Mit szólnál egy ilyen oktatási reformhoz? (csak vázlat)
A követelmények megemelése.
Az általános iskolai óraszám megemelése.
Első hat osztályban heti 8 óra matematika, 8 óra nyelvtan, 5 óra testnevelés.
Negyedik osztálytól heti 3 óra fizika, heti 3 óra történelem, heti 2 óra kémia, heti 2 óra biológia, heti 2 óra idegennyelv heti három óra irodalom.
Az általános és középiskola valóban egymásra épülne, tehát nem tanulnák ugyan azt kétszer. Például történelemből átveszik az anyagot részletesen 1492-ig, majd középiskolában innen folytatják.
Középiskolában továbbra is magas óraszámban tanítanának matematikát és a jelenlegihez képest megemelt óraszámban fizikát.
Egy szintű érettségi, amely nehezebb, mint a jelenlegi emelt szintű és csak idegen tanároknál írható.
Egyetemi felvételi dolgozat visszaállítása.
Bolognai rendszer megszüntetése.
Egyetemi tandíj elvesztett kreditek alapján számítva.
"Bolognai rendszer megszüntetésével nem, ez évszázadok óta jól működik, nekünk van cirka 500 év hátrányunk, nyilván nem 5 év alatt dolgozzuk le, de idővel igen, és az nagyon jó lesz, sokkal jobb, mint a "régi" magyar egyetemi rendszer."
Ez így nem igaz.
A bolognai rendszer valóban egy jó rendszer, de nálunk nem működik. Ezt el kéne fogadni.
"Ja igen, a legfontosabb, hogy hozzák vissza a buktatást elsőtől. Aki nem tudja az anyegot, az ne húzza le a többieket."
Ez már megtörtént. Szeptembertől megint lesz osztályozás és buktatás alsóban is.
"A heti két óra idegen nyelv borzasztóan kevés. Azt naponta kell, és nem úgy ahogyan a mostani képzés folyik, az egy rakás f..s. Az idegen nyelv oktatását átszervezni teljesen mértékben."
Egyet értek.
"Rengeteg ember van aki alapjába véve jó tanuló, csak izgul, és emiatt elszúrná az életét, holott gimibe színötös volt, vagy csak egyszerűen rossz napjakor van a vizsga és nem sikerül úgy neki."
Van abban igazság, amit mondasz, de hiába zseni valaki, hogyha teher alatt nem tud teljesíteni. Akkor a munkahelyén mi lesz? Ha hirtelen kap egy marha nehéz munkát, akkor leblokkol és nem tudja megcsinálni? Ez így nem pálya.
Értem mire gondolsz és azzal egyet értek, hogy nem túl jó ötlet csak egy vizsgától függővé tenni az egészet, de erre nem az a módszer, hogy nem kell vizsga, hanem hogy ne csak attól függjön.
Azt is meg kell tanulnia az embernek, hogy bírja a stresszt, és akkor is tudjon jól teljesíteni, hogyha nagyon izgul és nagyon sok múlik az eredményen.
"Úgy kéne, hogy a hiányszakok tandíjmentesek, ahol pedig túltelítettség van, ott pedig a kellő %ot áttenni fizetősre kreditátlag alapján."
Ez tetszik.
Az ötödik lovas
"Azt leírhatná valaki, hogy miért nem jó? Mert ha mondjuk elbukja valaki a kötelező retorikát, mert nem tud beszédet mondani, nem kell évet ismételnie, csak azt az egy tárgyat? Szerintem ez nem negatívum. Ahogy az sem, hogy van lehetősége az embernek meggondolni magát, váltani. 18 évesen még gyerekek döntik el, és igen sokszor rosszul, hogy mit is akarnak az élettől."
Kevés olyan dolog van, ami teljes mértékben rossz. Ilyen a bolognai rendszer is.
Te most kiemelted az előnyeit, de vannak hatalmas hátrányai is.
Pl. az alapképzés-mesterképzés felosztás. Én történelem szakra járok az ELTÉ-n. Nálunk az van, hogy három év alapképzésen kb. ugyanazt ismételjük át harmadszor, amit általános iskolában és középiskolában már kétszer megtanultunk, aztán mesterképzésen két évben összesűrítve a szakmai tárgyak.
Ez így kész röhej. Ezzel nagyon kevés értelmes történészt lehet képezni. Sokkal jobb lenne, hogyha a tárgyi kurzusokat és a szakmai kurzusokat egy egységes öt éves képzésben osztanák szét. Sokkal több haszna lenne.
Arról nem is beszélve, hogy nem mindenkit vesznek fel mesterképzésre. Alapképzés végzettséggel meg semmire sem mégy. Ez neked is három elvesztegetett év és az államnak is egy csomó kidobott pénz.
Vannak előnyei a rendszernek, de legalább annyi hátránya is van.
