Az igaz hogy a szovjet hadseregben a második világháborúban aki nem előre ment a biztos halálba hanem visszavonult azt lelőtték? Vagy ez csak kitalált dolog a filmek játékok miatt?

Teljesen igaz, több szovjet katona emlékiratában (Bukovszkíj, Pjotr Sztyepanovics Alihanov) megemlékszik róla, hogy aki visszafordult, az NKVD alakulatok legéppuskázták. Az átlag szovjet tehát választhatott: vagy az ellenségtől kap golyót, vagy az állambiztonságiaktól.

A legjobban még akkor járt, ha fogságba esett.

*3

Akkor az angolszászoknál is tömegével kellett volna lepuffantaniuk a visszavonulókat, mégsem tették azon egyszerű oknál fogva, a humán tényező nagyobb értékkel bírt, mint a szovjeteknél.

Ennek minden időkben voltak jelei.

A római légiókat is megtizedelték, ha meghátráltak, Guyon Richard kartácsot lövetett a megfutamodó honvédjei közé bosszúságában és a harctéri gyávaságért mind a brit, mind az amerikai hadseregben golyó járt, bár olyan mértékben, mint a szovjet hadseregben ezt tényleg nem lehet tapasztalni a világtörténelemben.

Valószínűleg az volt a legfőbb oka, hogy a Vörös Hadsereg, elsősorban a hibás taktika és stratégia miatt megdöbbentően sorozatos vereségeket szenvedett a háború elején, bár létszáma nagyobb volt a Wehrmachténál, legalább olyan jól fel voltak fegyverezve a katonái és a kiképzése is ezeknek volt a legjobb, később a harci tapasztalatok megszerzésével 43 ban érték el megint ezt a színvonalat.

A Vörös Hadsereg egységei rosszul voltak elhelyezve, rosszul voltak vezetve, lényegében ezért szenvedtek szinte folyamatosan vereséget.

Később a Szovjetunió különféle területeiről mindenféle népekből állították fel a haderőt, akiket futtában képeztek ki és sokan nem voltak elkötelezve a háború ügyében a szovjethatalom védelmében, lényegében erőszakkal kellett őket kényszeríteni a harcra, ezért hozták ezt a drasztikus intézkedést és ez még nem is az összes ebben a vonatkozásban, mert a gyávák, az árulók családja is megsínylette a továbbiakban a dicstelen tettet, bár ezt inkább főleg a szökevények esetében alkalmazták, de bőven van a harctéri sikertelenségért a családra mért retorzióra is példa.

A politikai biztosok, a komisszárok még a parancsnokokat is kivégezhették nem beszélve a kék sapkás elhárítókról, akik egy viccért, vagy egy defetista megjegyzésért is lecsaphattak a szerencsétlen orosz katonákra és otthon a családjukra, de valóban a támadás megindulása után a záróosztag felállította a géppuskákat és csak előre lehetett menni, hátra nem.

Azért nem mindig alkalmazták ezt a hozzáállást, csak főleg akkor, amikor a támadásra összevont csapatok jócskán számszerű túlerőben voltak, vagyis bőven volt ember, akikből akár maguk is lelőhettek párat a többiek moráljának erősítése érdekében.

Védekezés közben már jóval kisebb volt a szigor, legalább is ott helyben a harctéren, talán azért is, mert maguk a KGB-s alakulatok is inkább nyakukba szedték a lábukat, nem álltak le a menekülőket fegyelmezni, mert aligha volt rá idejük és kedvük, meg aztán ha gatyába rázták ezeket a megfélemlített embereket, akkor később megint harcképesekké válhattak.

Érdekes viszont, hogy bár érvényben volt a 'tapodtat sem, egy lépést sem hátrálunk' parancs, 42 elején a szovjet csapatok többségének engedélyezték a visszavonulást Sztálingrád felé, ha az összecsapás olyan stádiumba jutott, hogy a védekező egységek megsemmisülésével kellett volna számolniuk. Valószínűleg azért, mert a csapatok zöme Moszkva térségebe volt irányítva, így spórolniuk kellett az emberekkel, illetve van olyan vélemény is, hogy a szovjet stratégákban már ekkor felmerülhetett egy csapda lehetőségének a felállítása Sztálingrád térségében, mert lehetett sejteni a német támadás céljait és az, hogy a németek mélyen benyomultak az orosz területre, kínált ilyen lehetőséget az oroszoknak.