Ha politikusok mondják azt, hogy az Illuminati létezik, akárcsak a reptiliánusok, akkor az mennyire bizonyíték?
Valaki csak úgy kitalálja ezeket? Általában minden “hazugságban”, pletykában van valami igazság. Valószínűltlen szerintem, hogy annyi ember állítja ugyanazt, tehát, hogy betépnek és pont ugyanazt hallucinálja az összes.
19, egy cikk igazságát nem az határozza meg, hogy hozza-e a "mainstream" média, vagy sem, hanem az, hogy a benne foglalt állítások mennyire ellenőrizhetők. De nem kell az összes forrást belinkelni, linkeld be azt, ami a legjobb.
A Dutroux ügyről: egyrészt ahogy mondtam is, simán el tudom hinni, hogy ő csak egy senki volt egy nagyobb pedofil bandában. Másrészt azt is el tudom képzelni, hogy a "nagy halak" gond nélkül megvettek mindenkit, aki a nyomozásban részt vett. Sajnos jelenleg akinek pénze van, túl sok mindent megtehet, ennek bizonyítására elég csak körülnézni, hogy mi folyik a világban.
De ahogy említettem is, ez a viselkedés semmiben nem különbözik attól, amit egy drogkartell vagy egy diktátor csinál adott esetben. És jelenleg az a kérdés, hogy van-e egy titkos csoport, ami irányítja a világot. Én továbbra sem látom, hogy a Dutroux-ügyből hogyan lehet eljutni a világ uralásáig.
20, [link]
Ha én azt állítom, hogy az ég nem kék, HANEM LILA, akkor rajtam van a bizonyítási kényszer abban a tekintetben, hogy mutassak egy lila eget. Ha azt állítom, hogy az ég NEM KÉK, akkor nekem kell bizonyítanom, és mutatni egy nem kék eget.
Ettől függetlenül, mivel te is állítottál valamit ("az ég kék"), azt az állítást neked kell bizonyítanod. Ha csak annyit mondok, hogy "nem tudom, hogy kék-e az égbolt, mire alapozod az állításodat?", akkor rajtad van a bizonyítási kényszer.
A kék éggel ez lehet, hogy nagyon hülyén hangzik, mert ha te azt állítod, hogy kék az ég, akkor azt tudod bizonyítani, hiszen rámutatsz az égre, és készen vagy.
De ugye nem gondolod egy pillanatig sem komolyan, hogy ha én azt állítom, hogy te tartozol nekem húszmillió forinttal, mert ezt maga az Isten nyilatkozta ki nekem, akkor amíg ennek az ellenkezőjét nem tudod bebizonyítani, addig jogosan követelem tőled a pénzt?
Értem, hogy hogy érted, de nehéz "legjobb" bizonyítékot hozni, ha azt például törölték, vagy jelenleg diszkreditálták.
Alex Jones videójára gondolok amúgy. Vagy egy kevésbé ismert történetre, amit viszont egy pszichésen sérült gyerekekkel foglalkozó amerikai gyögypedagógus (Toey L. Hayden) írt az egyik tanítványáról. Ghost girl a könyv címe.
Vagy egy túlélőről, akinek asszem Belgiumból vagy Franciaországból kellett emigrálnia, mert a szülei lízingelték a gyereket szertartásokra. Sehogyse találom most az ő sztoriját.
A gazdasági összeesküvést meg gondolom.nem kell magyarázni. Nemcsak drogkartell van, sima kartell is. Toltja is a törvény. De ki ellenőrzi a leggazdagabbakat?
Sajnos ha infókat akarsz, utána kell olvasnod, gyűjtögetned és mérlegelned hogy mit tartasz hihetőnek. A mainstream médiából nehéz ilyen téren informálódni.
Amiket írtál, azok szép példák az emberi alávalóságra, de nem látom, hogy mitől lennének bizonyítékok egy világméretű irányító hatalomra. A "ki irányítja a leggazdagabbakat" pedig hibás kérdés, hiszen eleve feltételezed, hogy van ilyen irányító, anélkül, hogy megmutattad volna, hogy ez a helyzet.
De a legnagyobb probléma, hogy nem jutottunk előrébb a "szokásos" konteós válasznál: valamiért nekem dolgom bizonyítékokat keresni a te állításaidra. Ahogy már írtam, ez rendszeresen szembejön ilyen összeesküvős érveléseknél, és van vele több bajom is.
Egyrészt, ezzel eleve olyan magasra sikerült a lécet tenni, amit senki nem tud megugrani. Én túrjam fel az egész internetet, nézzem végig az összes ilyen típusú videót, olvassam el az összes cikket, fogalmazzak meg ellenvéleményt, és cáfolgassam meg minden állítását ezeknek a videóknak / írásoknak (feltételezve, hogy egyikben sincs olyan, amit elfogadnék). Erre nyilván senkinek nincs ideje, tehát kedves dolog az egyet nem értőket egy ilyen végtelen vadászatra küldeni azzal, hogy "neked kell utánanézned". Ahogy már írtam, nem nekem kell utánanéznem, a te dolgod bebizonyítani, hogy igazad van, nem az enyém bebizonyítani, hogy nincs.
Másrészt, még ha ennek szánnám is az életemet, és mindent összeírnék, mindig lenne egy pár, amit kihagytam, és akkor jönne, hogy "ahá, de azt a darabot nem nézted meg, abban benne van mindenre a válasz".
Harmadrészt, még ha valamilyen isteni csoda folytán nem hagynék ki semmit, akkor sem érnék semmit ezzel, hiszen a legjobb bizonyítékokat "letörölték" a tudjukkik, ezért nem találom meg őket, pedig azokban benne volt a minden is.
Ha nem tudod megfogalmazni, hogy miért hiszel valamiben, akkor esetleg célszerű volna elgondolkozni azon, hogy tényleg van-e jó okod hinni abban, amiben hiszel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!