Az ötödik lovas
Kedves Válaszoló!
nyilván nem 5 év alatt dolgozzuk le, de idővel igen, és az nagyon jó lesz,
És amíg "kiforratlan" a Bologna, addig mi lesz?? Netán benne tanulsz, mert én igen!! A Tanárok nyíltan kijelentik, hogy fogalmuk sincs, hogy alakítsák át az anyagot, ezért leadják a régi képzéseset (tisztelet a kivételnek), alig indul Msc, ott is látom a két szememmel, hogy ugyanaz az anyag, mint Bsc-n, csak kibővítve. A "köztes diplomázás" teljesen felesleges és megterhelő, mert a Bsc diplomának nálunk NINCS PIACA, a felvételiről sem volt fogalmuk (Msc), tartottak vmit aznap, és jól van! TELJES A KÁOSZ! És nem vagyok bölcsész.
Kedves kérdező,te nem vagy normális...
nekem még a heti 4 óra matek is sok volt,nemám hogy 8 egyszerre,igy középsuliba van egy héten 3 ,de még ezt is sokallom
kérdezem én: minek annyi hülyeséget tanítani,amikor a büdös k*rva retkes életbe nemlesz rá szükségünk??????????
fizika emelt pfff....eszement
mikor kérdezték tőled a munkahelyeden pl Newton törvényét???
elárulom neked: Soha
5 óra tesi az jöhet, abba értek egyedül egyet
a mozgás mindenkinek kell
Tudom naiv vagyok rettenetesen, de reál tárgyaknál az óraszám növelése önmagában nem sokat ér, ha nem kezdik el normálisabban tanítani.
Persze ez tanár függő, de nagyon úgy látom - pl. itt a gyakorit olvasgatva -, hogy képletekkel meg definiciókkal "szószerint" úgyahogy tisztában vannak az emberek, de hogy a képlet mögött MI van, arról gyakran még egyetemistáknak sincs fogalmuk se.
Teljesen alapvető dolgokat túlmisztifikálnak, csak mert a tanárok nem képesek vagy nem akarnak elmagyarázni abszolut triviális dolgokat.
Szóval a fizika oktatás fellendítését ezzel kezdeném, hogy az a szerencsétlen gyerek ráébredjen, hogy a fizika nem azért van, hogy bemagoljuk a képleteket amik minden jel szerint semmire se jók, hanem hogy megértsük a világ logikus működését...
Dehát ez nyílván csak egy naiv álom... :)
--------
"Az általános és középiskola valóban egymásra épülne, tehát nem tanulnák ugyan azt kétszer"
Ezzel nem értek egyet, egyrész azért amit előttem lévő írt (mi van ha nem megy középiskolába) Másrészt egy általános iskolás még teljesen máshogy fogja fel a dolgokat, szerint nem baj, ha kétszer tanulja ugyanazt, egyszer egy "általános" átfogó műveltség szintjén, aztán újból, jobban megismerve a háttérben húzódó okokat, stb-stb...
-----
"Egyetemi felvételi dolgozat visszaállítása."
Ezzel részben egyetértek, de annyira nem zavar a hiánya... sokkal-sokkal nagyobb baj, hogy aki bekerül az egyetemre az kb mind el is végzi (max. 10 éva alatt), még ha tök alkalmatlan rá, akkor is. Ha ez nem így lenne, akkor engem ugyan nem zavar, hogy mindenki bekerül és esélyt kap.
----
"Bolognai rendszer megszüntetése."
Tökéletesen egyetértek. Egyes szakmáknál van értelme a 3 éves képzének is, ott meg lehete tartani... de többségnél hülyeség.
-----
A többivel kb. egyetértek.
Minek kell középiskolában több fizika és matek óra?? Pont a 2 legfölöslegesebb tantárgy. Mindekettőből elég lenne az alap dolgok, utána meg van számológép pont erre a célra. Ha így lenne az oktatás elég gyatra egy világ lenne.
AMÚGY HÁNY ÉVES VAGY 13??!
20:56-os: én ebben a rendszerben tanulok, ráadásul bölcsészként. De át szoktam rándulni a BME-re is. Azt látom, hogy rengeteg buta egyetemista van, akiket sajnálom, hogy fölvettek (szaktól függetlenül). Meg azt is látom, hogy aki akar, az tud tanulni.
A tanárok ugyanazt adják le... persze, akárhogy forgatjuk, az az anyag. Előbb-utóbb rá fognak jönni, hogy a bsc tömegképző, msc-n lehet csak rendesen oktatni.
Ha nem lenne bolognai szak, csak úgy tudnám elképzelni, hogy akkor a diákok felét egyszerűen ne vegyék fel az egyetemre, csak hát most az egyetemre járás a divat...
Más: a természettudományos tárgyak tanítását valóban nagyon át kellene alakítani. Kb azok a legfontosabbak az életben. Kőkemény fizika, amikor a műanyag fülű edényt simán leveszem a tűzról, a vasfülűt nem. Vagy amikor energianyelő dolgokat (pl. párologtatás) végzek nyáron a lakás hűtésére. Tiszta matematika, amikor megbecsülöm, van-e nálam elég pénz, hogy kifizessem a bevásárlást. Amikor megtervezem a konyhabútort, kiszámolom, mennyi tapéta kell a falra vagy mekkora konténert rendeljek, hogy a kiásott földet elszállítsam. És még számtalan dolog, ami hirtelen nem jut eszembe. Csak a mostani tantervben kevés az erre fordított idő, ráadásul akkor se nagyon figyelnek a diákok sajnos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!