Az április előtti sok MSZP fikázóktól, és a manapság még gyakoribb Fidesz fikázóktól kérdezném: AKKOR MIT AKARTOK?
Mert - és ezzel kapcsolatban már néhány kérdést is tettel fel - nekem nagyon úgy tűnik, hogy ez 90 %-ban ugyanaz a réteg. Akik hőbörögtek az MSZP alatt, mert akkor nem jó. Várták a választást, mint a megváltót. Aztán mégse váltotta meg őket, ajjajj, megint átkúrták a fejünk, hőböröghetünk tovább.
Mit akartok? Mi nyugtatna le titeket?
(Annyit elárulok. A legtökéletesebb párt sem fogja a sült galambokat a szátokba reptetni.)
Én a választás előtt és azóta is fikáztam mindkettőt. Megérdemlik.
Amit pedig akarok, hogy hozzák nyilvánosságra a múlt rendszer ügynökeinek listáját, azokat tiltszák el a politikától, vizsgálják ki a privatizáció során elkövetett visszaéléseket, és vonják felelősségre a tetteseket, vizsgálják ki a közbeszerzési ügyekben elkövetett visszaéléseket. A lista még hosszú, de szerintem már értitek a lényeget.
jelen helyzetben még azt is eltudom képzelni, hogy a semmiből jön egy párt, amelyik megnyeri a választásokat
(persze ha ki tudta építeni az apparátust, ez lehet a fő akadály)
"Szerinted az MSZP-én és a FIDESZ-en kívül nem lehet semmi más? Ha nem az egyik, akkor biztos, hogy csak a másik? Nem lehet, hogy egyik se? Az egyik elutasításából miért következne a másik szeretete? Logikailag hibás a kérdésed, mert a fantáziád szűk meg a tudásod kevés."
Szerintem te vagy beszűkülve. Nem tudom hol írtam, hogy csak ez a 2 párt lehetséges. A másik meg, hogy én amúgy is egy 3. pártra szavaztam, de ott van még egy negyedik is, meg rengeteg kisebb. De az emberek csak ebben a kettőben látják a lehetőséget.
Nem tudom mmár, ki, mikor, de írta, hogy ide egy náci párt kellene.
NEM!
A náci, mint nemzetiszocialista elv megoldja az ország belügyeit - de külügy szempontjából elbukna, mivel a túlzott nemzetiessége miatt nem élne meg a mai ellibelarizálódott nemzetközi porondon.
A szélsőséges pártokról lemondhatunk, túl veszélyesek ahhoz, hogy megengedhessük őket. Egyrészt a külföld bizalamtlan lenne, másrészt ha mgé stabilizálnák is az országot, annak ára lenne. Ezt mutatja a történelem, az élet tanítómestere.
A középút, ahogy láttuk az elmúlt 20 évbewn, nálunk nagyon nem éri meg.
Hogy én mit szeretnék?
Egy afféle jóindulatú diktatúrát, mely "kegyesen" nyomja el a népet: minden jót megad neki, és - a liberális külfölddel kerülve a konfliktusokat - cska annyira korlátozná az amúgy túldícsért szabadságot, hgoy nekünk jó legyen. Aho szabadok vagyunk, de annyira azért vissza vagyunk fogva, hogy ne ártsunk magunknak. És közben a külfölddel se kapjunk össze, mert anélkül ellehetetlenülünk - ez az, ami miatt a szélsőjobbot és -balt nem engedhetjük meg.
Szeirntem ez a nehezen megtalálható arany középút vezetne sikerre.
A hőbörgőkről meg - sajnos midnig vannak iylen egyének, akiknek semmi nem tetszik. Ők ezek. Ha egy pillanat alatt meg lenne oldva minden, ők akkor is találnának valami gondot. Az iyleneket el kell hallgattatni valahogy - ez nehéz feladat, és nehezen is illeszthető be a feljebb általam leírt (álom)modellbe.
18/F
Chau
Igen, talán tényleg túl utópisztikus. De szerintem inkább azért, mert ha még akadna is ilyen vezető, amilyet én "keresek", kérdés, hogy az emberek befogadnák-e ezt a rendszert.
Félek, nem menne - elégedetlenek és rendbontók mindig vannak sajnos, és nem biztos, hogy eléggé vissza lehet őket fogni.
18/f Chau
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!