Megvalósulhatott volna a kommunizmus?
Egy világ ahol a föld népei közt egyenlően valós ígényei szerint oszlanának el a javak?
Lehetséges lehetne ez az emberi természetből adódóan?
Aki itt vitatkozik, hogy miért nem jó a kommunizmus, az nyilvánvaló, hogy abba az embercsoportba tartozik, akik alkalmatlanok erre az életformára.
Miattuk nem lehet megvalósítani. De vajon szükség van-e ezekre a harácsoló, sokszor rasszista emberekre?
"Miattuk nem lehet megvalósítani. De vajon szükség van-e ezekre a harácsoló, sokszor rasszista emberekre?"
ezt általában olyanok írják akik nem értek el semmit és irugyek azokra akiknek több van.
Miért harácsoló az aki sokat tanult dolgozott azon, hogy jól éljen? De létom megint előjött a rasszizmus, nem tudom, hogy a rákban jött elő ebben a témában, de valahogy elő lett szedve, szánalom:D
Úgy jött, hogy valaki itt kérkedik vele, hogy szélsőjobbos.
Megérett már ez a világ a pusztulásra sajnos.
attól, hogy valaki "szélsőjobbos" még nem feltétlenül rasszista.
jobbik szimpatiznáns vagyok így ha meg kell bélyegezni, akkor elméletileg én is szélsőjobbos vagyok. Akkor most én is rasszista vagyok?
különben is kevés itthon a rasszista, illetve ha a cigányokra gondolsz amit kétlek, ők valóban nagyrészt rasszisták. de ez már más téma, semmi köze a kommunizmushoz ami rohadt szépen hangzik, de úgy szar ahogy van és tényleg azok pártolják akik még ebben a rendszerben éltek és jobban éltek mint ma, vagy mint mondtam, nem értek el semmit és nekik jobb lenne ha mindenki egyenlő lenne.
Mivel a kommunizmus csúnyán elvérzett, ezért mondhatjuk, hogy nem valósulhatott volna meg, előbb utóbb erre a sorsra jut. Legfeljebb akkor ha az egész bolygó kommunista, hogy ne legyen ellenpéldája. Pl kapitalizmus, vagy akármi, ahol (akár csak látszólag is) jobban élnek.
Nekünk egy kevert rendszer kéne, egy újítás! Annyira jó találmányaink voltak/vannak, kéne már egy új államforma is! Erre kizárólag a Jobbik lenne alkalmas, bár nincs ilyen programpontjuk. Remélem Vona lesz a következő Hunyadi Mátyás!
A kommunizmusban mindenki dolgozik, úgyhogy már ezért sem ezzel szimpatizálnak a cigányok, ők inkább a szocializmust szeretik, ahol munka nélkül kapnak szociális juttatásokat.
Messze nem ez a kommunizmus!
Nem. Az embert alapvetően jónak állítja be, aki teszi a munkáját->nagy hiba. Ajánlom mindenki figyelmébe a kommunizmus 7 csodája című zsötödös videót.
Én sem lennék boldog, ha mindenki egyenlő lenne. Aki csinál valamit, és aki semmit sem. Akinek van célja, és akinek nincs.
Meg lehet nézni pl, hogy Kelet-Németországban milyen kocsi volt az ász (Trabant, Wartburg) és milyen volt Nyugat-Németországban (BMW, AUDI stb.)
Ha mindenki egyenlő akkor ugyanis semmiféle inspirációja nincs az embernek. Mindenképp ugyanazt kapom, ha teljesítek, ha nem.
Ajánlom még minden kedves pártoló figyelmébe Az ember tragédiája című mű XII. színét. El lehet gondolkozni, hogy jó-e ez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!