Utólagos épületfeltüntetési eljárás hogy működik?
Használt házról van szó, aminek a folytatásában van egy kb 20 nm-es tégla melléképület ill. a ház mellett egy kis garázs. A térképmásolatot lekérve kiderült, hogy ezek nincsenek feltüntetve, gondolom engedély nélkül lettek felhúzva (több, mint 30 éve). Mivel hitellel vásárolnánk a házat, ez feltételezzük gázos, lehet nem is kapnánk semmit vagy jóval kevesebbet. Ja és ráadásként a kazán is ott van a melléképületben, tehát elvileg a bank ezt komfort nélkülinek tekinti.. Szóval jó kilátások.
Ellenben a ház nagyon tetszik, minden tekintetben tökéletes, szóval beszélnénk a jelenlegi tulajjal, hogy ezt próbálja/próbáljuk meg rendezni. Neki is érdeke, hisz a többség hitelt venne fel, ami jelenleg nem igényelhető a térképmásolat hiányossága miatt.
Viszont semmi biztatót nem olvastunk a neten. Elvileg fennmaradási engedély kell, amihez kell 1 építész mérnök, aki elkészíti az építészeti-műszaki tervdokumentációt, ehhez aztán még csatolni kell a hiteles térképmásolatot, hiteles tulajdoni lap másolatot, a felelős műszaki vezető nyilatkozatát, a közműkezelők nyilatkozatait, a statisztikai adatlapot, polgármester településképi véleményét.. Nekem ez kb ilyen mission impossible vagy legalábbis jó pár hónapos procedúrának tűnik és elég bonyolultnak.. Na meg pénz, de ez ugye a tulaj költsége lenne.
Van, aki ezt végigvitte és van tapasztalata, hogy mennyire volt macerás, mennyi idő volt, volt-e valahol probléma, ami miatt esetleg nem akarták megadni az engedélyt stb.
Meg írtak olyat, hogy ha szabályosan lett építve, akkor jó eséllyel kiadják rá a fennmaradásit. Hogy kiderüljön vajon a HÉSZ/OTÉK-nak megfelelően lett-e építve földmérőt kell hívni?
Utolsó emlékeim szerint 180000ft/ hasznos m2 a bírság, + némi alap költség
13x180=2340000ft.
Azt kétlem, hogy a bírság összege lejjebb ment volna.
10 év után nincs bírság.
Mi még csak ajánlatkérésnél tartunk, építésztől még nem sikerült ajánlatot szerezni, pedig előbb ő kell. Felrajzolja a jelenlegi állapotot és elindítja a fennmaradási engedélyezési eljárást, majd ha megvan az engedély, földmérő megcsinálja a változási vázrajzot és intézi az átvezetést a földhivatalban. Utóbbi 150 ezres ajánlatot adott, így hasra szerintem olyan 400 ezres tétel lesz.
Nálunk egy garázs és egy beépített terasz hiányzik a vázrajzról (ami miatt anno a tetőszerkezet és az alaprajz is módosult). A garázsra valószínű nem fogunk engedélyt kapni, mert nem felel meg az OTÉK-nak, a ház módosításával nem valószínű, hogy lesz gond.
2 éve vettük, kaptunk rá hitelt és egy gyerekes használt csok-ot is, de a vázrajzon nem szereplő bővítéseket levonták a hasznos alapterületből, mintha nem is lenne, így annyival kevesebbre becsülték. Nálunk nem volt gond, az ingatlan árához képest nem kellett sok hitel és már előre utána jártunk, hogy a házat tuti rendezni lehet.
Ha hitel kell, akkor kérjetek előzetes hitelminősítést és előzetes értékbecslést mielőtt szerződtök, abból kiderül, hogy megtudjátok-e venni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!