Ha a gazdasági termelést átveszik majd a gépek úgy 20-30 éven belül, hogy lesz megoldva, hogy a lakosság jólétben éljen?
Több helyen is olvastam már erről és eléggé tetszett a dolog. Nem meglepő, mert hát kinek nem tetszene, hogy egy olyan világban élhet, ahol nem kell dolgozni és nyugodtan lehet a családdal foglalkozni, kertészkedni, hegyet mászni, túrázni, biciklizni, filmezni, motorozni, netezni, stb.
Eddig rendben is van, de ha mindenkit kirúgnak a munkahelyéről, mert már nincs rá szükség, akkor honnan lesz pénze az embereknek?
Vagy esetleg államosítva lesznek ezek az automatizált gyárak és az állam ad majd pénzt a lakosságnak? Biztos vagyok benne, hogy nyugaton meg fogják oldani a dolgot, hiszen ott elég rugalmas és progresszív a lakosság, tehát ki fognak találni valamit, na de mit? Vagy először csak megadóztatják majd a robotcégeket és abból a pénzből lesz fedezve a társadalmi jólét?
Látom sajnos nem megy át,amiről beszélek.
Igen,az önműködő autó sem hibátlan,ahogy pl a volán mellett is alszanak el emberek.
Az viszont egyértelmű,hogy az a sok ember,akik ma gyárakban dolgoznak,egyértelműen a számuk le fog csökkenni.
Gondolom majd mehetnek közmunkára szerinted,mert neked csak az a lényeg,mint a kommunizmusban,hogy kapun belüli munkanélküli legyen,nehogy már otthon üljön.
Dögöljön meg a szomszéd tehene is mentalitás.
,,Az viszont egyértelmű,hogy az a sok ember,akik ma gyárakban dolgoznak,egyértelműen a számuk le fog csökkenni."
Látszik, hogy semmi rálátásod nincs a mai világra.
Nem, nem a robotok miatt fog sok gyári munkás melója megszűnni.
Lesz másik olcsóbb munkaerőd. Tudod, amik itt az országban vannak összeszerelőcégek azok vígan megengedhetnék maguknak, hogy robotizálják a gyáraikat. Nem teszik. Tudod miért? Mert olcsóbb az ember. Jelen esetben a magyarok voltak azok.
Viszont már a magyar se elég olcsó, ezért már nagyon Ukrajnával szemezgetnek. Jabil ugye ki is költöztette az egyik részlegét.
Ózdra a Johnson Electricbe is már szerbeket meg ukránokat visznek, mert inkább fizetik a szállásukat, stb, mert olcsóbbra kijönnek, mintha a magyarokkal.
Álmodozhatsz, de pont a kapzsiság miatt nem lesznek robosítva a gyártás.
Az önvezető teherautókról már nem állok le veled érdemi vitát folytatni, mert nem érted a lényeget.
Egy mai autó, kamion egyszerűen nem elég üzembiztos. Kimegy egy relé, és megáll, hol? Murphy óta tudjuk, hogy a St. Gotthard tunnel közepén. Vagy a komphajó gyomrában.
És ott áll. Én egy perc alatt kicserélem a relét.
Azt elfelejted,ha robotizálni fognak,akkor már nem kell utaztatni a termékgyártáshoz szükséges dolgokat,ami megint sok kiadás.
Másrészt a technológia megalkotása,kiépítése egyszeri kiadás(jó nyilván karbantartás is kell).Még az embereket megfizetni állandóan kell.
És az embereknek jogaik vannak.Ha nem tetszik neki,simán lelép.
Az ilyen helyeken amúgy is folyton cserélődnek az emberek,mert rosszak a körülmények.
"A családosok között bőven akadnak olyanok,akik kizárólag ezért vállalnak gyereket."
:D
Aki látott már 100 m-nél közelebbről gyereket, az tudja, hogy ilyen nem létezik.
