Támogatnátok egy független Erdély létrejöttét?

Természetesen támogatnám, erdélyiként. Ez egy nagyon régi gondolat, a transzilvanisták épp ezt akarták elérni. Szóval a "Kelet Svájca" koncepció egyáltalán nem új gondolat, és ma már románok is vannak, akik osztják (Erdély-Bánát Liga pl.), de sajnos még eléggé kevesen.

A szászok mindigis ezt akarták, de az az igazság, hogy a magyarságon és a románságon belül is mindig kisebbségben maradtak ennek az elgondolásnak a támogatói. Mióta a XIX. században Európa ezen tájait is megfertőzte a nacionalizmus ideológiája, mindkét nép ki akarta sajátítani és nemzetállamába beolvasztani a sokszínű Erdélyt. Sajnos inkább az ide-oda csatolgatások pártján állt a lakosság, az önállóság eszméje helyett.

Ami az életképességét illeti, az vitán felül áll, hiszen ma is Erdély és - főleg - a Bánát tartja el Óromániát. Erdély önállósulása sokkal inkább vetné fel a „maradék“ Románia életképességének problémáját mint a sajátjáèt...

De ehhez az egészhez az kellene, hogy a románság döntő többsége is ezt akarja...

azért az érdekes h a transzilvanizmus már a 19. században és azóta is a liberális magyarok sajátja, egyetlen román név sincs köztük

[link]

[link]

# 23-asnak:

Nézd, cimbora, én tudom, hogy ti Magyarországon a "liberális" szót bármilyen kontextusban képesek vagytok használni, és ez nálatok egy káromkodást vagy szitokszót helyettesít általában egy mondatban (kb. a b.meg vagy a k... anyád szintjén), függetlenül a szó valódi jelentésétől.

Mégis megjegyezném szelíden, hogy a transzilvanisták nem voltak liberálisok, pontosabban volt köztük konzervatív és liberális ember is egyaránt. Ez egy politikai ideológiákon átívelő erdélyi gondolat volt, bár gondolom, ezt nehéz felérned ésszel.

Többek között Tamási Áront vagy Wass Albertet leliberálisozni mindenesetre elég alacsonyan kóválygó tájékozottsági és olvasottsági szintről árulkodik...

Azt, hogy a (korai) transzilvanizmus kifejezetten magyar körökben terjedt, nehéz vitatni, de ez természetes is.

Egyrészt azért, mert a transzilvanizmus tipikusan értelmiségi kezdeményezés volt, román értelmiség pedig alig létezett akkoriban, és amennyi létezett is, az - érthető módon - a román nemzetiségi jogérvényesítéssel, az emberi jogi harccal volt elfoglalva.

Másrészt azért, mert ezek a magyar értelmiségiek felismerték, hogy a transzilvanista gondolat gyakorlatba ültetése elsősorban a magyarságnak lett volna érdeke. Tudták, hogy a románság valójában Trianon előtt is többségben volt, tudták, hogy az elnyomásukkal csak fokozzák a dühüket, azokat a társadalmi feszültségeket, amikből az akkor 35%-os (ma már csak 19%-os) magyarság egyszerűen nem jöhet jól ki Erdélyben. Ezért olyan megoldást próbáltak kitalálni, amely egy ERDÉLYI KIEGYEZÉST jelenthetett volna az erdélyi nemzetiségek között, biztosítva a békéjüket és VALAMENNYIÜK egyenlő jogait! Sajnos a központosító Budapesten ugyanolyan süket fülekre talált a kezdeményezésük, mint később, a központosító Bukarestben...

Harmadrészt pedig azért volt értelemszerű, hogy erdélyi magyarok részéről érkezzen a kezdeményezés, mert ők álltak élénk kapcsolatban az összmagyar értelmiséggel és közélettel, így nekik volt (lett volna) esélyük arra valamelyest hatni.

Mert fontos volna letisztázni, hogy az erdélyi státuszquót Magyarország bontotta le, sajnos.

Erdély már a középkorban is rendelkezett autonómiával, sőt háromszoros autonómiával (a vermegyék Vajdaságot alkottak, a székely és szász székek pedig az erdélyi vajdához KÉPEST is autonóm területek voltak!).

