A nyugati világ tényleg szétesőben van?
Az utóbbi évek felerősítették ezt az érzést. A migrációs válság, a folyamatos itt-ott felbukkanó terrortámadások, a válsághelyzet kudarcos kezelése.
A koronavírus járványnál is ez figyelhető meg. Míg az 1,3 milliárd lakosú Kína 2-3 hónap alatt legyűrte az egészet, és most úgy élnek, mint eddig, vagy akár Dél-Korea, Új-Zéland (ráadásul utóbbi kettő demokratikus ország), addig az EU és az USA már egy éve szerencsétlenkedik vele. Az USA-ban többen haltak meg eddig Covidban, mint a két világháború és a vietnámi háború alatt összesen elesett amerikai katona. Az EU hónapok óta szerencsétlenkedik a vakcina beszerzéssel is, meg folyanatos kudarc az összes védekező intézkedésük.
A járványtól eltekintve más területen is. Migrációpolitika, LMBTQ, BLM mozgalom stb. Mostanában ez teszi ki szinte az egész politikai tevékenységüket. Nemzeti identitást keresni már egy országban sem nagyon érdemes, ahol még van jobboldali kormány, ott igyekszik a balliberális elit elnyomni, ez van itt is, és én nem vagyok fideszes, de való igaz, hogy az EU a jobboldali kormányokat látványosan nem szereti, mindenkire szivárványmozgalmat, elfogadást stb akar ráerőltetni, de miközben valójában a jobboldal se nyomja el a kisebbséget, addig a magukat elfogadónak tartó, meg elfogadást hirsető balliberális elit mindenkire ráerőltetné a saját politikáját. Facebookon is csak jobboldali oldalakat törölnek, miközben baloldali kommunista mozgalmaknak meg helyet hagynak. Ez tényleg nem fidesz propaganda, én se szeretem a fideszt, de ezt látom én is.
Akkor ott volt az USA elnökválasztás. Nagyon jó volt az a cikk, nemtom már hol jelent meg, de a címe mindent elárult, és teljesen igaz volt. Az volt a cím, hogy az amerikai elnökválasztás legnagyobb győztese Kína. És tényleg... valahol a világ tulsó oldalán tuti röhögve nézték azt a cirkuszt, ami ott megy, hogy két teljesen alkalmatlan jelölt közül választanak az emberek a nagy demokratikus országban, a szabadság földjén...
Szerintetek mi lesz ennek a vége? Kelet lassan túlszárnyalja Nyugatot technológiában is, aztán az arab olajországok is ott vannak, óriási mértékben gazdagodnak és fejlödnek, miközben Nyugat épp hanyatlani làtszik. Persze majd biztos lesz, aki azt mondja, teljesen jó a migráció, kell a munkaerő stb. Csak valahogy annak ellenére, hogy ma még Nyugat csábítónak látszik, én, és úgy látom egyre többen, kezdjük látni, hogy ennek nem lesz jó vége.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hofi is megmondta:
"Haldokló kapitalizmus, nahát...
Azért nagy francok vagyunk mi! Kölcsönkérni egy haldoklótól..."
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hofi ilyesmit is mondott:
Az imperialista nyugat a már a szakadék szélén áll.
.
.
.
Onnan nél le ránk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Egyrészt ezen szerintem nincs mit csodálkozni. Évszázadokig Európa (és a 20. században az USA) dominált mindent, innen indult ki minden jelentős újítás, az ipari forradalmak, a demokrácia. Ezekre a tényekre büszkék kell legyünk, de tudomásul kell venni, hogy bizony fel kell venni a versenyt Ázsia országaival. Innováció és versenyképesség kell ide, de ameddig addig jutunk csak, hogy ellehetetlenítjük ezeket a cégeket (Huawei, ZTE), és sehol sincsen hozzáadott érték, amivel fejlődni tud az emberiség, addig hosszútávon semmit nem lépünk előre. Azzal, hogy kizárjuk a Huawei-t az 5G hálózat telepítéséből, még nem lesz a nyugati világ versenyképesebb. Az emberiség számára pedig főleg nem adtunk semmi pluszt.
Adódik az amúgy jogos kérdés, hogy tisztességtelen előnyökhöz juttatja a Kínai Komminista Párt ezeket a cégeket. Lehet, de el kell gondolkodnunk, hogy az gazdaságpolitikánk (USA, EU) mennyire versenyképes a mai kor igényei kielégítéséhez. Mert alapvetően az EU-s értékeket (szabad utazás, vállalkozás stb.) fontosnak tartom, de az EU gazdaságpolitikája egy csőd eddig. A keleti tagállamok felzárkóztatása minimális mértékben, ha sikerült, közben például Olaszország GDP-je évtizedek óta stagnál. Előtte prosperáló gazdaságuk volt.
A jóléti államról nem is beszélve, amiből talán a segélyezés és a szociális ellátórendszer maradt meg az évtizedek során.
Egy átlagos német számára például ugyanúgy megfizethetetlen egy saját lakás, rengetegen élnek albérletben.
Közbiztonsággal is elég sok probléma van, ami egy jóléti állam alapja.
A média szinte mindenhol kétpólusú, nem csak itthoni problémáról van szó.
Vannak bőven problémák, de ezek már évtizedekkel ezelőtt elkezdtek kibontakozni, például jóléti államról legalább a neoliberalizmus megjelenés óta nem beszélhetünk..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!