Elcserélnéd mai itteni életed egy 1980-as évek eleji USA-beli kertvárosi életre?

Jártam az USA-ban (igaz nem a nyolcvanas években) és nem vágyok vissza. Pedig a feleségem és én összeegyeztettük, hogy egyszerre legyen szabadságunk és az egészet rááldoztuk a jenkikre. És óriásit csalódtunk, amióta együtt vagyunk a legrosszabb nyaralásunk volt, az amerikai álom nem olyan szép mint sokan hiszik.

Magyarországon nehezebb anyagilag bodlogulni és igen, gyengéim az amerikai autók, egyszer remélem lesz is egy. De ez kevés...

Utolsó vagyok.

Lehet, hogy fehér-fehér, vagy fekete-fekete pároknak jó az Amerikai Álom, de a feleségem fekete én pedig magyar vagyok és négerek, fehérek egyaránt megbámultak minket, volt aki ujjal ránk mutatott, vagy finoman és néha nem olyan finoman utaltak rá, hogy szerintük nem való egymáshoz két különböző színű ember. Egy-két kirívó esetben odamentem és felvilágosítottam, hogy én európai vagyok a feleségem pedig kenyai, nem amerikai fehér és fekete "állt párba".

Persze nem mindenki bámult, de elég sokan, ha nem is direkt bántón, de legalábbis csodálkozó pillantásokat kaptunk az utcától a boltig mindenhol.

Ami az egészben a hajmeresztő, hogy ugyanakkor a különböző rasszok nem "ütik" egymást, udvariasak egymáshoz a boltban, buszon, satöbbi. De mexikóiak, fehérek, feketék, ázsiaiak jellemzően csak egymással barátkoznak (!), házasodnak.

Ez szerintem nem a szabadság hazája (ahogy hívják magukat) és nem egy antirasszista ország, továbbá semmiképp sem a "békés együttélés hazája".

Békésnek békés, csak nem együtt élnek, hanem egymás mellett, ami nagy különbség. És szemmel láthatóan nem szeretik, ha valaki megszegi az íratlan szabályokat (lásd mi).

Nem érzed a különbséget. Mikor hazavittem bemutatni a barátnőmet szándékosan nem mondtam meg, hogy fekete. A szüleim, öcsém persze meglepődtek. De mosollyal az arcukon esett le az álluk, eszükbe sem jutott őt elítélni, a mai napig nagyon jól megvan, a családom hihetetlenül gyorsan befogadta.

Igen a mai napig van, hogy Budapesten ránk néznek, de mást látunk a szemükben. Különbség van a kedvesen rád mosolygó és az elítélően megbámuló ember között.

A magyarok legfeljebb mosolyogva megkérdezik, hogy honnan jött a feleségem, hol ismertem meg őt, stb. Az amerikaiak nem így álltak hozzá...

Magyarország békés hely, a feleségemet egyszer próbálták meg bántani részeg rasszisták, de pofára estek. (Amatőr bokszoló voltam az egyetemen.)

Amúgy ha bárki kérdezi kérdezi a feleségemet, milyen Magyarország általában ezt mondja: "barátságos, befogadó".

Érdemes elgondolkodni ezen.