Milyen szabályozással, jogszabályokkal lehetne lejjebb vinni az ingatlan árakat?
Nem az árakkal, a fizetésekkel van a gond.
A fizetes csak egy szam. Hiaba keresel majd 300 ezer helyett 1 milliot, ha a lakasok 3x dragabbak lesznek. A penz erteket kell megnovelni.
El kell zavarni a fideszt.
Eltörölni a Csok+babaváró támogatásokat.
koleszokat kellene építeni, hogy a diákok ott lakhassanak és ne kelljen 200ezerért bérelniük. Ez lenyomná az albérletárakat, ami pedig az ingatlanárakat némileg.
Megadóztatni és kifehéríteni (jobban ellenőrizni) a befektetésből tartott lakásokat.
Állami bérlakásprogram
#4 Ezt már kipróbáltátok. Ez volt 2002-2010 között. Bejött? Nem.
Egyből el volt törölve a kedvezményes forint lakáshitel - kapták helyette az emberek a devizahiteleket. Bejött?
Eltörölték a családi adókedvezményt. Bejött?
Válság lett, emberek tömegei adósodtak el végletesen, sokkal kevesebb gyerek született meg, minden mozdíthatót eladtak, a pénz eltűnt, semmit nem építettek és gyurcsányodtól magától hallhattuk 2006-ban, hogy semmit nem voltak képesek csinálni, csak ÚGY TETTEK MINTHA KORMÁNYOZNÁK az országot, miközben VÉGIGHAZUDTÁK ezeket az éveket.
Miért nem emlékszel már arra milyen volt amikor csökkentek az ingatlan árak?? Nem volt olyan régen. Egyedül azért csökkent az ingatlanok ára mert az emberek tönkrementek, a fizetések értéke durván csökkent, a munkanélküliség a csődhullámnak köszönhetően 10% fölé emelkedett.
Kérdező, Budapest egy nagyváros. Ott nem annyi az átlagfizetés sem, mint az egész országban. Budapesten nem csak a budapestiek akarnak ingatlant venni - pont úgy mint Londonban, Párizsban vagy bármely fővárosban. Befektetésnek veszi meg sok külföldi.
Nem a CSOK és nem a babaváró viszi fel az ingatlanok árát, ezek segítenek abban, hogy a magas ingatlanárak mellett is lehessen lakást venni. Komolyan nem értem, hogy mégis hogyan tudná emelni az ingatlanok árát az a CSOK ami már nem is létezik, mert Budapesten és nagyvárosokban már nem is lehet felvenni? Miképpen emelhette volna meg a CSOK a budapesti használt lakások árát ilyen szintre, amikor annak legmagasabb összege 4 vagy több ygereknél is épp csak 2,7 millió forint volt? Tényleg azért kerül egy 2-3 szobás lakás szerinted 40-50-60 millióba a használt lakás piacon, mert egy 4 gyerekes család kap hozzá 2,7 milliós CSOK-t? Mert azt remélem érted, hogy az ilyen család már nem vehet fel babaváró hitelt is.
Megfelelő mértékű ingatlanadó az egynél több ingatlan birtoklása után. Akkor nem lenne az ingatlan jó befektetési forma, és sokkal kevesebb lenne a befektetési céllal felvásárolt, de nem lakott és ki se adott ingatlanok. Illetve az Arbnb-t is egy csapásra visszább szorítaná mindenféle bonyolult szabályozás nélkül.
Persze ez nem teljes és tökéletes megoldás, de valamennyit javítana.
#8, Ez már a ló túloldala. Miert kellene megbüntetni azt aki nem akarja kiadni a lakását?
Mellesleg, inkabb azok a lakások egy része feketen van kiadva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!