A Honvédségnek kell HIMARS?
Nem hinném. Ki ellen használnánk őket?
Ha Oroszország megtámadna minket, az agymosott fidesznyikek és migatyánkosok a kormány vezérletével virágszőnyeggel fogadnák őket.
#2
Nem akkor kell őket elkezdeni beszerezni amikor szükség lenne rá. Mert akkor már késő
"Szükség lenne"
Akkora a hatótávja, mint a teljes ország hossza kelet-nyugat irányban. Budapesttől az ukrán határ durván fele a lőtávjának. Mi a fenének kellene nagy hatótávolságú rakétarendszereket vásárolnia ilyen kis országnak? Jó hogy nem Liechtensteinre akarjátok rásózni...
Az Ukránok mióta szövetségeseink ? Már 2017-ben nyíltan deklaráltak minket ellenségnek.
A Románok olyan alapon, mint ahogyan a Görögök és a Törökök egymás ellen fegyverkeznek, a legkisebb mértékben nem zavartatja őket, hogy mindketten NATO.
Attól, hogy partnerségi szerződést írtak alá, és tagfelvételi kérelmet nyújtottak, attól még
- egyrészt nyíltan aljaskodnak, utálkoznak ellenünk, amin mindmáig nem hajlandók változtatni, sőt
- másrészt a tagfelvétel az nem végleges, előre megírt, egyetlen opció, kötelező elfogadású dolog, el is utasíthatják őket, mert nagyon sok feltételnek nem felelnek meg,
- harmadrészt a vétójog, nem csak mi vétózzuk őket időtlen idők óta, már 2008-ban a Franciák és a Németek megmondták, nyíltan és őszintén ellenzik az EU-ba való felvételüket, és azóta is ezt a kettőt okolják az Ukránok a helyzetükért, a Mi vétónk az csak aprócska ellenvetés
"Az Ukránok és a Románok ellen nagyon is jók lennének."
Helyesen: ukránok és románok. Kisbetű.
Másrészt meg Romániával együtt vagyunk NATO és EU tagok, semmi esélye sincs egy velük való háborúra.
Ukrajna pedig most akkor pusztítást él át, hogy ha végetért a háború, akkor egy emberöltőig eszébe nem jut ott senkinek sem támadó háborút vívni, főleg nem egy olyan ország ellen, aki NATO és EU tag, ők is ezekbe a szervezetekbe szeretnének belépni.
Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az ukrajnai háború alakulásáról függően lehetne keresnivalója a magyar hadseregben. Bár az egyetlen komolyan vehető és reális ellenfél az Oroszország lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!