Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Ki ért a jogszabályokhoz, és...

MókusBogár kérdése:

Ki ért a jogszabályokhoz, és ingatlanos témákhoz? :-)

Figyelt kérdés

Nővéremmel ketten örököltünk egy kertes házat, ami 1800 négyzetméteres telek rajta pedig egy 110 négyzetméteres ház áll. Ez egy hosszúkás telek ami egy sarokház, tehát külön bejáratú a ház és kert is! Szinteltolódásos az épület ami azt jelenti hogy kicsit olyan mint egy emeletes ház csak ez nem egymás tetején helyezkedik el, hanem egymás mögött/mellett. Körülbelül egy parasztházhoz lehetne hasonlítani kinézetre(de nem az ). Egy része magasabb mint a másik tehát belül a házban lépcsővel kell átmenni egyik részből a másikba. A magasabb részben van egy folyosó és két egybenyíló nagy hálószoba. majd a folyosóból nyílik egy kijárat az udvarra, és nyílik egy ajtó a lenti részbe is majd az ajtó a ház felező része! Az ajtón túl a másik részbe lépcsővel kell lemenni kb 5-6 lépcső fok. ami egy folyosóba nyílik ( ugyan olyan folyosó mint a fönti részben ). ebből a folyosóból szintén nyílik egy másik kijárat az udvarra. tehát ott mutatkozik meg hogy a ház külön bejáratú. Szóval a lenti rész folyosójából nyílik egy kis előszoba, balra egy nagy hálószoba, szembe egy kis kazánház, jobbra pedig van a konyha. A konyhából nyílik egy kis fürdőszoba, főzőfülke ami kicsi mivel eredetileg spejz volt.


Nos a Kérdésem Igazából csak Most Következne! :-)


Tehát a főépület körülbelül az 1800 négyzetméteres telek háromnegyedét foglalja el. A maradék telek gyakorlatilag üres, pár szerszámos tároló, és egy kis fürdőszoba nélküli téglából épült kis ház áll! Nos a ezt a kisebb telekrész szeretnénk kiméretni és telekként eladni! Az ingatlanos az egész részért 15 milliót mondott ami ketté osztva elég csekély. Azt ajánlotta osszuk fel a telket három részre úgy jobban a pénzünknél lennénk. Ezért akarjuk a kis telekrészt kiméretni külön helyrajzi számmal ellátni külön bejárat az utcára stb. Kérdésem az lenne hogy ügyvéd tudna e nekem ebben segíteni hogy leválasszuk a telekrészt majd később a főépületet is kertrésszel együtt?!??


2012. szept. 19. 00:02
 1/2 anonim ***** válasza:
Én először a Földhivatalt kérdezném meg, hogy mi ennek a módja. Ha földmérő kell hozzá (és valószínűleg kell), akkor ők tudnak ajánlani is hozzá. Amikor a telek kimérése, felosztása megvan, szerintem akkor jön képbe az ügyvéd, hogy jogilag le legyen rendezve, és a Földhivatalnál bejegyzésre kerüljön.
2012. szept. 19. 08:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Köszi :))
2012. szept. 21. 22:19

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!