdemi megállapodás 2014 szeptemberében, a fehérorosz fővárosban, Minszkben született meg, amikor Oroszország, Ukrajna, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ vagy OSCE), illetve a donyeci, illetve luhanszki népköztársaságok képviselői átfogó tűzszünetről állapodtak meg. A 12 pontos egyezmény által előírt tűzszünet pár napot sem élt meg, sőt, három héttel a papírozás után zajlott az ukrán polgárháború egyik legvéresebb csatája a donyeci reptér ellenőrzéséért.

A fent említett felek 2015 februárjában újabb egyezményt írtak alá, ez a Minszk II névre hallgat és átfogóbb, konkrétabb rendelkezéseket összegez 13 pontban a konfliktusrendezésről:

-Azonnali tűzszünet.

-A nehézfegyverek kivonása a konfliktuszónából.

-Az EBESZ kijelölése, mint ellenőrzőszervezet.

-Átmeneti, önálló önkormányzat kijelölése Donyecben és Luhanszkban, amely különleges státusszal működik az ukrán törvényekkel összhangban.

-A konfliktusban résztvevő harcosok számára teljes amnesztia.

-Túszok és illegálisan fogva tartott hadifoglyok elengedése.

-Humanitárius segítségnyújtás.

-A társadalomgazdasági kapcsolatok újbóli felvétele, nyugdíjak folyósítása.

-Ukrajna fennhatóságának visszaállítása az orosz-ukrán határon.

-Minden külföldi fegyveres, katonai felszerelés és zsoldos kivonása.

-Ukrajna „decentralizált” alkotmányos reformja.

-Választások Donyecben és Luhanszkban.

-Egy trilaterális munkacsoport létrehozása az EBESZ, Oroszország és Ukrajna közt.

AZ EGYEZMÉNY FEBRUÁR 15-ÉN LÉPETT VOLNA ÉLETBE, DE MÁR AZNAP FOLYTATÓDOTT A HARC A DONYECI SZAKADÁROK ÉS AZ UKRÁN HADERŐ KÖZT MARIUPOL ÉS DEBALCEVE KÖRÜL.

Rövidesen azután, hogy Debalceve szakadár kézre került, csillapodott a konfliktus intenzitása, a frontvonalak lényegében a mai napig be vannak fagyva és időszakos, átlagosan heti 1-2 áldozatot követelő összecsapások, illetve sorozatos tűzszünetek jellemzik az „Európa alvó háborújaként” emlegetett konfliktust.

Miért nincs még mindig béke?

Bár az ukrán polgárháború frontvonalai befagytak és a konfliktust rendezni hivatott egyezmény 2015 óta létezik, a mai napig nem beszélhetünk arról, hogy béke lenne Ukrajnában.

A PATTHELYZET OKA ELSŐSORBAN AZ, HOGY TELJESEN ELTÉRŐ MÓDON ÉRTELMEZIK AZ OROSZOK ÉS AZ UKRÁNOK IS A MINSZKI EGYEZMÉNYEKBEN FOGLALTAKAT.

A nézeteltérés elsősorban Donyec és Luhanszk jogi státuszával kapcsolatos. Oroszország úgy értelmezi a minszki megállapodásokat, hogy Kijevnek lényegében autonómiát kellene adnia a szakadár területeknek, melyek de facto önálló politikai rendszerrel, jogrenddel, rendfenntartó erővel működhetnének tovább, miközben csak papíron maradnának Ukrajna része. Az orosz értelmezés szerint ráadásul a „népköztársaságok” állandó képviselettel is rendelkeznének az ukrán parlamentben, így Ukrajna belügyeibe is bele tudnának szólni.

Ukrajna viszont először tűzszünetet akar, vissza akarja kapni az orosz-ukrán határ feletti ellenőrzést és csak ezután engednének választásokat Luhanszkban és Donyecben. Az, hogy a népköztársaságok pedig külön képviselettel rendelkeznének az ukrán parlamentben, Ukrajna részéről kizárt. Ennek elsősorban az az oka, hogy az ukránok tartanak attól, hogy a szakadárok a jövőben is mintegy orosz proxiként viselkednének elsősorban azzal a céllal, hogy Moszkva továbbra is befolyásolni tudja az ukrán kül- és belpoltikai folyamatokat.