Hakapeszi már lehet nyugdíjas lesz, de azért mert már túl van a negyvenen, ha jól emlékszem, és tény lesz egy átfutási idő, míg a jelenlegi gépjárműpark kikopik, addig lesznek sofőrök is, ezért mondtam, hogy a 2030-as évek elején nézzetek szét. Írtam már, nem akarjátok észrevenni, hogy a szállítmányozásban a legdrágább tényező az ember, ezt akarja mindenki kiváltani, mert ezen lehet hatalmasat nyerni. Az önvezető autó gyakorlatilag kész van, az hogy van velük pár hiba nem jelenti azt, hogy hirtelen minden gyártó feladja az ilyen terveit, nem is értem ez honnan jön, amikor például a General Motors már azt ígéri, hogy jövőre olyan márkát mutat be, amiben már kormány sem lesz, ami még szerintem is nevetséges vállalás. A reálisabb célok a 2021-23 körüli időszakot célozzák a Ford például 2021-re ígéri. Az önvezető autók fejlesztése több lépésben zajlik, a full önvezetés az a SAE lv5. Most a legfejlettebb kocsik lv3-at tudnak, amiket forgalmaznak, a Tesla most még csak lv2-t tud ígérni, konkrétan Elon Musk egy nagy álmodozó, de a realitás az, hogy a Tesla és a SpaceX is állandóan túlvállalja magát, aztán kénytelen csúsztatni az eredeti tervekhez képest. De ettől függetlenül a 3-as szint már realitás és az Audi állt elő vele, nem a Tesla. A 4-est tesztelik most teljes erővel és az 5-ös az, amit ígérnek pár éven belül. Elvileg a Tesla ma már úgy gyártja a kocsijait, hogy teljes 5-ös szintű harware van benne, csak még szoftveresen nem tartanak ott, más már igen pl. a Waymo vagy ha igaz, amit a GM ígér, de én mint írtam Musk optimizmusát igen túlzónak érzem ha a saját cégeiről van szó.
Jelenleg az önvezető jármű a legnagyobb sláger és minden gyártó töri magát, hogy az övé legyen az első ilyen típus, ha ilyen töménytelen pénz áramlik ebbe komolyan bárki elhiszi, hogy majd 30-40 évig fognak tötyögni meg majd csak Lv4-et fognak forgalomba engedni? Ha jól emlékszem 2004-ben volt az első verseny önvezető autóknak, ott a legmesszebb jutó kocsi is csak a táv 5%-át tudta végigmenni baleset nélkül, három év múlva már több csapat is gond nélkül teljesítette ugyanezt a távot. Most 2018 van, ha 14 év alatt ez volt a fejlődés, nem kell földről elrugaszkodottnak lenni, hogy nyugodtan kimondjam a 2030-as évekre a közlekedésben a legelavultabb "alkatrész" az ember lesz. De nem kell nekem hinni, ahogy a LED-es mérnök se hitt, majd magatoknak higgyetek.
Akkor leírom megint: a Tesla önvezető autóinak balesetei miatt mindenki elkezdte jegeltetni az önvezető autók ötletét, a befektetők is elég szépen kihátráltak az mögül és már baromira nem ömlik bele a pénz.
Azt meg felejtsd el, hogy nem lesz sofőr. Mindig fog ülni valaki a volán mögött, mivel vannak dögivel olyan szituációk, amiknél igenis kell az ember közbeavatkozása.
Hakapeszi szerintem tucatnyi olyan esetet tudna mesélni aminél, ha önvezető lett volna a kamion megtörtént volna a baj.
Így el kell felejteni, hogy a szállítmányozásból az ember ki lesz selejtezve jó ideig. Majd akkor mikor emberi szintű MI lesz az alap.
Nem is a baleset itt a fő gond. Figyu, Varese mellett állok ebben a pillanatban, egy tartálymosónál. Mindjárt szólnak, hogy álljak be. Oda robot nem áll be, szűk, alacsony, millió szenzor kéne a kocsira pótkocsira. Abból meg következik a sok fals riasztás.
A robot mindent betart majd, és ott a vége. Van, hogy babon - karón, járdán, villamos sínen kell átmenni, mert nem férsz el másképp.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!