Horthy Miklós miért adta át olyan könnyen a hatalmat Szálasi Ferencnek?
Kb 12 óra alatt megszálltak minket, nem igazán volt esélye persze lehetett volna ellenállni de az igazából csak szóban lett volna, mert a tisztek nagyrészt német barát volt.
+ A beszéd is rossz volt
A menye azt mondta, hogy Horthyt sokkolta a fia halála és innentől kezdve jobban ragaszkodott Miklóshoz.
Kb. hasonlót mondott a kinevezésről szóló nyilatkozatról:
"Ha ezt a papírt kell aláírnom, hogy a fiam kiszabaduljon a fogságból és életben maradjon, akkor ám legyen."
Mondhatni egy apa emberi "gyengesége".
Az vesse rá az első követ...
Kegyetlen ultimátum egy apának, hogy a gyermeke élete és egy, a hazára hátránnyal járó politikai kinevezés között válasszon.
"A németek által felfegyverzett nyilas pártszolgálatosok eközben megszállták Budapest stratégiai pontjait, és belső embereik segítségével oldalukra állították a karhatalmat is. Este olvasták be Szálasi Ferenc hadparancsát az elfoglalt rádióban, amiben bejelentette a hatalom átvételét. Még aznap délben megpróbálta felkeresni Horthyt a kinevezése ügyében, de a kormányzó kétszer is kidobatta. Végül a fia életével zsarolták meg, aminek hatására október 16-án lemondott és Szálasit nevezte ki kormányfővé.[1]"
A mostani Horthy-ellenesek körében pozitívabb figura lett volna ha ellenáll a végsőkig, de nem lett volna túl eredményes az ellenállás.
Ha lett volna elég "bátor" szembeszállni, valószínűleg Magyarprszág egy hónap alatt romokban hevert volna.
A nemzet egy nagyobb család. Ha a fiát nem tudná megvédeni, hogy tudná az országot?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!