Ki nyerne egy ilyen háborúban abban az esetben,ha senki sem veti be az atomot?
# 10
Kedves kérdező!
A NATO létszámban és a fegyverzet mennyiségében is óriási fölényben lenne Oroszországgal szemben, nemcsak a minőségben.
UKRAJNA NEM KAPOTT NYUGATRÓL:
1.) Korszerű tanokat, egyet sem.
2.) Korszerű vadászrepülőgépeket, egyet sem.
3.) Korszerű harci helikoptereket, egyet sem.
Ukrajna csak kis mennyiségű, modern rakétafegyverzetet (HIMARS például), illetve megint igen kisszámú modern önjáró ágyút (CEASAR, PZH2000, stb) , és szintén kevés drónt kapott.
Ukrajna valóban nagy mennyiségben csak korszerű kézi légvédelmi és páncéltörő rakétákat, illetve kézifegyvereket és lőszert kapott.
Konvencionális háborúban az első ütemben egy k.rva nagy patthelyzet lenne. ÉK-Kína közösen talán el tudná foglalni ugyan Koreát, de ez sem biztos az első koreai háború idején is igencsak váltakozó volt a hadiszerencse. A ruszkiknak biztos nem lenne annyi ereje hogy elfoglalja Európát. Viszont a nyugatnak sincs jelenleg akkora hadserege hogy a végtelen orosz és kínai területeket teljesen kontroll alá tudja vonni.
Lehet egyébként Kína és az oroszok sokan vannak, de ipari kapacitásban még mindig a nyugat vezet - márpedig a XXI. században már nem az élőerő nagysága dönt. Az USA-t megtámadni a világon mindenki esélytelen, az USA haditengerészete nagyobb mint az utána jövő összes országé együttesen összerakva.
# Kürasszír
Nézzük a fegyverrendszereket:
Harckocsik: Abrams az kiváló, és nagy mennyiségben is van. Leclerc is kiváló, csak kevés van belőle. A Leó 2-es az szar és szétaprózódva is van belőle, még a lengyelek is szabadulnak tőle. A Chally 2-esnél minden tőlük telhetőt megtettek, hogy ne legyenek NATO standard.
Helikoptereknél az AH-1W Super Cobra sem szereti a Stinger / Sztrela / Iglákat (Török tapasztalatok)
Légvédelemnél a Patriot az, amit nem tudtak jól fejleszteni, de Too Big to Fail alapon szolgálatba erőszakolták.
Légierőnél az F-15-ös Eagle az olyan, mint egy AMRAAM-el megpakolt kisbusz.
Oroszoknál a T-72B-vel elmentek egy igen rossz irányba, még a kompozitot is kispórolták belőle. A T-80-ast kiutálták, és a T-90-es is exportra lett legyártva.
És az osztott lőszer az nem jól működik.
Helikoptereknél ugyanaz, mint az amiknál.
Légierőnél is kevés a Szu-27 / 30-as Flanker és Szu-34-es Fullback, a harcászati rakéták és a robotrepülőzés az az, ami kibalanszírozná ezt a hátrányt.
Technológia az van, a kompozit, az infrasugárvető, a lézertávmérő, a lövegből indítható ATGM, a hőkép, és az APS igényelte is.
A hadiiparukba szükséges félvezetők nagy része "commodity", azt hozzádvágják fillérekért. Azok kívül teljesen vertikalizált légiiparuk és űriparuk van.
Lenne gazdaság, csak ahhoz az oligarchákat kéne megregulázni.
# 14
Már hogy lenne orosz gazdasági erő?
NOMINÁLIS GDP 2021:
Oroszország: 1710 milliárd dollár
Európai Unió: 17 000 milliárd dollár
USA: 25 000 milliárd dollár
Japán: 6100 milliárd dollár
Nagy-Britannia: 3200 milliárd dollár
Kanada: 2200 milliárd dollár
Ausztrália: 1725 milliárd dollár
ÖSSZESEN: 55 225 milliárd dollár
Az orosz gazdaság nominálisan alig egytizede az Európai Unióénak, az USA gazdasága nominálisan pedig jó 14-szer nagyobb az orosznál.
Az USA nyugati szövetségi rendszerének gazdasági ereje nominálisan 55 225 milliárd dollár, ezzel szemben Oroszországé 1710 milliárd.
A nyugati szövetségi rendszer gazdasági ereje jó 32-szerese nominálisan Oroszországénak.
A gazdasági erő az érthetetlen trükközés.
Franciaország, vagy Izrael is önmagában globális és regionális hatalmi tényezők, nincsen 26 másik országra szorulva.
Csak amíg az USA, Franciaország és Izrael rendeltetésszerűen költik el a pénzeket, addig Oroszországban dübörög a hiperkorrupció.
# 17
A gazdasági fejlettség egyáltalán nem függ az energiahordozóktól, vagy az ásványkincsektől.
Két példa erre: Japán és Svájc, se energiahordozóik, se ásványkincseik nincsenek, mégis szupergazdag országok.
Még az ásványkincsekben és energiahordozókban dúskáló Irán kifejezetten szegény ország, a világ egyik legnagyobb olajtartalékán ülő Venezuela koldusszegény, az ásványkincsekben a világon az egyik leggazdagabb Kongó pedig a vilá egyik legszegényebb állama.
# 16
Oroszország szuperhatalomnak tekintette magát, aki versenyez az Egyesült Államokkal.
Franciaország és Izrael együtt is teljesen jelentéktelen katonailag az Egyesült Államokhoz képest.
Ahogy Oroszországnak nincs gazdasági ereje az Egyesült Államokkal való rivalizáláshoz, úgy nem lenne Izraelnek és Franciaországnak sem.
Mellesleg Izraelt sok tízmilliárd dollárnyi anyagi támogatásban részesítette az USA az elmúlt évtizedekben. Az izraeli katonai erő nagyrészt az USA anyagi támogatásának bázisán lett felépítve, nem pedig önállóan, saját erőforrásokból.
Irán helyzetén az iszlamista forradalom csak rontott.
Dél-Amerikában az állam és a szervezett bűnözés szinoním fogalmak.
A fekete-afrikai országok meg önmagukban teljesen működésképtelenek, nem tudnak még államot sem szervezni, nemhogy lenne szellemi tőke a jóléti dolgokhoz.
Az oroszok abból élnek, hogy régen mi volt. Nosztalgiázásból. Csak hát ez értelmetlen, hogy régen mi volt, mert nem vigyáztak rá, hagyták tönkre menni, sőt amit lehetett, elprivatizáltak, elidegenítettek, és szétloptak.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!