Obamát miért nem ítélik el háborús bűnök miatt?
"Pl Trump háború ellenes intézkedéseket tett."
Na, akkor ezzel az erővel Obama is. Amúgy amit most állítasz, azzal Trumpék kampányoltak még 2016-ban (hogy ezzel bizonyítsák, hogy a demokraták háború pártiak). Tudod, mit mondtak Trumpék? Obama azért hibás, mert kivonta a csapatokat (amit Trump is megtett, de ő csak költségcsökkentésre hivatkozva) és állítólag az emiatt megüresedett űrt töltötte be az ISIS. Amikor az már régóta létezett és fel volt fegyverezve, már Obama előtt is.
Javaslom, nézd meg az elnökök listáját, melyik volt republikánus és melyik demokrata és melyik meddig volt hivatalban. Ezt vesd össze a háborúk listájával. Látni fogod, hogy több republikánus indított háborút, mint demokrata. A demokraták idején inkább nyugisabb időszakok voltak. Az egyik legérdekesebb eset, Kennedy is demokrata volt, aki le akart számolni a maffiával és egyesek szerint a FED-et is államosítani akarta (mert az nem teljesen állami és ezért annak ki van szolgáltatva az USA), neki volt köszönhető az űrverseny mert elintézte hogy az Apollo programot megszavazzák. Sokak szerint ezek valamelyike miatt ölették meg (a hivatalos verzió, hogy Oswald volt, akit meg rövid időn belül Ruby ölt meg, de ez nem zárja ki, hogy nem bízták meg Owsaldot valakik és akkor már Rubyt is).
"Obamát miért nem ítélik el háborús bűnök miatt?"
Csak így egyszerűen? Mit is követett el amiért el kellene ítélni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!