A kommunizmusban hogy kaptak lakást az emberek?

Az azért kommunizmus nem volt, legfeljebb létező szocializmus. Akinek volt ingatlan tulajdona, mert nem államosították, az abban élt. Aki olyan épületben élt, ami korábban magántulajdonban volt és nem haladta meg a lakás alapterülete, 1 főre megállapított szobaszáma a rendeletben meghatározottat, az maradhatott benne, legfeljebb lakbért kellett fizetnie (ha addig tulajdonos volt). Ha addig magánszemélytől bérelte, akkor az eredeti tulajdonos tulajdonviszonyát megszüntették és államosították a lakás, a benne lakó továbbra is fizetett lakbért, csak az államnak.

Az állami tulajdonban levő ill. állami építésű új lakásokra be kellett adni az igényt a tanácshoz (ma Önkormányzat). Ha megüresedett egy állami tulajdonú, régebbi építésű lakás, azt az igénylők között kiosztották (mindenféle szempontokat figyelembe véve, nem ritkán kenőpénzért). Az új építésű lakásoknál is ez volt a menet. Természetesen előnyt élveztek a párttagok, azok rokonai, KISZ tagok, esetleg nagycsaládosok és ismét természetesen a kenőpénzesek.

Kommunizmus? Ehh...

Nem csak allami tulajdonban levo lakasok voltak. Volt egy allami berlakasprogram, ez volt a fentebb emlitett tanacsi lakas, ott feliratkoztal egy listara aztan vartal. Volt amikor eveket.

De pl. nagyvallalatok is epitettek a dolgozoiknak lakasokat, amiket meg lehetett venni, lehetett hozza kedvezmenyes hitelt is felvenni az OTP-tol.

Az en szuleim is igy vettek lakast. Az a sajat tulajdonukban volt. Aztan a 80as evek kozepen vettek egy telket es epitettek ra egy sajat hazat, szinten kedvezmenyes hitelbol.

A gyari munkasok, a munkascsaladok gyerekekkel elonyben voltak a tanacsi lakasok igenylesekor, egyedulallok, gyermektelenek a lista vegere kerultek, de nekik sem volt lehetetlen lakashoz jutni.

Azért nem egészen így volt, ahogy az első írta.

Házakat, lakásokat hatalomra jutásakor Rákosi államosította.

De a Kádár- korszakban már nem államosítottak lakásokat.

A 60-as évek elejétől nagyarányú ház és lakásépítés kezdődött.(Sem azelőtt nem volt ilyen, sem azóta nincs)

Lakáshoz több módon lehetett jutni.

Akinek volt valamennyi saját ereje, az épített házat, vagy csatlakozott egy Lakásépítő Szövetkezethez.

Mind két esetben kaphatott hitelt, 3 %-os kamatra és felvehette a gyerekek után járó szocpolt. Még úgy is, hogy nem született meg a gyereket, csak vállalták, hogy X éven belül megszületik.

Emellett az állam is épített panellakásokat.

Ezek egyrésze tanácsi lakás volt, vagy Lakásszövetkezeti lakás A Lakásszövetkezeti lakáshoz kellett saját erő, de ebbe beleszámolt a szocpol is.,

A Tanácsnál levő Lakásosztályhoz kellett az igényléseket beadni, ott döntött egy bizottság arról, ki kaphat lakást.

Számított a kérelmező anyagi helyzete, gyerekeinek száma az elbírálásnál.

Előnyben részesültek a nagycsaládosok, vagy akiket a munkahelye támogatott. Ritkább esetben a protekció is számított.

Az új lakások elosztásánál a lakás csere is megszokott volt. Aki régi (államosított házban) lakott, az kapott új lakást, helyére pedig mások költözhettek.

A Rendőrség, és Honvédség alkalmazottai pedig szolgálati lakást kaptak. Ők nem fizettek lakbért. A pedagógusok pedig kedvezményesen juthattak lakáshoz.

A lakbérek a tanácsi lakásoknál nagyon alacsonyak voltak, és minden felújítást, beleértve a tűzhelyek stb. cseréjét is az állam végezte.

