Nektek mi a velemenyetek a koltozesrol?
Elhiszem,hogy nem vagytok bulizósak, a nyugis életet szeretitek, amit keleten meg is találnátok, nagy eséllyel munka nélkül. Főleg ha falura költöztök.
A családom egyik része Debrecenben él. Diplomával (gazdasági informatikus) sem talál megfelelő állást, pedig szinte mindenhol próbálkozott, talpraesetten, bármit elvállalva.
Fiatalok vagytok, én a helyetekben azt is nézném,hogy családalapítás előtt álltok, a gyereketek óvodába/iskolába járása egy kistelepülésen lassan nem lesz megoldott, vagy olyan feltételek mellett (pl. csoportösszetétel) amit nem szívesen vállalnátok be.
Az ingatlanok vidéken nehezen eladhatóak, tehát ha mégsem érzitek ott jól magatokat elköltözni se lesz onnan könnyű.
Én sem költöznék, megértem a szüleiteket.
#1 vagyok:
egyébként én meg pont hogy mennék inkább nyugatnak, ott is vannak viszonylag jó áron ingatlanok, és élhetőbb.
Itt - mint írtam - irreális árak vannak ahhoz képest amit a környék nyújtani tud.
Ja, amúgy meg munkalehetőség... az itt is, meg mindenhol van, ha bevállalod a 3 műszakot, túlórát, 12 órázást 6-szor egy héten, ünnepnapon is akár. Nem csak hasra ütök és mondom, többektől tudom hogy mi folyik a versenyszférában.
Keleten lakom. Itt születtem, itt nőttem fel, fiatalon pár évet éltem Pesten (nekem túl nagy), amúgy itt éltem. Árulom a lakást, meg van hirdetve. Nyugatra megyünk. Még elképzelhető, hogy annál is nyugatabbra.
Annak a szülődnek adok igazat, amelyik ellenzi. Jót akar, és reálisan látja, onnan is. Azért tudnék mesélni. Középkorúak vagyunk egyébként. Ilyenkor már nem annyira szokott kiszaladni a világból az ember.
Én elhiszem, hogy kertes házat szeretnétek. Meg a feeling. Meg az érzelmek Nekem is van ilyen, higgyétek el, nem olyan könnyű ez.
Ott kellene ingatlant vásárolnotok, ahol laktok. Következőt lehet csinálni, ha házat akartok, akkor az igényekből kell lentebb menni. Régebbi, felújítandó házat keresni. Vagy árverés. Ingatlanos oldalakon az X összeget, amitek van, beírjátok maximum összegnek, és addig feljövő hirdetéseket nézitek, és abból választotok. Addig nyújtózkodtok, amíg a takarótok ér, és azon belül lehet keresni. Fel lehet újítani régi házat is szépen, az ingatlanárak pedig itt is magasak.
https://www.youtube.com/watch?v=z525-dj1FNc
Itt ők a legnagyobb királyok, de higgyétek el, szoktak turnézni Nyugat-Magyarországon is. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!