Nincs arról sem konszenzus, hogy pontosan mi számít Luhanszknak és Donyecnek. A szerződés ezt nem definiálja, így abban sincs egyetértés, hogy az Ukrajna által nyilvántartott adminisztratív régió élvezne-e speciális státuszt vagy csupán az ennél kisebb, a szakadárok által ellenőrzött terület.

Szintén problémás az a rész, amely előírja a külföldi harcosok és haditechnika kivonását a konfliktuszónából. Oroszország ugye a mai napig tagadja, hogy aktív katonai részvételt folytatnának Ukrajna területén, vagy hogy haditechnikával látnák el a szakadárokat. Az ukrán oldalon pedig szintén rengeteg a külföldi önkéntes (többek közt az igencsak ellentmondásos hírű Azov hadosztályban), akik épp azért csatlakoztak az ukrán fegyveres erőkhöz, mert ki akarják venni a részüket az oroszok elleni harcból.

Nehezíti még a tárgyalási folyamatokat az is, hogy Ukrajna nem hajlandó tárgyalni a szakadárokkal, helyette inkább Oroszországot kezelik támadó hatalomként, akikkel szerintük háborúban állnak. Oroszország viszont azon az állásponton van, hogy csupán megfigyelői a donyeci konfliktusnak, amely teljes egészében Ukrajna belügye, Oroszországnak semmi köze hozzá.

Miért kerültek most elő megint?

A minszki egyezményekről azért lehet sokat hallani az Ukrajnával kapcsolatos hírekben, mert Vlagyimir Putyin elnök, a Kreml és általában az oroszbarát véleményvezérek rendre arra hivatkoznak, hogy Ukrajnában már rég béke lenne, hiszen már megállapodtak a felek a rendezésről, de Ukrajna nem hajlandó implementálni az minszki egyezményekben foglalt rendelkezéseket.

EGYES ÉRTELMEZÉSEK SZERINT OROSZORSZÁG ÉPPEN AZÉRT VONUL FEL FÉLÉVENTE NAGY ERŐKKEL AZ UKRÁN HATÁRRA, HOGY „RÁIJESSZEN” A DIALÓGUS RÉSZTVEVŐIRE, FELPÖRGETVE EZZEL A MINSZKI EGYEZMÉNYEK IMPLEMENTÁCIÓJÁT.

Alapvetően az látható, hogy ilyen feszült időszakokban valóban gyorsan az asztalhoz ülnek az érintett felek; a legtöbb ilyen tárgyalás az úgynevezett „normadiai formátum” szerint, vagyis Németország és Franciaország koordinációjával Oroszország és Ukrajna részvételével zajlik.

Az ilyen egyeztetéseknek többek közt az a célja, hogy sikerüljön valamilyen konszenzusra jutni az egyezmények tartalmával kapcsolatos nézeteltérésekről. Az elmúlt hónapokban azonban az ilyen tárgyalások rendre eredménytelenül zajlottak.

Vlagyimir Putyin elnök többször is egyértelművé tette, hogy nem hajlandó engedni a megállapodásban foglaltakból, Ukrajna viszont jelezte, hogy az orosz értelmezés teljes teljesítése viszont hatalmas arcvesztést és Oroszország állandó beleszólását engedélyezné Ukrajna belügyeibe, ezért nem elfogadható.

Vlagyimir Putyin a katonai „izmozással” a legtöbb elemző szerint ettől függetlenül azt próbálja elérni, hogy belekényszerítsék Ukrajnát egy olyan „kompromisszumba,” amely ha nem is maradéktalanul fekszik alá az orosz elvárásoknak, azért igencsak kedvező a szakadárok és Moszkva számára. Putyin elnök úgy tűnik, azt reméli, hogy az ukránok inkább belemennek egy kedvezőtlen megállapodásba, mintsem néznek szembe egy teljes orosz invázióval.

Ukrajna viszont egyelőre úgy tűnik, nem hajlandó ilyen jellegű "kompromisszumot" kötni Oroszországgal, inkább fegyverkeznek és felkészítik a lakosságot egy esetleges támadás elhárítására, ami viszont, mint többször is írtuk korábban, nem áll senkinek az érdekében.