Miért kéne a menekültügyet morális alapon néznie a politikának?
A politika sosem a morál, az erkölcs, hanem az érdekek alapján döntött, a politika az érdekekről szól. Akkor miért kéne most ezt az ügyet erkölcsi alapon néznie?
Félreértés ne essék, én nem a menekültek ellen szeretnék beszélni, csupán azt kérdem, hogy ha eddigi történelme során a politika mindig érdekek alapján döntött, akkor most miért kéne másképp?
Ugyanazért, amiért nem hagyjuk éhenhalni a rokkantakat, fogyatékosokat, munkanélkülieket, nem hagyjuk orvosi kezelés nélkül azokat, akiknek nincs TB-jük, gyorssegélyt adunk azoknak, akiket katasztrófa sújtott és még sorolhatnám...
Az állam kb a középkor óta gondoskodott a szociálisan rászorulókról, akkor is voltak szegényházak, ispotályok, népkonyhák, amiket az állam vagy település tartott fenn. Sőt, már Szent István is törvénybe foglalta a szociálisan rászorulók védelmét. Nem új dologról van szó, csak te tudsz egy kicsit keveset.
Izolált országok esetében ez még működhetne is, csakhogy egy Földön élünk. Egy afgán-pakisztáni határon bújkáló szaúdi milliomosgyerek önös politikai érdekből képes repülőket belevezetni egy civilekkel teli épületbe több mint tízezer kilométerrel távolabb.
Lehet hogy nem tűnünk érdekeltnek egy távoli ország krízisének enyhítésében, de az ottani események hatással vannak ránk, lásd a menekülthullámot. Olajárat (=minden más árát). Terrorcselekményeket, amelyek e szélsőséges táptalajból kelnek ki, és mondjuk egy párizsi szerkesztőségre csap le.
Az azért bátor kijelentés, hogy a politika mindig az érdekekről szólt.
"Akkor miért kéne most ezt az ügyet erkölcsi alapon néznie?"
Mert most százezrek életéről van szó. Nem akarok az erkölcseidre hatni, nem fogok regényt írni arról hogy ezek az emberek min mentek keresztül, a lényeg hogy az ő életük nem éppen leányálom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!