Inkább egy vallásos vagy egy tudományos pártot támogatnál?
"Egyébként meg akkor a buddhizmus képest a többi vallás a mese."
Ez így már helytállóbb megfogalmazás.
És végülis nevezhetjük a buddhizmust tudománynak, mert minden eddigi tudományos felfedezés, az évezredekkel ezelött leírt buddhista és hindu tanok igazságát támasztja alá.
Vannak olyan kinyilatkoztatásai a buddhizmusnak amit a tudomány még nem tud szemléltetni, de a kvantumkutatás új távlatokat nyit ezzel kapcsolatban.
Itt megint kiemelném az évente rendezett konferenciákat.
Vannak materialisták, akiknek "kémcsőben kell előállítani a buddhát" ez persze nem baj. Itt jön be a hit. Pl reinkarnáció.
Van egy rohadt okos matekzseni professzor. Megtanítja nekem a 2x2-t a 8x8-at, egyre bonyolultabb matematikai műveleteket. De a tanulásban elérünk majd egy szintet, ahol azt mondom, hogy én ezt már nem értem, de elhiszem magának mert amiket eddig tanított nekem azok alapján feltételezem, hogy ezt a 24 soros egyenletet is helyesen oldotta meg. Nem tudom kiszámolni, nem értem, nem is fogom megérteni, de elhiszem neki mert tudom, hogy ő tudja.
Valahogy így vagyok a reinkarnációval is.
Az egyszerűbb buddhista tanokat megértem. Helytállónak találom így nincs okom kételkedni az olyan kérdésekben sem amikre a választ nem lehet kémcsőben előállítani.
HIT? Bullshit.
A hitnek semmi helye a tudományban. A tudományos elméletekben "hisznek", hanem a rendelkezésre álló információk alapján azt tartják a legvalószínűbbnek, illetve adottnak veszik mindaddig amíg azzal ellenkező eredményre nem jutnak. Itt szó sincs "hitről".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!