Salman Rushdie megtámadása valóban a szólásszabadság elleni tett volt?
Mit gondoltok az alábbi véleményemről?
Nem ismerem Rushdie művét, de az alapvető problémát a nihilistákban látom. A nihilisták olyan liberálisok, akik nem csak hogy nem hisznek semmiben, hanem még azt se tartják fontosnak, hogy ne bántsanak meg más csoportokat. Mivel ők gyűlölnek minden értéket, és ettől intelligensebbnek tartják magukat másoknál, szívesen törlik ki a feneküket a Bibliával a színpadon vagy köpnek le egy Jézus-szobrot. Ők nem tisztelnek, ismernek el semmilyen szentséget, értéket, pozitív emberi cselekedetet. Csak azt szeretnék, ha bármit bárhol bármikor meg lehetne alázni, mert ez számukra a szólásszabadság. A nagy művészek sosem voltak nihilisták, és ha voltak is köztük - igazságtalanul - vallásgyalázónak kikiáltottak, akkor sem a vallás értékeit gúnyolták, hanem felfedtek hibákat, összefüggéseket. A Brian élete például nagy művészek műve. Ott Jézus csak pár pillanatra jelenik meg, és nem az ő személyét támadják, hanem - sok más dolog mellett - a csordaszellemet, a vakhitet, az emberi gyarlóságot. De még ezeket sem úgy, hogy az megalázó legyen, akikre a legjobban igaz, hiszen az alkotók maguk is emberek, és tisztában vannak vele, hogy ők sem tökéletesek. Vagyis az igazi, nagy művészek képesek tiszteletre, megértésre. A nihilistáknak pedig maradnak az olyan művek, amik csak köpködni tudnak, ezt kiáltva ki szólásszabadságnak, mint pl. az Y generáció "szellemi tápláléka", a South Park.
Világosan le lett írva, hogy bármit írsz le, biztos lesz valaki, aki megsértődik rajta. Ha olyan öncenzúrával állsz neki alkotni, hogy senki ne sértődjön meg, az kivégez mindenfajta kreativitást.
Éppen a Brian életével példálózol, ezért láthatóan fogalmad sincs arról, hogy amikor kijött, utána volt egy híres tv vita, ahol egy püspök istenkáromlással vádolta a készítőket, vagyis felháborodott rajta.
Ha esetleg tudsz angolul, akkor meg is nézheted: [link]
24: és mégis istenkáromlást kiáltott, ha a készítők úgy álltak volna hozzá, hogy nehogy megsértődjön valaki, akkor nem is készült volna el
És nem csak a püspök gondolta így. Írországban pl. nyolc évre betiltották a filmet, Olaszországban pedig egészen 1990-ig nem mutathatták be, mert vallásgyalázásnak tartották.
15:57: hát hallod, autodidakta. Kiművelődött egy szál Mandiner-cikkből, amit ráadásul egy nyilvánvaló futóbolond írt.
A Brian életéről különben nem csak tv-viták voltak. Több országban be is tiltották vallásgyalázásért. Például Írországban, Norvégiában és Olaszországban; de még az Egyesült Királyság bizonyos területein is. Ha a kérdező gondolkodásmódját követjük, akkor tessék, a Monty Pythonok nem nagy művészek, csak ócska kis provokátorok.
Az ügy egy fontos szempontja eddig nem merült fel, mégpedig hogy a szólásszabadság (vagy bármilyen más norma) adott társadalomban érvényes, másikban viszont nem. A késelő tehát a maga szempontjából helyesen járt el, ahogy Rushdie is, illetve ahogy a kérdés is a saját erkölcsi szemszögéből elemzi az esetet.
Az tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy történt-e provokáció vagy sem.
20:50: ez súlyos relativizálás. A gyilkossági kísérlet egyetlen társadalomban sem számít erkölcsös vagy helyes tettnek, illetve akiknél mégis (mint a szélsőséges iszlamisták), azok nem véletlenül minősülnek deviánsnak.
Nem véletlen van már benne a Tízparancsolatban is, hogy "Ne ölj!" Ha jól tudom, ezt a muszlimok is elfogadják.
Tehát az ámokfutó kis nyomoréknak viselnie kell a tette következményeit. Remélem, a műanyag lakat is rá fog rohadni.
ma 21:06
Persze, hogy relativizálás, hiszen az erkölcs is adott társadalom függvénye. Esetünkben itt nem gyilkossági kísérlet történt, hanem ítéletvégrehajtásként élte meg a tettét a késes támadó.
Bizonyára azért az a 3,3 millió dollár is nyomott a latban.
Igazából teljesen érdektelen, minek élte meg a nyomorult a tettét. Ezzel az erővel akkor már a kannibalizmust is tarthatja valaki teljesen helyesnek, mivel a maorik kedvtelve művelték, vagy a pedofíliát, mert az ókori görögöknek és rómaiaknak nem volt vele problémája. Manapság viszont az ilyesmiért nem jár dícséret. Az ilyesmit valószínűleg csak egy törpe kisebbség helyesli, és nekem az a szerény véleményem, hogy az efféle alakoknak, az őket felbujtó rezsimeknek, az egész középkori gondolkodásmódjuknak nincs helyük a világban, és tűzzel-vassal fel kell lépni ellenük. A toleranciának is van határa.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!