Mért kell nekünk a liberális jogállamiságból?
“Vagy mert esetleg tanulni akarnak, vagy elsősorban tanulniuk kell, hogy munkába tudjanak állni? Ne akarj már mindent a segélyekre visszavezetni, hogy az jelenti nekik a nagy dealt.”
Azét tanulnak hogy kapjanak segélyt, ez egy bevett hgyakorlat a szociális országokban,
“Azt leszámítva, hogy várnám ennek alátámasztását, már reagáltam erre.”
Mit kell ezen alátámasztan? Ha nem egy városi pane diktatúrázó vagy akko észrrevetted volna mekkora temékenységi rátábal rendelkeznek, és mekkora népességrobbanást tudnak cisnálni.
“Egész biztos rosszabbul fognak keresni az elején, de tudod elég szomorú, hogy még így is beljebb lesznek hosszútávon, mintha magyarnak születtek volna: [link]
Mégis 10 év alatt így is nagyott csökkent a szegénység.
"Azét tanulnak hogy kapjanak segélyt, ez egy bevett hgyakorlat a szociális országokban"
Akkor 4 ezren dolgoznak, 9 ezren tanulnak, a többiek kis százaléka még talán dolgozik, a többi pedig éhen hal? Így kell elképzelnem? Mert ha nem, akkor tanulás nélkül is kapnak segélyt.
"Mit kell ezen alátámasztan?"
Már megint a tipikus arab sztereotípiából kiindulva kéne elfogadjam, hogy igen, ezek az emberet 5 gyereket szülnek fejenként? Ha ezt el is fogadom, mi garantálja azt, hogy európában is így fognak tenni és nem ellenkezőleg? Mennyi volt a születési rátájuk itt, Európában az elmúlt 5 évben? Csomó feltételezés, csomó előítélet és közben kiderül, hogy számolni sem tudunk...
"Mégis 10 év alatt így is nagyott csökkent a szegénység."
Ez pontosan mire is akart válasz lenni? Mit cáfol meg? Mit támaszt alá?
"Akkor 4 ezren dolgoznak, 9 ezren tanulnak, a többiek kis százaléka még talán dolgozik, a többi pedig éhen hal? Így kell elképzelnem? Mert ha nem, akkor tanulás nélkül is kapnak segélyt."
Ha állami gondokodásban akar részesülni, akkor igen el kell menni tanulni. Vagy megvonják a segélyt. És akkor gondolkozhat, vagy éhenhal, vagy kitoloncolják, vagy elmegy tanulni. Ugyanígy nálunk is megvonják a családtámogatást ha a gyerek nem jár be iskolába.
"Már megint a tipikus arab sztereotípiából kiindulva kéne elfogadjam, hogy igen, ezek az emberet 5 gyereket szülnek fejenként? Ha ezt el is fogadom, mi garantálja azt, hogy európában is így fognak tenni és nem ellenkezőleg? Mennyi volt a születési rátájuk itt, Európában az elmúlt 5 évben? Csomó feltételezés, csomó előítélet és közben kiderül, hogy számolni sem tudunk..."
Nem sztereotipia hanem adatok. Nagyobb temékenységi rátával rendelkeznek, mint az Európaiak. Nem csak több gyereket szülnek hanem több feleségük is van, hogyha má itt tartunk. Ha európában nem is szapoodnak, bá ez nem így van, akkor majd ázsiában lesz népességrobbanás, és ide fognak jönni. Met nem ott segítenek hanem idehozzák a problémát.
Figyelj, nagyon fárasztó vagy. Írni, számolni egyre kevésbé tudsz, szelektíven tájékozódsz, ami megfelel a világnézetednek és észre sem veszed, hogy feltételezéseket halmozol egymásra, holott egyik sincs egzakt módon alátámasztva. Most eljutottunk odáig, hogy azt sem tudod értelmezni, amit én írok, vagy amire utalni szeretnék.
Kívánok neked sikeres tanulmányokat a jövőben és egészséges életet!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!