Hogyan tudnánk minél hamarabb önálló életet kezdeni? 22 éves egyetemista vagyok, jövőre fejezem be a tanulmányaimat, párommal lakást/házat szeretnénk venni az elkövetkezendő néhány évben.
Hol?
Kezdjük itt.
Másrészt jól teszitek, hogy nem mentek albérletbe, sokat lehet rajta spórolni.
Ha kirepülsz, a családodnak kisebb ház is jó. Párodnál szintén. Ha ebben partner a család (adás-vétel), akkor önerőnek elég a házból Rád eső rész.
Ha nem, akkor érdemes kiadni a Te lakrészedet, és abból fizetni a hitelt.
Önerő nélkül, nagyobb kölcsön felvételét elkerülve,szülői támogatás nélkül, alaposan válogatva, esély nincs arra,hogy rögtön, vagy rövid időn belül lakást tudjatok venni.
Valamiben kompromisszumot kell kötni. Ráadásul ha Te eddig családi házban laktál, külön szobád volt, kert, nagyobb tér, rettentő furcsa lesz megszokni egy kisebb lakást, főleg két kisállattal megosztva.
Én a helyetekben először rövidtávra terveznék. Ha tanultok kezdjetek el dolgozni, tudjátok meg a lehetőségeiteket bér/elhelyezkedés szempontjából,addig ha tudtok maradjatok otthon, és ezt meglátva mérjétek fel a továbbiakat.
Aki hasonló helyzetben van szülői támogatás nélkül, kölcsön nélkül nem lehet túl ezen a megpróbáltatáson.Vagyis a megoldáson biztosan nem.
Túl sok az elvárás.
30 millió így elsőre és még mindig szar környék, szar állapot.
Kompromisszumot kell kötni és számolni.
Mennyi lesz a havi jövedelmetek? Van annyira stabil egy tiniszerelem, hogy közös hitelt vegyetek fel? Mikorra, mennyi önerőt tudtok felhalmozni? Hitelkalkulátor minden bank honlapján van. Szülők mennyit adnának az induláshoz? Az szerintem naivitás, hogy két pályakezdő támogatás, tőke nélkül be tud költözni egy olyan lakásba ami 20 évre minden igényét kielégíti.
Számolni kell tényleg, de szerintem 3-5 évet le kell húzni otthon, keményen dolgozni és lesz induló tőke amivel lehet már gondolkozni a továbblépésen.
ja és igen, amit előttem írtak is már.
Lakáskassza, rakni, amennyit csak tudsz.
#9
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!