Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Van alapja a fehér bűntudatnak?

Van alapja a fehér bűntudatnak?

Figyelt kérdés

Szerintem van, hiszen mi igáztuk le a fél világot, ráadásul nem is a saját találmányainkkal. Az iránytűt feltalálták a kínaiak, és cserébe mi mentünk elfoglalni Kínát(bár csak egy részét sikerült). India ugyanez- semmit nem ártottak az európaiaknak, de az angolok elfoglalták. Az indiánokról már nem is beszélek, ott genocídium volt. A feketéket pedig elvittük rabszolgának. Sokan azzal védekeznek, hogy a rabszolga kereskedők zsidók voltak, ami mindegy, mert a rabszolgára viszont a fehérnek volt igénye. Európa csak úgy volt képes fenntartani az akkori "jóléti" államot, hogy kiszipolyozta a gyarmatok erő/emberforrásait, felhasználta a találmányaikat. A muszlimok csak Európát akarták elfoglalni, Európa az egész világot. Pl. tordesillasi szerződés: A pápa felosztotta a világot a spanyolok és a portugálok között. Egyáltalán milyen alapon gondolta, hogy jogában áll ?!

Mai napig, nagyon sok afrikai országban az olajtársaságok nagyon sok kárt okoznak pénzügyileg, de legfőképpen egészségügyileg.

Szerintem a történelem során a többi rassz számára a fehér embertípus egyenlő volt a sátánnal, mi meg azzal védekezünk, hogy Harlemben lelövik egymást a négerek stb... Először is mi vittük oda őket.

Ellenérvek ?


2010. nov. 14. 14:34
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
83%

Igen van.

Én például minden reggel és este meghajolok 10-szer a hálószobámban felállított életnagyságú néger, cigány, indián, kínai és zsidó szobor előtt azt mondogatva, hogy "Kérlek titeket, bocsássatok meg a bűnöm miatt, hogy a világra születtem, óh ti kegyes istenek! ígérem, én nem követem el azt a hibát, melyet átkozott szüleim megtettek és nem nemzek utódot erre a világra, ami csak a tiétek, egyedül a tiétek, óh ti nagy istenek!"


Ezután felállok, leveszem a pólómat, és 30 korbácscsapással büntetem magam azért, mert élni merészelek az ő nagyságos színük előtt.

2010. nov. 14. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:

Azért Afrikában is voltak elég csúnya dolgok (hutuk lemészárlása, búr parasztok elleni támadás).

Vagy Izraelben is (palesztinok elleni támadások).

Kínában is volt (Mao Ce Tung diktatúrája).

De nyílván mindenért a fehéreknek kéne bűntudatuknak lennie. Szerintem senkinek sem kéne ősei miatt bűntudatot éreznie. Ez nem segít a jelen problémáin.

2010. nov. 14. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:

"A válasz írója 59%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: tegnap 17:22"


a zsidó nem fehér?

2010. nov. 15. 06:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:

Attól függ, kit kérdezel.

A nácik szerint valószínűleg nem.

Genetikailag europidok, akárcsak az arabok és az indiaiak, de őket azért mégsem szokás egy kalap alá venni az európai népekkel.

A zsidókat még esetleg, de őket a vallási különbség és az antiszemitizmus miatt sokan egy külön "állatfajnak" tartják.

2010. nov. 15. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:

"A zsidókat még esetleg, de őket a vallási különbség és az antiszemitizmus miatt sokan egy külön "állatfajnak" tartják."


A legtöbb esetben nem mások tartanak egy csoprtot külön "állatfajnak", hanem a csoport saját magát. Lásd, amikor nem vesznek fel egy 8 általánost (se) végzett romát egy munkahelyre (ha véletlenül jelentkezne). Mi a reakció? Azért mert cigány vagyok.

2010. nov. 15. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:

„Genetikailag europidok, akárcsak az arabok és az indiaiak, de őket azért mégsem szokás egy kalap alá venni az európai népekkel.”


Én nem sorolnám ezek közül egyiket sem az europidok közé, ugyanis a szemitákat orientalid, az indiaiakat indid kalap alá szokás venni.

Mindazonáltal az európai zsidóság eléggé kevert, egyénileg gyakran europidnak tűnnek. Ettől függetlenül a génállományuk jól megkülönböztethető egy valódi európaiétól.

2010. nov. 15. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:

"A legtöbb esetben nem mások tartanak egy csoprtot külön "állatfajnak", hanem a csoport saját magát. "


Ez is igaz. De a zsidóság ellen elkövetett "bűneink" miatt akkor abszolút nem lehet a fehéreknek bűntudata, ha a zsidókat is fehérnek tekintik. Az már teljesen más kategória.

Lehet, hogy a zsidók is különállónak tekintik magukat, de ez a kérdés szempontjából teljesen irreleváns.


"Én nem sorolnám ezek közül egyiket sem az europidok közé, ugyanis a szemitákat orientalid, az indiaiakat indid kalap alá szokás venni. "


Az europid egy nagyrassz. Az orientalid és az indid pedig rassz. Így a kettő nem hasonlítható össze.

Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy a 17 évesek nem középiskolások, mert őket tizenegyedikesnek szokás venni.

Az europid nagyrasszon belül vannak rasszok, pl. nordid, dinári, alpi és bizony-bizony ide tartoznak az orientalidok és az indidek is. Többek között.


"Mindazonáltal az európai zsidóság eléggé kevert, egyénileg gyakran europidnak tűnnek."


Nem csak annak tűnnek, azok is.

Maximum azt mondhatod, hogy nordidnak, vagy dinárinak tűnnek, de az már tényleg nagy "baj" lenne, ha nem tűnnének europidnak.


"Ettől függetlenül a génállományuk jól megkülönböztethető egy valódi európaiétól."


Európaiétól lehet. De europidétól nem.

Az europidok nem csak Európában élnek, ahogy a mongolidok se csak Mongóliában.

2010. nov. 15. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:

Az oroszlánoknak van bűntudata, amiért megeszi a gazellát? A csalánnak, gaznak van bűntudata, amiért elnyomja a kerti növényeket? Az emberiségnek van bűntudata, amiért irtja az oroszlánt és a csalánt? A baktériumoknak van bűntudata, amiért megbetegíti az embert? És még sorolhatnám.


Csesszétek meg, így működik a világ, mit kell ezen hőbörögni? Mindig minden faj, csoport, nép küzdött és küzdeni is fog az élettérért és a fennmaradásért. Ez sokszor csak mások kárára sikerül. Ez a könyörtelen igazság.


Az más kérdés, hogy "kedvtelésből" ölni, vagy nyomorgatni másokat már nem természetes dolog, de az meg nem csak a fehér/európai ember sajátossága. Nem itt vágják ki a nők csiklóját, nem a fehérek vernek szarrá a sötét utcán heccből, stb.

2010. dec. 13. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!