Az önálló Erdély megőrizte a székely és szász autonómiát, Európában először kimondta a vallásbékét (bár sajnos az ortodoxokat kihagyta belőle) és megerősítette az Unio Trium Natiorum gondolatát. Igaz, elkövetve azt a hibát, hogy a románságot ebből kihagyták (csak a magyar, a székely és a szász rendi nemzetre vonatkozott).

A Habsburg uralom alatt Erdély önálló tartomány maradt (csak a fővárost helyezték át Gyulafehérvárról Kolozsvárra), a vallásbékét kiterjesztették az ortodoxokra is, és elindult egy lassú emancipációs folyamat a románságon belül is.

Tetszik vagy sem, az erdélyi status quot a 48-49-es forradalom és szabadságharc kezdte felborítani, az "Unió Erdéllyel" célkitűzése által. Még pontosabban: nem is ez volt a baj, hanem a MEGVALÓSÍTÁS.

A kiegyezés (1867) után kilenc évvel, 1976-ban átfogó közigazgatási reformot hajtottak végre Budapestről vezényelve, amely megszüntette a szászok és a székelyek autonómiáját, eltörölte a nyolc évszázada fennálló székeket, Erdélyt mindenféle autonóm státus nélkül beolvasztotta a magyar közigazgatásba, és ezzel felszámolta mindenféle önállóságát.

Sajnos a mai napig ennek a levét isszuk, mert amikor Trianon után a románok átvették Erdélyt, ugyanúgy vették át, ahogy a magyarok kezelték addig: egyszerűen beolvasztva a saját államigazgatásukba (csak a vármegyéket megyének keresztelték át), székely és szász autonómia és erdélyi autonómia nélkül.

Sajnos így "örökölték" meg a Osztrák-Magyar Monarchiától, és így is folytatták.

A transzilvanisták Budapesttel szemben és Bukaresttel szemben is ugyanazt képviselték: Erdély, és Erdélyen belül is a Székelyföld és Szászföld autonómiájának gondolatát, ami jogos történelmi követelésük volt.

Az első nagy baklövést sajnos Budapest követte el, amikor az Uniot Erdéllyel úgy hajtották végre, hogy Erdélynek semmilyen önrendelkezést nem hagytak, holott történelmileg mindig is volt ilyen önrendelkezése! A török előtti magyar királyságon belül az erdélyi vajdának alávetett Erdély része volt, de széles körű autonómia mellett volt része a királyságnak. A szászok és székelyek saját nemzetgyűlései pedig ezen belül is széleskörű autonómiát élveztek!

Erdély, a Székelyföld és a Szászföld (Királyföld) autonómiáját sajnos mi, magyarok töröltük el (és ez ellen tiltakoztak a transzilvanisták, felismerve ennek pontenciálisan sötét következményeit - amelyek be is következtek).

A románok pedig ugyanazt a nacionalista hülyeséget vették át, másolták le és folytatták, miután megkapták Erdélyt.

Sajnos épp az következett be, amitől a transzilvanisták féltek: fordult a történelem kereke, és a magyarság megszívta. A szászság pedig felmorzsolódott a két nagy nemzet között őrlődve.

A transzilvanista gondolat pontosan a sokszínű erdélyt szerette volna megmenteni, a magyar és román nacionalisták hülyeségétől. És pontosan tudták, hogy ez elsősorban a 35%-os magyarságnak (és persze a 11%-os szászságnak) az érdeke, nem pedig a már akkor 53%-os románságnak!

Úgyhogy nyugodtan leliberálisozhatsz itt bárkit (még konzervatívokat is, mint láthattuk), de az az igazság, hogy ez volt az egyetlen értelmes gondolat az elmúlt SZÁZÖTVEN évben, ami megmenthette volna a szász és a magyar közösséget is, és amiben kiegyezhetett volna az akkor még alsó státusból tárgyaló románság is.

Nem bántásból írtam a liberális szót, hanem a kompromisszumkészségre utaltam vele.

A szükségtelen centralizálással szemben teljesen érthető a regionalizmus.

Viszont az erdélyi románoknál már nyilvánvalóan volt ideje kialakulni a függetlenségi párti értelmiségnek, és a számarányuk alapján a transzilvanista mozgalomban nagyrészt román neveknek kéne szerepelnie.

Hol van ez az erdélyi román értelmiség?