Mit gondoltok a folyamatos nyavalygáshoz, hogy "nincs munkahely, nem találok munkát"?
Budapesten élek. Itt, amit látok, az az, hogy minden egyes buszon és villamoson papírok és plakátok vannak elhelyezve, hogy sofőröket keresnek. Rengeteg étterem felszolgálót keres. A nagy hipermarketekben is vannak helyek. Rendőrnek és mentősnek is el lehet menni.
Vidéken is szoktam járni, ott is rengeteg plakátot látok, hogy gyárba, állattelepre, feldolgozóüzembe meg mittudoménhova keresnek munkaerőt, ebéddel, és oda-vissza buszoztatással.
A Balaton körül meg aztán főleg, tucatszámra zárnak be a büfék és éttermek mert nincsenek felszolgálók.
Mindenki 4-5 százezreket akar keresni meg doktori címet szerezni, esetleg jogász lenni? Nem lehetne mindenkinek a saját lehetőségeihez és tudásához és szorgalmához képest megfelelő állást találni? Aki akar, és dolgozni szeretne és meg akar élni, az megél.
Mielőtt még egymás torkának mentek a mentős kérdésben érdemes tisztázni, hogy háromféle, sőt igazából ötféle mentős van.
Van a mentőorvos, ő orvosit végez és utána mentőorvosnak specializálódik.
Van a mentőtiszt, ő négy éves egészségügyi főiskolát végez.
Van a mentőápoló, ő egy két plusz egy éves szakképzést végez el.
Van a gyakorló mentőápoló ő csak az első két évet csinálta meg a szakképzésből.
Van a szakképzetlen mentőápoló, ő lehet bárki, akinek folyamatban van a képzése, de a létszámhiány miatt kénytelenek kiküldeni kocsira, ezt amúgy nem lenne teljesen szabad, de szükség törvényt bont, és "jó a magyar egészségügy" szlogennel kénytelenek csinálni.
"megérteni, de manapság az emberek jól akarnak élni és ehhez nem fognak akármilyen szar melót elvállalni."
Akkor lehet tanulni.
Német minimálbérből se tudsz jól élni.
Az a gond, hogy a magyar primitív felfogás szerint "a munka a lényeg, nem a pénz".
Vajon a nyugati társadalmakban hogyhogy egy szobalány is normális életet tud élni, míg nálunk az az általános felfogás, "hogyha jól akarsz keresni, akkor menjél mérnöknek, amúgy fogd be".
Szóval a nem találok munkát azt jelenti, hogy az emberi méltósághoz (Tudom, ez egy magyar számára ismeretlen fogalom) megfelelően fizetett munkát nem találni.
"Német minimálbérből se tudsz jól élni."
De. Egy magyar átlagfizetés színvonalat (nettó 180-200) körül hozol belőle.
nem tudom eldönteni, h a kérdező trollkodik-e, vagy tényleg ennyire burokban él. fel kéne fogni, h 2018 van, a mai fiatalok mobilisabbak, beszélnek nyelveket sokszor, és tisztában vannak azzal, h külföldön 4-5x annyit keres és sokkal jobb munkakörülmények között.
egyszerűen a magyar munkahelyek nullák, egy nagy semmik, színvonalban sehol sincsenek egy külföldi munkahelyhez képest.
egy jó szakembernek, vagy nyelvet beszélő diplomásnak egyszerűen nem ez a szintje, mint amilyen munkahelyeket felsoroltál. egy fekete fogú félanalfabéta prolihoz passzolnak ezek a munkahelyek, mind a fizetést, mind a körülményeket tekintve.
az a baj, h még mindig rengeteg birka van (főleg az idősebb korosztályban), aki szerint normális dolog az, h egész napod utazással meg munkával telik.
a példáid meg borzasztóan rosszak, főleg a Balatonos (lol). nem mennek dolgozni a magyar tengerhez heti 6 nap 14-16 órákat? érthetetlen.
„Aki akar, és dolgozni szeretne és meg akar élni, az megél.”
igen, te lángész, csak nem mindegy, h mennyit kell dolgozni, mennyi fizetésért és h milyen körülmények között.
„hogy gyárba, állattelepre, feldolgozóüzembe”
külföldön a gyári munkáért és kb. 3-4x annyit fizetnek, magyar gyárakba pont ezért már 8 általánossal sem fog senki dolgozni menni. nagyon helyes.
Kedves nagyon okos kérdező!
Az állam 18 éves korodig "fogja a kezed" utána szélnek ereszt. Ez arra elég, hogy legyen egy normális érettségid, amivel tudsz tovább tanulni (diákhitellel, egy életre eladósítva magad) vagy kapsz 12 osztályt egy szakmával, mint szakács, pék, pincér, asztalos, kőműves. Ezek többnyire nem azok, amiket szeretsz csinálni, amikben szeretnél dolgozni, sokszor gyűlölöd őket, csak vagy nincs a környékeden más suli, vagy oda vesznek csak fel.
