Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Van alapja a fehér bűntudatnak?

Van alapja a fehér bűntudatnak?

Figyelt kérdés

Szerintem van, hiszen mi igáztuk le a fél világot, ráadásul nem is a saját találmányainkkal. Az iránytűt feltalálták a kínaiak, és cserébe mi mentünk elfoglalni Kínát(bár csak egy részét sikerült). India ugyanez- semmit nem ártottak az európaiaknak, de az angolok elfoglalták. Az indiánokról már nem is beszélek, ott genocídium volt. A feketéket pedig elvittük rabszolgának. Sokan azzal védekeznek, hogy a rabszolga kereskedők zsidók voltak, ami mindegy, mert a rabszolgára viszont a fehérnek volt igénye. Európa csak úgy volt képes fenntartani az akkori "jóléti" államot, hogy kiszipolyozta a gyarmatok erő/emberforrásait, felhasználta a találmányaikat. A muszlimok csak Európát akarták elfoglalni, Európa az egész világot. Pl. tordesillasi szerződés: A pápa felosztotta a világot a spanyolok és a portugálok között. Egyáltalán milyen alapon gondolta, hogy jogában áll ?!

Mai napig, nagyon sok afrikai országban az olajtársaságok nagyon sok kárt okoznak pénzügyileg, de legfőképpen egészségügyileg.

Szerintem a történelem során a többi rassz számára a fehér embertípus egyenlő volt a sátánnal, mi meg azzal védekezünk, hogy Harlemben lelövik egymást a négerek stb... Először is mi vittük oda őket.

Ellenérvek ?


2010. nov. 14. 14:34
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
63%

Abba kell hagynunk azt, hogy bőrszínben és rasszban gondolkozunk!


Mostanra, hogy a világ így összekapcsolódott, az egész irreveláns, káros, tudomány és békeellenes!

2010. nov. 14. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim válasza:
83%

az EMBER az EMBER

a börszin már lejárt téma, egy emberi faj van és kész

2010. nov. 14. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%

A politikában mindig az erő dönt.

Nem az a lényeg, hogy erkölcsileg helyes-e vagy sem, hanem az, hogy megtehetik.

A pápa nem felosztotta a világot, hanem lényegében csak azt határozta meg, hogy ki hol gyarmatosíthat.

Hogy képzeled ezt el? Ha a spanyolok nem bírnak a perui indiánokkal, a pápa odaküld 10.000 katonát segíteni?


"A muszlimok csak Európát akarták elfoglalni"


Akkor szerinted Indiában, Belső-Ázsiában és a Szaharában mit csináltak?

Piros-pacsiztak a helyiekkel?


Nem azt mondom, hogy jó dolog volt, a gyarmatosítás és a más rasszok leigázása, de a történelemben mindigis az erő játszotta a legnagyobb szerepet.

Miért született a trianoni béke? Miért kellett elfogadnunk? Mert ők győztek, mi vesztettünk.

Miért omlott össze a Római Birodalom? Mert a germán törzsek erősebbek voltak.

Miért omlott össze a Német-Római Birodalom? Mert Napóleon Francia Császársága erősebb volt.

Szép, vagy nem szép, ilyen az élet. És emiatt ne legyen bűntudatod!

Amiatt legyen bűntudatod, amit te csinálsz, vagy amihez te hozzájárulsz.

Azért, amit az őseid követtek el a saját elveik szerint, pláne úgy, hogy minden erejük és lehetőségük meg volt hozzá, felesleges.

2010. nov. 14. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
96%
Nekem nincs bűntudatom, nem igáztam le senkit és nem tartok rabszolgát sem. Egyébként a legtöbb "fehérembert" is rabszolgaként kezelnek más "fehérek" vagy "nem fehérek". Az unokahúgom kínainál dolgozik. Tudna mit mesélni.
2010. nov. 14. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
81%
ha a fehéreknek kell legyen bűntudata az őseik egy részének viselkedése miatt, akkor a cigányok egy morzsányi normális részének is kellene lennie a JELENBEN elkövetett esetek miatt. ugye-ugye? kissé öngól nem gondolod?
2010. nov. 14. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
94%
Jaja előző! Akárcsak a négereknek. Köztük is több az, aki nem igazán szentéletű.
2010. nov. 14. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
8%
És ez a "fehér bűntudat" meg arról szól, hogy a zsidók bocsánatáért esedezünk, amiért leigáztuk a négereket, a sárgákat, az indiánokat, az ausztrál bennszülötteket. Arra emlékeztet, amikor az óvodában az egyik kisgyerek megüti a másikat, majd amikor az óvó néni leszidja, bocsánatot kér az óvó nénitől. A különbség csak annyi, hogy az óvó néni szól, hogy nem tőle kell bocsánatot kérni, a zsidók meg nem szólnak érte.
2010. nov. 14. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
100%

Azt tette Európa, amit tennie kellett. Szinte minden tekintetben a legfejlettebb volt, és abban a korban bármelyik másik rassz, ország, hatalom ezt tette volna. Mi voltunk a legerősebbek, hát mi tettük.


Azon kívül Európán belül magyarként meg aztán végképp nincs okunk a bűntudatra. Az ország megalapítása óta a II. Világháborúig ki sem tettük a lábunkat Európából. Nem használtunk néger rabszolgákat és nem gyarmatosítottunk Amerikában, Afrikában és a távol-keleten.


Nincs miért bűntudatunk legyen sem fehérként, sem magyarként.

2010. nov. 14. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
100%
Bűntudata azért lehet a fehéreknek, mert hagyják Európát tönkretenni.
2010. nov. 14. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
Most belegondolva mindig az USA-t szidják, hogy háborúznak, nekik az olaj kell. Ugyanolyanok mint Európa.
2010. nov. 14. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!