Milyen tudományfinanszírozási modell tudná biztosítani, hogy valóban a legkiválóbb, legelhivatottabb kutatók használhassák fel az állami és EU-s költségvetés által erre szánt összegeket?

Hát ezt csak úgy lehet megoldani, ha egy objektív, tudományos felkészültséget, publikációs teljesítményt, korábbi életpálya elemeit számszerűsítő előre rögzített pontrendszer alapján automatikus algoritmus ossza szét a forrásokat. Nyilván egy jó pont-rendszerhez, sokrétű és jól megválasztott indikátorok kellenek.

Elhivatott, motivált kutatót jelez például a korai tudományos érdeklődés, elköteleződés, amit az első publikációkor betöltött életkor, vagy az első tudományos társasági tagságkori életkor jellemezhet.

A felkészültség, iskolázottság jellemezhető a diplomák, fokozatok számával.

A tudományos termékenység jellemezhető a publikációk életkorarányos számával.

A tudományos munkásság nemzetközi elismertségét jellemezheti az idézettség, kummulált impact factor, egyéb mutatók.

A multidiszciplináris nyitottságot jellemezheti, a témák vagy tudományterületek száma amiben publikált.

A tudományos kooperációkra való alkalmasságot és hajlandóságot jellemezheti a társzerzők száma az életműben és azok nemzetközi diverzitása.

A világlátottságot jellemezheti, hogy hány kontinensen vagy országban járt szakmai célból, dokumentált módon élete során.

A tudományos koordinátori és témavezetői alkalmasságot jellemezheti a sikeresen védett doktoranduszok száma, a nemzetközi könyvszerkesztések, a nemzetközi folyóiratszerkesztések, szintetizáló munkák száma.

Fontos mutató lehet a művek műfaji sokszínűsége, az innovatív elemek száma.

#2

Szép elmélet, csak ott bukott a mutatvány, hogy minden, ahol publikációkat jelentethetsz meg vagy éppen előadást tarthatsz, az bizony már egy bizottság fennhatósága, akik a maguk szempontjai szerint ítélnek. Az akadémia is hiába rendkívül nagy tekintélyű, elismertségű tudós emberek gyülekezete, egy belterjes társaság, hiszen csak azokat engedik a soraik közé, akiket oda illőnek tartanak ŐK maguk. Vagyis hiába néznéd meg az elismertségét valakinek, ha azok kellene, hogy elismerjék, akik pont azért nem fogják elismerni, mert képtelenek rá, hiszen nem akarják.

A pénzek elosztásának soha nem lesz olyan szempontrendszere amit mindenki egyformán igazságosnak és objektívnek fog érezni.

De nem is kell. Több féle módon kell lehetővé tenni hogy hozzájuthassanak kutatási pénzekhez, hiszen nem minden felfedezés, újítás vagy ötlet jött az ekkori legnagyobb koponyáktól, rengeteg dolog éppen azoktól származik, akiket addig lenéztek, semmibe vettek vagy csak nem tartottak hozzáértőnek, amíg be nem igazolta az idő, hogy mennyivel is vitték előrébb a tudományt.

A lehetőséget kell megadni mindenkinek arra, hogy kutathasson, aztán ha nem sikerül eredményt felmutatnia, akkor nem kell neki második esélyt adni. Ennyi.

Kedves 3#,

Azért ennél jobb a helyzet, mert mostmár nagyon sok nemzetközileg elismert és független (impact factoros, WoS és Scopus által referált folyóirat) van világszerte, úgyhogy nem egy bizottság jóakaratától függ, hogy az ember bekerüljön az elismert publikációk adatbázisaiba, onnantól pedig már csak a cikk minőségén és a téma fontosságán múlik, hogy hányan idézik.

Abban viszont egyetértek, hogy az MTA tagok magánklubjában nem lehet megbízni, nyilván éppen az Ő személyes befolyásukat csökkentené, ha objektív kritériumok és átlátható pontrendszer lennének.