Buszra kellene a megfelelő jogosítvány, a cég csak a D-s különbözetit fizeti. Sokaknak B-s jogsijuk sincs. Azt nem fizeti senki. Ha tudsz olyat, aki kifizeti nekem a B kategóriás jogosítványt, azonnal értesíts!
A villamosvezetőhöz nem kell jogosítvány. De mire elvégzed, addigra ugyanúgy önvezetők lesznek azok is, mint 4-es metró.
"Rengeteg étterem felszolgálót keres."
4 órára bejelentve alapfizetés NÉLKÜL megtarthatod a jattot. Vagy kapsz valami alapfizetést, de a jattot az utolsó forintig le kell adnod és majd kapsz belőle valami kis pénzt. És cserébe pörögsz, mint a 8 karú polip. A vendéglátás az a szakma, ahol kapcsolatokkal nagyon jól tudsz keresni, kapcsolatok nélkül pedig a legaljább munkákat kapod és sokszor még ki se fizetnek. Ma már hamarabb bíznék egy építőipari vagy vagyonőri cégben, mint egy vendéglátósban.
"A nagy hipermarketekben is vannak helyek."
A multival eggyé kell válnod. Mint egy szekta, amiből nincs kilépés. Együtt kell ébredned, lélegezned velük. Magadévá kell tenned a multi életérzését. Friss Aldi illatot kell érezned minden reggel.
Több körös interjúk, több hónapos kiképzések, csapatépítő tréningek... Ez egy jól fizető, komolyabb IT cégnél nagyon jó, hogy összekovácsolja a HASONLÓ ÉRDEKLŐDÉSŰ kollégákat, de ott ne akarják már eladni ezt a new age menedzseri, HR-es maszlagot, ahova az emberek 99%-a azért megy dolgozni, hogy pénzt keressen AMÍG JOBBAT NEM TALÁL, és csak 1% fanatikus Kasszás Erzsi van, aki tényleg szereti is a munkáját.
"Rendőrnek és mentősnek is el lehet menni."
Ezt komolyan gondolod? A legalulfizetettebb szakmák, ráadásul erős HIVATÁSTUDAT kell hozzá. Én pl. visszaszúrtam volna azt a drogost, aki megkéselt pár hónapja egy mentőst. ÉS sokan vannak ezzel így. Nekik nem való a mentősség.
A rendőrség meg... Szolgáljam a magyar politikai elitet? Adjam értük az életemet, ha majd egyszer elindul ellenük a nép? Kövessem a feljebbvalóm parancsait, akkor is, ha a biztos halálba küld? Köszi, inkább nem. Rendőrként nem te döntöd el, hogy a budai villanegyedben trafipaxozol vagy a Hős utcában hadakozol a cigányokkal. Kivezényelnek, ha tetszik, ha nem.
"gyárba, állattelepre, feldolgozóüzembe meg mittudoménhova keresnek munkaerőt, ebéddel, és oda-vissza buszoztatással."
Te biztosan valami gazdag srác lehetsz, aki még életében nem dolgozott ilyen helyen és még fényképen is csak a menedzserek és a HR részleg által jóváhagyott, beállított fotókat láttad ezekről a munkahelyekről.
Életveszélyes, egészségkárosító helyek, 0 munkavédelemmel, bejelentéses trükközéssel, hogy ha lesérülsz se kaphass táppénzt vagy kártérítést a családod, ha meghalsz ezeken a helyeken.
És azért visznek céges busszal, mert máskülönben már az az ember se menne ilyen helyre dolgozni, aki 8 általánost végzett és teljesen alkoholista.
"A Balaton körül meg aztán főleg, tucatszámra zárnak be a büfék és éttermek mert nincsenek felszolgálók."
Ilyen órabérért sok sikert nekik. [link]
"Aki akar, és dolgozni szeretne és meg akar élni, az megél."
Éppen erről van szó, hogy nem. Mert létminimum sincs igazán, mert nem mindegy, ki hol lakik, van-e lakása, milyen kiadásai vannak.
Lakhatást maximum a rendőr vagy a gyári munkás kap. Az előbbinek el kell adnia a lelkét egy életre az államnak, utóbbinak meg elmennie valami vidéki üzembe és tróger, lecsúszott alkoholista emberekkel egy szobában lakni.
A lakhatás Budapesten megfizethetetlen a munkáltatók pedig élvezik ezt a helyzetet, hogy a rabszolga dolgozó élete végéig az övé, kiszolgáltatva kényüknek, kedvüknek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!