A normandiai partraszállás (1944. június) kudarca esetén hogyan végződött volna a II. világháború Európában (és közvetetten Ázsiában)?
A Normandiai partraszállás sikere nem a véletlenen múlott, hanem a gondos előkészítésen, tervezésen. Nem vakrepülésben mentek bele, hanem olyan feltételek mellett ahol 99% volt a siker esélye. Még akkor is ha az Omahán a sok elbaltázott dolog miatt nagyobb veszteségük volt (de a túlerő ott is győzött), illetve a terepadottságok miatt nem úgy haladtak ahogy tervezték.
A német légierőt már '43-tól kezdve elkezdték meggyengíteni, folyamatosan támadták a repülőgép-gyárakat, sorozatos légiharcok tömegével reszelték a Luftwaffe nyugati állományát. A Szövetségesek ipari kapacitásának az sem lett volna gond ha 2x ennyi gépet veszítenek, gyártanak, de a németek a határvonalon voltak. Kivívták a légifölényt a csatorna és a műveleti terület felett.
A felderítés lévén jó információjuk volt a német védvonalak állapotáról, az ott elhelyezkedő csapatokról, az erősítésként átdobható hadosztályokról és számolták azok lehetséges beérkezési idejét is (ami a levegőből folyamatosan blokkoltak is). Ha mindent odakoncentrálnak a németek akkor választanak másik helyszínt, pl. Dél-Franciaországban tesznek partra nagyobb erőt.
A németek a nyugati előretörést csak akkor tudták volna blokkolni, lassítani ha a keleti frontról jelentős erősítést hoznak át, de azzal meg azt a frontot teszik védtelenné a ruszkik előtt. Így is a Bagraytion során szétvertek 1-2 német hadsereget és gőzhengerként mentek előre. Ha a németek sokkal több erőt hoztak volna át akkor már augusztusra Bécs és Berlin alatt álltak volna a ruszkik (emlékeztetőül: Normandia június eleje, augusztus végére a ruszkik már Varsó határában és a Kárpátoknál álltak).
4# a túlerő semmit nem ért volna ha a német hírszerzést nem verik át .
Mivel az Atlanti fal ha ott lettek volna azok a német csapatok akik 50 kilométerrel arrébb várták a támadást akkor
1. Az alapból brutálisan védett terület még jobban védett lett volna ha sikerül is áttörniük ott várja őket 3 páncélos hadosztály és kb 10.000 német katona egyedül hitler hülyesége volt hogy rögeszmeként a német haderő nagy részét az orosz frontra küldték még Norvégiában is csak 200.000 katona volt . Rengeteg frissen a frontra kerülő katona keleten a hónapok söt évek óta a fronton lévő katonák még nyugaton voltak .
#7 a német tengeralattjáró tevékenység (Atlanti csata) '44-re már vesztésre állt. Nem állt arányban az elsüllyesztett hajótér nagysága a bevetett és elveszített tengeralattjárók számával. A tengeralattjárók hatékonyan csak ott tudnak operálni amelyik térség nincs lefedve légi felderítéssel, kísérőhajókkal. Nem a partok közelében veszítették el a Szövetségesek a legtöbb hajót, hanem az Atlanti óceán nagy nyílt területein amit nem tudtak légi felderítéssel lefedni.
Partra szálltak egyébként Dél-Franciaországban is, úgy mentek át a német védelmen mint kés a vajon. Pont hogy a nagy nyílt térség nem kedvez a védekezéshez ha az ellenség jelentős erőfölényben van légierő, tüzérség, páncélos csapatok terén (na meg a mozgatásukhoz szükséges üzemanyag mennyiségében). A Normandiai hídfőt is azért tudták a németek annyi ideig blokkolni mert a bocage miatt a Szövetségesek korlátozottan tudták használni a légi-, tüzérségi fölényüket.
Ha eleve Dél-Franciaországban szállnak partra akkor a hosszabb szállítási, utánpótlási útvonalak miatt lehet lassabban fejlődnek fel, de ez csak max. 1-2 hónap időveszteséget okozott volna nekik.
La-Manche csatorna a Franciaország és Anglia közötti csatorna neve :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!