Mai világban hány Ft-tal lenne illendő támogatnia az embernek a gyerekét lakásvásárlásban?

9-es, egy Fundamentával nem sokra mennél normális településen.

Sokan estek abba a hibába a szüleink közül (pl. az enyémek is), hogy pénzt gyűjtögettek a gyerekeik életkezdésére, csakhát azt nem feltétlenül kalkulálták bele, hogy az a pénz mennyit fog érni 20-25 év múlva, hosszútávú, normál hozamú befektetési lehetőségek pedig nem igen voltak.

Én azt szoktam mondani a szüleimnek, hogy első sorban a saját jövőjükről gondoskodjanak. Mi még fiatalok vagyunk és mellesleg talpraesettek, majd megoldjuk az életünket. Ők azzal tudnak igazán segíteni, ha öngondoskodnak, vagyis nyugdíjas korukra lesz megtakarításuk, amihez nyúlni tudnak probléma esetén, nem éri őket váratlanul egy-egy tartós betegség, ápolás, temetés finanszírozás, idősek otthona beugró, vagy akármi, amit az élet hoz magával. Nagyon nehéz ezekről beszélni, de szerintem muszáj. Hajlamos egy szülő az utolsó utánit is a gyerekének adni (tudom, nekem is van), de nem biztos, hogy ez utána nem üt sokszorosan vissza. A legjobb, ha a maga szintjén mindenki biztos lábakon áll és még akkor is ott leszünk egymásnak segítségként, mert vannak helyzetek, amikor igazán nem a pénz számít és az, hogy az kitől jön, csak segítsük egymást.

Ha mindenemet odaadom a gyerekemnek, de utána cserébe engem kap a nyakába 10+ évre a magam morális és anyagi terhével, akkor az nem volt akkora segítség mégsem, nemde?

Vagyis addig támogasd a gyerekeidet, ameddig az a saját jövődet kvázi nem veszélyezteti. Ez önös érdeknek tűnhet, de ha a dolgok mögé néz az emberrel, gyakorlatilag ezzel is támogatja a gyerekeit.

Nincs olyan hogy illene, mert az ajándék nem illendőség kérdése hanem szabad döntés. Ha egy fillért sem adsz a gyerekednek az sem gond, ha teljes egészében megveszed neki a lakást az sem gond. Erre illemtankönyvnem tér ki.

Egyébként meg annyival járuljál hozzá, hogy neked ne okozzon gondot, se most se a jövőben, de ne illendőségből hanem azért mert te megteheted és a gyereked megérdemli.

4 éve 28 éves koromban,vásároltam meg az első,de remélhetőleg nem az utolsó lakásomat.

Egy teljesen felújítandó 2 szobás tégla lakást.

A szüleim pénzzel nem tudtak benne segíteni,de helyette édesapám kérés nélkül mindig jött segiteni a felújításban.

Ugyanúgy az öcsém is.

A testvérem abban az évben diplomázott le, pár hónappal a lakásvásárlásom előtt.

Ő is mindig jött segíteni,kérés nélkül is.

Mi nem vagyunk egy ilyen érzelgős, érzelem kifejezős család,de akkor édesapám annyiszor elmondta lakásfelújítás közben,hogy..

" Mennyire büszke ránk,micsoda év ez,egyik fia lakást vett,másik fia lediplomázott,milyen büszke ránk."

És ezt a felújítás során rengetegszer elmondta,ez nekem egy szép emlék.

Szerintem különben egy ideális világban, az idős szülöknek nem kellene támogatni a fiatalokat, inkább élvezzék ki a pénzüket,utazzanak szórakozzanak,egy ledolgozott élet után bőven megérdemlik.