Miért nem használták csapatszállító feladatokra a zeppelin léghajókat?
A zeppelin léghajók az első világháború elején ellenállás nélkül tudtak berepülni az ellenséges vonalak mögé.
Mérnökök szerint meg lehetett volna építeni olyan nagy teherbírású zeppelineket amik több száz katonát, illetve utánpótlást lettek volna képesek szállítani magasan a lövészárkok fölött az ellenséges területre.
A németek miért nem vetették be a csapatszállító zeppelineket?
1., Nem lehetett. A Zeppelinek néhány 10 embert vittek
2., A le és felszállás nagyon komplikált dolog volt. Nem tudott egy mezőre gyorsan le és felszállni.
Több száz katonát nem bírt volna el, max. pár rajt. Elég könnyen felderíthető merre is jár, lassú a haladása is, a fel- és leszállásról nem is beszélve. Sérülékeny, hatalmas célpont, mire leereszkedne többszörös túlerő venné körbe és szitává lyuggatnák.
Egyszerűen meghaladta a kor a léghajók technikai színvonalát - a repülőgépekkel. Egy Zeppelin árából tucatnyi repülőgép kijött, s egy repülőgéppel szemben gyakorlatilag semmi esélye sincs.
A D-napon -a partraszálláskor- rengeteg léghajó volt. Ezeknek mi volt a szerepük?
Egyébként ha héliummal vannak töltve énem olyan könnyű kikőni. Sőt, az elsó világháborúban amíg az angolok rá nem jöttek, hogy vegyesen raktak gyújtólövedéket a tárba, adddig nem volt sikeres a védekezés.
"A D-napon -a partraszálláskor- rengeteg léghajó volt. Ezeknek mi volt a szerepük?"
Azok "zárólécgömbök" és az ellenséges repülőgépek távoltartását szolgálta.
A 9. vagyok. Bocsánat, most látom, hogy a 8. már válaszolt és konkrétabban mint én.
De.
A Hindenburg, ami kb kétszer akkora volt mint az 1. vh-s léghajók, kb 60 embert tudott szállítani. Mellesleg hidrogénnel töltött, aminek az emelő kapacitása majdnem kétszerese a héliummal töltött ballonoknak. Az ejtőernyő még kiforratlan volt ebben az időben, de ha lett volna akkor is egy ejtőernyős fegyverzettel, felszereléssel minimum dupla súlyt jelentett volna.
Emellett az ejtőernyősnek az a feladata, hogy elfoglaljon egy célpontot és megtartsa mindaddig, amíg oda nem ér a szárazföldi erő. Persze most jöhetnek azok, akik elmesélik, hogy felderítő, meg diverziós..stb. de ezek bevetésére egy léghajó, aminek a leszállás több időbe telt minta repülés, alkalmatlan volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!