Vettünk egy házat, ami sajnos a telekhatárra lett építve. Sehol nincs kerítés, de ideköltözött egy ember, aki azonnal épített egy kerítést a MI oldalunkra, az ő telkén belül 20 centrie. Mit tehetünk? Nem tudjuk körbejárni a házat.
szóval az új tulaj egyik napról a másikra, vagyis amíg nem voltunk, nyaraltunk, épített egy kettő és fél méteres beton kerítést és így már nem tudjuk körbejárni a házat. volt egy ajtó amit arra használtunk, ahogy mér az utcában 3-háznál is van ilyen, hogy ha kell akkor körbejárjuk, takarítsuk a házunkat, kigazozzuk a alapot. namost ezt már nem tudjuk megcsinálni. a mi kerítésünk ráadásúl, de a kerítésünkhöz nem nyúlt, mert meg is mondtuk neki hogy nem szeretnénk másik kerítést, mert szoktunk a másik szomszéddal is beszélni és nem akarjuk magunkat elkeríteni. erre míg nyaraltunk ilyen beton elemes kerítést épített egészen pontosan 20 cm-re a házunktól és kerítésünktől.
Van jogunk lebontani? Vagy bármit tenni vele? Illetve mit lehet ilyenkor tenni? Mi is nemrég vettük a házat, tavaly.
Kérdező az a terület a szomszéd területe neked semmi keresnivalód nincs ott hacsak nem felújítási vagy állag megőrzési munkálatokat végzel a házfaladon. Akkor se mehetsz át kedved szerint, hanem a szomszédodnak kell be engedni.
Ha nem a szomszédod engedélyével mész át akkor simán feljelenthet birtokháborításért.
Felújítási munkálatoknál hozzáférést kell biztosítania a ház oldalához ha ezt nem engedi akkor a jegyzőhöz kell fordulni. Egyéb esetben nem köteles téged be engedni.
Nincs jogod ahhoz, hogy a ház mellett gazolj mert semmi közöd nincs a ház melletti területhez.
Ha a szomszéd akarná, hogy át tudjatok szólni neki, akkor olyan kerítést épített volna, aminél lehetséges.
Akárhogy bizonygatod, semmi jogod átjárkálni a szomszéd telkére. Vettél volna olyan házat, ami nem a telekhatáron áll, és akkor úgy söprögetnéd körbe feleslegesen a házad, ahogy akarod.
Ez most kamu kérdés vagy van egy kicsi (inkább nagy) szellemi fogyatékosságod.
Hogy akarnád arrébb a betonkerítést?
Javaslom menny be az önkormányzat jegyzőjéhez vagy az építésügyi osztályra és ott ugyan ezt fogják elmagyarázni, hogy nincs jogod átmenni és a ház mellréti területhez semmi közöd. Ha ott mondják majd talán akkor felfogod fogni hogy mi a helyzet + még szerzel nekik egy jó napot mert lesz min röhögniük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!