Csak engem idegesít ahogy Orbán szónokol, beszél és ahogy elő adja magát?
A szónoklás tudománya ,más néven retorika egy tantárgy, amiből O. Viktor jelesre teljesít ,míg baloldali ellenfeleinek még az elégtelenhez is nem kevés jóindulat szükségeltetik.
A legnagyobb magyar szónok Kossuth Lajos volt a maga idejében a magyar politikai színtéren.
A leggyengébb és magyarul legrosszabbul beszélő pedig Gy. Ferenc annak ellenére, hogy papírról olvasta sokszor a beszédét és soha nem improvizált.
Ám sokkal inkább a tettei határoznak meg egy embert mint a szavai.
Az ő helyében én kiiktatnék a magyar nyelvből és a törvényekből olyan szavakat , kifejezéseket mint:segély,alanyi jogon járó kedvezmény,ingyenesség,kivívott előjog stb.
Amúgy megértem az ellenszenvedet mert számomra is vannak rendkívül ellenszenves politikus bűnözők mint pl a fent említett Gy. Ferenc ,vagy B. Gordon ,vagy a mindenre elszánt L. Ildikó.
Ami tény tényleg jól tud szónokolni,ez igaz,mégis elbukott két nagy választást.Kétszer is szétverte pártját a bal oldal.2002ben és 2006ban is.Egyébként véleményem szerint Orbán kormányzásban tehetségtelen inkább.
Nem mindig a szónoklatok a fontosak,hanem a cselekmények.
Annak idején Csurka István is ki tudott vinni hősök terére 200 ezer embert,aztán még sem jutott be pártja parlamentbe 2002ben.
Bár őt pl sokkal többre tartottam,mint orbánt.
Én a stílusától úgy ahogy van tudnék hányni.
Annyira nagyképű és pökhendi, hogy az valami hihetetlen és csak ontja magából a demagóg szöveget...
Orbán láthatóan egy öntelt tehetségtelen ember aki már-már beteges önbizalom túltengésben szenved.
Förtelem hallgatni mikor az elb@szott dolgairól úgy beszél mintha óriási siker történetek lennének.
A vak is látja, mi a kampányfogás
Szinte napra pontosan két hétig állt Magyarország védelmi készültségben a nagy dunai árral szemben, amely ma hagyja el az országot. Ennek helyszínét Orbán Viktor - tegnapi bejelentése szerint - szombaton még felkeresi, hűen korábbi önmagához. Az elmúlt napokban ugyanis az árvizet kampányeszközként használva járta a gátakat, dicshimnuszokat zengve a kormány győzelméről.
"Rendkívül dehonesztáló ennek a szakszerű munkának, az árvízvédelemnek az a pitiáner, önző, önös politikai érdekeket szolgáló momentuma, amikor Orbán Viktor, irányító vezérként, első számú felelősként, és hozzáértőként - mindenki mást, a sok ezer embert háttérbe szorítva - jelent meg a színen, jelezve: nélküle nem megy a védelem. Tudálékosan, a szakértők által leírt vagy elmondott szöveget olvasva számolt be olyan dolgokról, amihez köztudottan gőze sem volt korábban, és ekkor sem. Azt a látszatot igyekezett kelteni, hogy nélküle nem menne a védelem. Bevallom: sokáig úgy gondoltam, hogy a tudatlanságnak, a szerénytelenségnek, az önzésnek, önimádatnak, a politikai machinációnak azért mégis csak van valahol határa. Rá kellett döbbennem, nincsen. Ez az ember semmiben sem ismer határokat, ha politikai karrierje, érvényesülése, hatalomban való helyének biztosításáról van szó, akkor még a "második árvízi hajós" tisztére áhítozva, politikai eszközként a Duna áradását is kihasználja."
Ez egy ismert történésznek a véleménye Orbán Viktor azon szerepéről, amit az elmúlt napokban produkált a dunai árvíz kapcsán, de meglátásával nincs egyedül, sokan látják hasonlóképpen a kormányfő tevékenységét. Pont két héttel ezelőtt rendelték el a Duna felső szakaszain az első fokú árvízvédelmi készültséget, múlt hétfőtől pedig rendszeressé váltak a sajtótájékoztatók, amelyekről hol naponta, hol még gyakrabban hallhattunk. Ezeket eleinte a kormányszóvivő, Pintér Sándor belügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter tartotta, majd szinte csak Orbán Viktor, aki napról napra járta a gátakat és úgy tett, mintha személyesen irányítaná az árvízi munkálatokat. Egyesek szerint "a kormányfőt és az árvizet az ég is egymásnak teremtette". Mert azt a látszatot keltette, hogy minden csak akkor van megcsinálva, ha személyesen ő csinálja. Ugyanakkor hiába érdeklődtünk arról, valójában mit is jelent, hogy a kormányfő részt vesz az árvízi védekezésben, mivel vesz részt abban, semmitmondó választ kaptunk.
Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere viszont a rádió hullámain keresztül üzente meg: "a kormányfő nem az árvízi védekezés szakmai irányítása miatt van jelen a Dunán levonuló árhullámot kísérve a gátakon, hanem azért, hogy személyes tapasztalatai útján hozza meg a védekezéshez szükséges politikai döntéseket, és jelenlétével erőt adjon a védekezésben dolgozóknak. A kormányfőnek azt kell tudnia, milyen erőforrásokat kell mozgatni, honnan lehet a védekezéshez szükséges pénzt átcsoportosítani, vagyis "a nagy logisztikai döntések" meghozatala politikai vezetői feladat." Szerinte az, hogy a kormányfő, a honvédelmi miniszter és a belügyminiszter, valamint a katasztrófavédelem vezetője személyesen is jelen van a védekezés helyszínén, lerövidíti a parancskiadási és végrehajtási időt, mert a személyes benyomás döntő, így lehet igazán felmérni a helyzetet.
"Az árvíz - hangozzon bármilyen cinikusan is - a politikai vezetők kedvenc terepe. Van ugyanis egy nagyon jó tulajdonsága: szemben más politikai és gazdasági válságokkal, viszonylag hamar, tulajdonképpen magától elmúlik." Török Gábor politológus szerint Orbán Viktor okosan kalkulált tehát, amikor úgy döntött, a helyszíneket járva követi az árvízi védekezést.
Ennek valódi okát azonban nemcsak Magyarországon ismerték fel. A külföldi sajtó már a múlt héten arról cikkezett, hogy "Magyarország miniszterelnöke túlbuzgón mozgósít az árvíz ellen. A német vagy az osztrák kormányfő megelégszik azzal, hogy megtekintik az elöntött területeket és ígérnek azonnali segélyeket. Orbán Viktor viszont gyakorlatilag főnöki feladattá tette az ár elleni harcot. Gondoskodó módon már múlt kedden veszélyhelyzetet hirdetett, szerdán részt vett egy árvízvédelmi hadműveleten, csütörtökön sajtóértekezletet tartott az árvízvédelmi hatóságnál. A tévében esténként gumicsizmában vagy terepjárón látható - ellenőrző úton. A hatalom nyilvánvalóan el akarja kerülni a március 15-i havazás kapcsán elkövetett hibákat, amelyek sokat ártottak hírnevének."
Dicshimnusz az elmúlt napokból
* Egy magabiztos és cselekvőképes ország nagyszerű teljesítménye volt a dunai árvíz elleni védekezés. Az árvízi veszélyt példátlan összefogással, jó szervezettséggel és szakértelemmel lehetett elhárítani.
* Magyarországról nem levonult az árvíz, hanem legyőztük. Az árvíz elleni küzdelem az önkéntes tartalékos rendszer első éles próbája is volt és kiválóan vizsgázott. A tartalékos rendszer nem fogatlan oroszlánok gyülekezőhelye, hanem elkötelezett, a hazájukért tenni akaró és küzdeni tudó kitűnő emberek, katonák bajtársi közössége.
* Ma van az a nap, amikor először kimondhatjuk azt a mondatot, hogy győzelemre állunk. Egy csata van még hátra szerda este a Duna mentén, Bajánál. A fővárosban várhatóan délre apad nyolc méter alá a folyó, akkor Budapesten fel lehet lélegezni. A déli Duna-szakaszokon a védekezés százszázalékosan kiépített, a bal parton a Terrorelhárítási Központ, a jobbon a katasztrófavédelem irányítja a munkát, a Petőfi-szigetnél négyszáz katona vár bevetésre.
* A magyar állam ma jól teljesít, ha veszélyhelyzetről van szó. "Az a minimum, hogy az államnak itt hibátlanul kell végeznie a munkáját. A vízügyesektől a tartalékosokig, a katonai műszaki egységektől a rendőrtiszti főiskolás diákokig mindenki végzi a dolgát. Még a börtönökből is kihoztuk az elítélteket, ahol ez lehetséges volt. Ilyen mértékű összefogást én még nem tapasztaltam, pedig jó néhány árvízi védekezést levezényeltem már."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!