Nagyvárosi pabelből vidéki kertes házba mennétek?

Az én családom is pont így döntött, ugyanezen okból, amikor én 11 éves voltam. Azzal a különbséggel, hogy ott nem volt jó iskola.

A bejárással sosem volt gond. Amikor döntötök arról, hogy hova költöztök, akkor utána kell nézni a tömegközlekedési lehetőségeknek. Én azt mondanám, hogy az már elmegy, ha óránként legalább egy busz/vonat megy a város felé és onnan haza is. Ha reggel és délután sűrűbbek, akkor mégjobb. Ha autóval jártok is fontos ez, hiszen nem tudhatjátok mikor lesz szükség arra, hogy még is tömegközlekedjetek, illetve előbb-utóbb a gyerekek is nagyobbak lesznek, a városba járnak majd iskolába, bulizni, stb., kell hogy jó legyen a tömegközlekedés.

Abban is gondolkodni kell, hogy helyközi járatok éjszaka már általában nem járnak. Mindig végig kell gondolni, hogy ha ti vagy a gyerekek majd olyan programra mennek, ami hajnalig tart, akkor hol alszanak, hogy jutnak haza.

Nekem ilyen téren szerencsém volt, mert nem voltam egy nagy bulizós sosem, de ha szükség volt rá, nem tudtam hol aludni, akkor a szüleim belementek, hogy hajnalban kelnek és jönnek értem (félévente egy-két alkalommal fordult elő max).

Ergo mérlegelni kell. Mérlegelni kell az utazási költségeket, hogy ez bele fog-e férni, mindig előre kell gondolkodni, mert az ember nem szívesen kocsikázik haza a munkahelyéről, meg utána vissza, ha valamit otthon felejtett és stb. Ezt busszal nem is igen lehet megtenni.

Ennek ellenére én azt mondom, hogy tiszteletben tartom a szüleim döntését, hogy inkább egy nagyvárostól 10 km-re lévő faluba költöztünk anno, nagy udvarral, csendes környezettel, mint egy társasházba, avagy egy olyan ingatlanba, amihez nincs udvar, erősen körbe van építve, zajos, stb. Volt valamennyi pénzünk, el kellett dönteni, hogy ezért a városban maradunk és lejjebb adjuk az igényeket, vagy megtartjuk azokat, de ezért cserébe beáldozzuk a belváros lépésnyi távolságát.

10 km nem sok, én így nőttem fel és abszolút nem szenvedtem hiányt semmiben, sőt... Lett egy saját szobám, aminek gyerekként nagyon örültem és a mai napig nagyon örülök, pedig már nem a szüleimmel élek.

A fenntartása nyilván bonyolultabb, mert egy panelban jó esetben csak azzal kell törődni, hogy a falakon belül mi van. Egy családi házban az egész ház és telek a tiéd, azt rendben kell tartani kívül-belül, ami idő. Minket anno befogtak a szüleink segíteni és nem esett le a karikagyűrű az ujjunkról. Mostmár ha hazamegyünk is mindig természetes, hogy segítünk rendet rakni a ház körül.

Az egyetlen hátránya, hogy nagyon megszerette a család ezt a környezetet és ezt a házat, így nem szívesen költöznének a szüleim, de azzal, hogy mi, gyerekek felnőttünk és kirepültünk, már nagyon nagy 4,5 szoba két embernek.