Vettünk egy házat, ami sajnos a telekhatárra lett építve. Sehol nincs kerítés, de ideköltözött egy ember, aki azonnal épített egy kerítést a MI oldalunkra, az ő telkén belül 20 centrie. Mit tehetünk? Nem tudjuk körbejárni a házat.
szóval az új tulaj egyik napról a másikra, vagyis amíg nem voltunk, nyaraltunk, épített egy kettő és fél méteres beton kerítést és így már nem tudjuk körbejárni a házat. volt egy ajtó amit arra használtunk, ahogy mér az utcában 3-háznál is van ilyen, hogy ha kell akkor körbejárjuk, takarítsuk a házunkat, kigazozzuk a alapot. namost ezt már nem tudjuk megcsinálni. a mi kerítésünk ráadásúl, de a kerítésünkhöz nem nyúlt, mert meg is mondtuk neki hogy nem szeretnénk másik kerítést, mert szoktunk a másik szomszéddal is beszélni és nem akarjuk magunkat elkeríteni. erre míg nyaraltunk ilyen beton elemes kerítést épített egészen pontosan 20 cm-re a házunktól és kerítésünktől.
Van jogunk lebontani? Vagy bármit tenni vele? Illetve mit lehet ilyenkor tenni? Mi is nemrég vettük a házat, tavaly.
Ha telekhatáron van a ház, akkor nem tudod körbe járni.
Amúgy nem értem, hogyha a te kerítéseden túl épített egy sajátot, akkor az hogy lehet beljebb, mint a tied. Vagy visszavette a területet, ami az övé, de te kerítést raktál rá?
Biztos, hogy nincs jogod lebontani, max a helyi jegyzőhöz fordulhatsz,legalább lesz egy jó napja!
Először elmeséled neki, hogy a te telkedre építette a kerítését. Ha ez nem használ kiméreted és ha az téged igazol, elmész a jegyzőhöz birtokvédelemért. Egyidejűleg a földmérő számláját benyújtod neki, szíves kiegyenlítés céljából!
Ha nem fizeti ki, közjegyző=fizetési meghagyás.
Onnan már csak egy ugrás (kb. 30-50 nap a végrehajtás)
"Ha telekhatáron van a ház, akkor nem tudod körbe járni."
Már hogyne tudnám? Mindenki így csinálja akinek ilyen háza van. Van egy ajtó a kerítésen és ott át lehet menni. Egy idős bácsié volt a ház és ő mindig átment gazolni a szomszédba. De az a szomszéd meghalt, így az a ház üresen állt. a házat lebontották, építettek rá egy újat és most ez.
"Amúgy nem értem, hogyha a te kerítéseden túl épített egy sajátot, akkor az hogy lehet beljebb, mint a tied. Vagy visszavette a területet, ami az övé, de te kerítést raktál rá?"
A lényeg, hogy az ő új betonkerítése van a mi telkünktől 20 centire az ő területén.
"Biztos, hogy nincs jogod lebontani, max a helyi jegyzőhöz fordulhatsz,legalább lesz egy jó napja!
"
Nem értem ezen mi olyan vicces?
"Először elmeséled neki, hogy a te telkedre építette a kerítését. "
Igazából az övére építette, csak éppenséggel nem hagyott helyet hogy körbe tudjuk járni a házat. 20 centire van a kerítés a mienktől. ha egy ajtót nyitna rajta és nem lenne a ház mellett is kerítés, akkor jó lenne.
2-es vagyok
Viszont ha a nem foglalt el a te telkedből semennyit, akkor is köteles téged beengedni a telkére karbantartás, állagmegóvási munkálatok céljára.
Persze ha ezt lehetetlenné tette, mert a házfal mellé 20 cm-re épített betonkerítést,(ha jól értelmezem) akkor lehetetlenné tette a házfal megközelítését és ez esetben ismét csak a jegyző a megoldás.
Teljesen jogtalan az a kerítés. A házadat meg kell tudnod közelíteni, karbantartani, ehhez a szomszédnak kötelessége bejutást biztosítani. Amúgy nem is értem, teljesen értelmetlen egy fal elé falat építeni. Ha nem tetszik neki a házad, akkor szóljon, fesse le amilyenre akarja, kutyát nem érdekli, de ilyet nem tehet.
Jegyző, birtokvédelem, bontatni fogják a kerítést.
Más keritését nincs jogotok lebontani.Hogyan is gondolod ?
Ha kiváncsi vagy a ház hátuljára,megkéred a szomszédot engedjen be .Ha állag megóvást kell végezni,ismét megkéred a szomszédot engedjen be.Engedélyével a keritést is lebonthatod,ehhez jogod van ,majd az eredeti állapotot vissza állítod .Ha szomszédnak a munkálatok miatt valamilyen kárt okozol,azt helyre kell hozni,vagy a kárt megtériteni .SEmmi esetre sem a jegyzőhöz szaladgálni,mert az nem fog neked igazságot osztani .
Ilyen estben legfeljebb a jegyző ír egy felszólitó levelet a szomszédnak,hogy rendeződjenek a dolgok,aztán ennyi.
Ő megtette amit lehetett, mehettek a bíróságra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!