Mért baj az, ha valaki Árpád-sávos?
És ha már itt tartunk. A zsigeri gyűlölködés és a másikról a legrosszabb szándék feltételezése ennek az egész országnak a rákfenéje. Az anti-árpádsávosok ugyanúgy ezt csinálják, csak rákenik a másikra.
Itt egy példa: „a kérdés először a "családi" rovatban volt, gondolom hogy "szem előtt legyen". Na, ez a nem mindegy!!”
Ugyan nagyon sokan rakják béna helyre a kérdésüket, de ha valaki a szerelemhez rakja a számítógépes kérdését, azt nem kezdik el bántani azzal, hogy „gondolom, hogy szem előtt legyen”. Aki ezt a választ írta, az csakis abból indulhatott ki, hogy a kérdés feltevője az átellenes politikai oldalon áll, ezért minden gonoszság kitelik tőle.
Ugyanez volt a kedves hozzászóló, aki a gipszjakabba, meg a kétbites agyhalottba (ez volt az én bejegyzésem) kötött bele. Egy részről feltételezte, hogy a hozzászólók vele átellenes oldalon állnak (ami vagy igaz, vagy sem), és innentől elöntötte a gőz az agyát (legalábbis olyan tüneteket produkált), és elkezdett gúnyolódni.
Lényegében tehát sokan el se olvassák egymás szavait, hanem megpróbálják valami kulcsmondat alapján beazonosítani a politikai hozzáállást, és ha ellentétesként értékelik, onnantól megy az anyázás.
Magam eddig a pillanatig egyébként nem pontoztam, és még nem döntöttem el, fogok-e. A véleményt nem pontozom le, csak a stílust, egyébként – mert ugye azt már elmondtam, hogy indokolt és megalapozott véleményből többféle is létezik.
A válasz írója 59%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 15:38
Hitler meg késsel és villával evett.
Sőt, széken is ült!
Én a vörös csillagot tiltanám ki a használatból! Az ténylegesen a kommunizmus jelképe, és most ott vírít egy csomó ruhán, cipőn... és sörön...
Bezzeg, ha horogkereszt lenne, hujujjj, akkor aztán mindenki odalenne!
Az árpád-sávos zászló az egyik legősibb jelképünk és a történelem során legtöbbet használt is.Semmi köze a nyilas zászlóhoz, az egy dolog hogy a nyilasok is "szimpatizáltak" vele és használták de az nem igazi árpádsávos zászló, 5 piros csík van benne, az igaziban csak 4 van.A "liberálisok" jól bemocskolták manapság akárcsak a nyilasok tették, pedig nézzétek már körül, még a címerünk felét is az alkotja!Akkor azt is tiltsuk be?
Szaniszló Ferencet idézve:"Attól hogy Hitler szerette a tejet,én ne szeressem?Attól hogy a nyilasok szerették az árpád-sávot, én ne szeressem?"
Amúgy nézzétek meg ezt a videót, és rájöttök arra hogy kik is a gyűlöletkeltők...
Ha nem tahó, akkor nem baj.
Mindenki színes, fekete, sárga, fehér, árpádsávos...
Csak próbáljunk meg kulturáltan viselkedni és politizálni.
1: Mi az, hogy valaki "Árpád-sávos"??? Lehet valaki fekete hajú, szeplős, kék szemű, no de Árpád-sávos? :)
Az Árpádsáv történelmünk szerves része, nagy tisztelet kéne, hogy övezze.
2: Miért bunkó vagy egyéb negatív attól valaki, hogy tiszteli a történelmünket, jelképeinkkel tisztában van, ezekhez valamit kapcsol? Kérlek, ez hozzá tartozik a nemzeti öntudathoz, műveltséghez, hogy egyáltalán tudjuk: kik vagyunk. (Javaslom neked is, merülj el kicsit a magyar őstörténetben, nem fog hátrányodra válni).
3: Az abszolút magyarellenes politikai elit próbálja kiirtani a magyarságban megmaradt öntudatot is, amit úgy akar elérni, hogy jelképeinket lejáratja. Ne hagyjuk! De hogy meg tudjuk védeni, először magunknak kell tisztában lenni azzal, mi mit jelent, mi mit jelképez, minek mi a története...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!