Nem tudom mit higgyek?
Már hosszú idő óta tanulmányozom a történelmet, és a politikát. Már egy ideje megfogalmazódott bennem egy gondolat.
Vannak azok a fennkölt szavaink mint a "haza", a "nép", a "természet", az "emberiség" meg a hozzájuk hasonló "hazáért" a "népért", a "természetért" és az "emberiségért". Ami furcsa, hogy ezeket a fennkölt szavakat olyan emberek hirdetik, akik magas pozícióban vannak.
Régen a történelem folyamán is volt olyan, hogy ha egy ember átállt az ellenség táborában, vagy titokban megegyezett, hogy átjátssza az egyik várat az ellenség kezére, akkor rögtön árulónak bélyegezték.
De, ha az ország, a nép, stb. vezetője lemondott valamilyen területről, akkor csak haragudtak rá, és nem történt semmi.
Olyan is megtörtént, hogy volt egy ember, aki nem tudta védni nagy túlerővel a várat, és átadta az ellenségnek.
Ezt az embert a király kivégeztette, és később ő pont annak az ellenségnek átadta az országa felét.
A hasonló történetek miatt kezdem úgy gondolni, hogy nincs haza, nép, természet, emberiség.
Ezek csak biznisz szavak. A haza csak üzlet, amiből az országvezető nyer. A nép is egy üzlet, abból is csak az országvezető nyer.
A természet is csak üzlet. Kevesebb benzint fogyasztunk, akkor több marad a gazdagoknak, vagyis ez is egy üzlet.
A hatalmasok mindig a kisembereket viszik a vásárra, de saját magukat óvják minden bajtól.
Minden király/vezető a saját tulajdonának képzelik a hazát, amiben az emberek csak bábok, csak rabszolgák.
Ők csak azt mondják, hogy tegyél meg mindent a hazáért, de ők egyáltalán nem értik a haza fogalmát.
Azt mondják, hogy ők a népért teszik amit tesznek, de mindig az volt, míg a vezetőség asztala naponta annyi ételtől roskadt, mennyitől egy szegény város/falú egész évben tudott enni.
Gyurcsány/Orbán/stb. mind gazdagok, de csak arra tudnak gondolni, hogy még többet harácsoljanak össze. Még véletlenül sem arra, hogy törlesszék az államadósságot, vagy hogy megmentsenek egy várost a kihalástól.
Minden vezető ilyen volt. Míg a vezetők milliókban fürödtek, addig a szegényektől vették el a pénz, hogy az "országot" segítsék.
Orbán az idős nénikéktől vette el a nyugdíjaikat, hogy tudja fizetni az államadósságot.
Miért nem vette el inkább a politikusok fizetésének a 90% - át.
A mi 6 tagú családunk úrian megtudd élni 59 110 forintból, úgy hogy a tizedet is leteszi, míg a politikusok milliókat vágnak zsebre.
Mire kell nekik annyi pénz?
Minden érték csak üzlet?
Már semmi értékes nincs ebben a világban?





,,A hasonló történetek miatt kezdem úgy gondolni, hogy nincs haza, nép, természet, emberiség."
De, ezek mind létező és jó dolgok, csak épp sokan visszaélnek a szavakkal.
,,Minden király/vezető a saját tulajdonának képzelik a hazát, amiben az emberek csak bábok, csak rabszolgák."
Jobb esetben nem, erre is van azért példa, még ha nem is sok.
,,Orbán az idős nénikéktől vette el a nyugdíjaikat, hogy tudja fizetni az államadósságot.
Miért nem vette el inkább a politikusok fizetésének a 90% - át."
Én is rühellem Orbánt, de ez elég nonszensz gondolat, egyrészt, mert a politikusok fizetése összességében nagyságrendekkel több a politikusi fizetéseknél, másrészt pedig mert *elvileg* azért jó, ha egy politikus több fizetést kap, mert így *elvileg* kevésbé lesz korrupt.
,,A mi 6 tagú családunk úrian megtudd élni 59 110 forintból"
Nehogy megsértődj, de erre nagyon kíváncsi lennék, hogy ezt hogyan :o Ha valóban így van, minden tiszteletem a tiétek.





Jav.:
A nyugdíjak kerülnek összesen sokkal többe, mint a politikusok fizetése.





"Kevesebb benzint fogyasztunk, akkor több marad a gazdagoknak, vagyis ez is egy üzlet."
:) Kedves kérdező! Te nagyon-nagyon el vagy tájolódva úgy politikai, mind gazdasági téren.










Egyet értek.
A legnehezebb munkára kéne a legtöbbet fizetni, és a legkönnyebbre a legkevesebbet.
Ha ez így lenne, akkor a földművesek kapnák a legnagyobb fizetést, és a politikusok a legkevesebbet.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!