Utolso teljesen jol irja, az egesz lakasepitesi hullam a nagyvarosokat erintette, foleg a nagy ipari korzeteket.

Ha videken laktal, vagy epitettel magadnak, vagy tobbgeneracios egyuttelesbe kenyszerultel.

Szoval nem kapott mindenki lakast, messze nem.

Kedves #4, Rákosival nem ez volt helyzet, amit leírsz. Nem államosítottak minden házat, csak azt, amelyiknek az alapterülete s kialakítása a benne lakók (a család) létszáma alapján meghaladta az érvényes rendeletben meghatározott mértéket és pl. egy családnak/tulajdonosnak legfeljebb 1 db ingatlant (házat, lakást) meghagytak. Mi most egy olyan régi családi villában élünk, amelyben 3 db különálló lakás van kialakítva. 2 lakás volt az építtető tulajdonosé, aki kénytelen volt az egyiket eladni, hogy ne államosítsák. A harmadik lakás az építtető felnőtt, családos fiáé volt, aki azonban a felesége lakásában lakott és ezért az ő tulajdonrészét is el kellett adni. Az építtető/tulajdonos tehát maradt a lányával és unokáival (összesen 5 személy) egy 125 nm-es 4+fél szobás lakásban. Biztosra akart azonban menni, hogy ne államosítsák, ezért odavett az egyik szobába albérlőnek egy házaspárt (így a lakásban lakók száma 7 főre emelkedett).

Az is biztos, hogy a vidéken levő házakat sem mind államosították, feltehetően valamiért a figyelem nem terjedt ki mindenre. Ismerős családjának volt egy nagy, 3+1 szobás, nagyon jól megépített háza Balatonmáriafürdőn, közvetlenül a parton, a telekről közvetlenül a vízbe lehetett menni. Nem államosították, hasonlóképpen megmaradt a házzal szemben az utca túloldalán egy kb. 200-300 négyszögöles gyümölcsöskert is.

Nagyszüleim, 40-es évek:

Apai ágon svábok voltak, teljes vagyonelkobzás, kitelepítés. Dédapámnak csak egy düledező viskója volt, azt nem vették el, így éltek egy komfort nélküli szoba-konyhában hatan.

Anyai ágon nincstelenek voltak, az istállóból beköltözhettek korábbi uraik egyik szobájába. Így hat család lakott a hatszobás lakásban (egy vályogból épült tanyát kell elképzelni)

Szüleim beszálltak egy társasház építésbe, szinte vagyontalanul, 25 éves OTP-kölcsönnel. Apám az építőiparban dolgozik, és a munkahelye építette. Amit maguknak-egymásnak megcsináltak munkákat, azt nem kellett kifizetni, így tudott megfizethető lenni. Már benne laktunk, de még évekig készült (vakolat, garázs, tereprendezés...)

Később, 75 környékén még nagyobb, már családi házak épültek szocpol + kaláka alapon, azaz a maihoz képest az volt az előny, hogy nem volt ÁFA (semmin, mert még nem volt ilyen adó), és az egymásnak dolgozó munkások se adóztak. Mindez persze munkaidő után, jelentős önkizsákmányolással, a gyerek meg majd nevelődik magától...

Amit említessz, a "tanácsi lakások" a nagyvárosokra jellemzők. A korábbi magántulajdonú bérházakat ott államosították, és a bérlők onnan kezdve az államtól bérelték. Nagyon kedvező áron, de nem is költött rá az állami ingatlankezelő semmit, csak a minimálisan szükségeset (aládúcolás...)

Később is lehetett "tanácsi lakást" igényelni, de hosszú volt a sor, és vagy nagyon nyomorúságos szükséglakást kaptál, vagy egy a távoli jövőre szóló ígéretet. Szóval a panel-bérlakás nem volt túl gyakori, rendszerközeli káderek kapták, vagy más okból VIP emberek.

Vidéken (nagyközségekben, kisebb városokban) a bérlakás nem volt jellemző, esetleg egy-egy hiányzó diplomást (legyen orvos a faluban...) próbáltak ezzel csábítani.