Az új kommunizmus a wokeizmus? Amit a liberálisok annyira erőltetnek manapság.
Ez maga a kommunizmus, csak a korszellemhez illeszkedő, újracsomagolt formában. Szocialisták és liberálisok vadházasságának szerelemgyereke ez a woke, csak most osztályharc helyett társadalmi igazságharc, cenzúra helyett politikai korrektség, proletáröntudat-építés helyett érzékenyítés van, de a lényeg ugyanaz:
a nyugati, keresztény kultúra eltörlése, a nemzeti lét lebontása, az állami szuverenitás elsorvasztása, a család szétverése.
Leninék, Kun Béláék célja is ez volt. Támadni az egyházakat, világproletariátust építeni, a gyermeket szembefordítani a szüleivel. Modern köntösben ez ma az úgynevezett eltörléskultúra, műalkotások, intézmények átírása, átnevezése "bűnös" múltjuk miatt; erről szól a döntéshozatal kiszervezése helyi-nemzeti szintről nemzetközi testületek és hálózatok kezébe; és legfőképpen erről szól a genderpropaganda, hiszen az új elvtársak jól tudják, hogy a birodalmi, diktatórikus törekvések gátját mindig is a család képezte.
A fasizmus ellentéte még nem kommunizmus, az hogy másoknak is jár ugyanaz az esélyegyenlőség, mint a fehér, vallásos, családos embernek, az nem kommunizmus, hanem egy demokratikus berendezkedés alapja.
Nincsenek másodrendű állampolgárok és nem részesítenek valakit pozitív diszkriminációban, mint pl nálunk a családosokat.
Nyilván aki másokat leakar nyomni, élvezni a kiváltságokat, nekik ez nem tetszik. De mindenkinek joga van megvédenie magát a kihasználókkal szemben.
Hát ekkora fals történelemismeretről, hibás társadalomszemléletről, téves filozófia eszmerendszerről indulva a rendrakás lehetetlen, legalábbis itt.
Nem értett/félreértett szavakkal, lehetőleg idegen szavakkal dobálózni, hát nem semmi.
Már maga a liberalizmus is más, mit 100 éve. Nagyon más. A képviselői úgyszintén. A kommunizmus eszméit (ami a kérdezőnél tökéletesen félreértett) csak a rendkívül tudatlanok és eszementek képzelik működőképesnek. Reformálni lehet, de az már nem kommunizmus lesz, hanem valami más. Leninékről írottak olyan léptékű félreértést mutatnak, aminek helyretételére ember nem vállalkozik. Itt semmiképpen.
A liberalizmus próbál felszínen maradni, kevés sikerrel, annyira félremagyarázták szándékosan. Az ultraliberalizmus az más, az virágzik és tarol. Nevezik sokfélének, aminek ők örülnek, mert az elfedi az ellenük védekezés lehetőségét.
A valahol a zsigerekben érzett anomália kettős. Külföldön a túltermels összes problémája könnyedén kézzelfogható, a megoldást kevesen látják, hiába szólnak, a tudatlan és arrogáns többség leugatja őket. Nálunk alapvetően más a helyzet, itt szimplán az elmebetegség tarolása, nyomán az összes gazember megdicsőülése tarol. Az atombombánál hatékonyabban. A tömeg meg tapsol neki, saját vesztét se érzékelve.
Ennyi. Nem több. Lehet színezni, akkor sem más.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!