Kezdőoldal » Otthon » Ingatlan vásárlás, eladás » Miért olyan lehetetlen a mai...

Miért olyan lehetetlen a mai fiataloknak az önálló életkezdés?

Figyelt kérdés
Sokan állítják, a mamahotel kényelmes a fiataloknak, én sokkal inkább egy átmeneti kényszermegoldásnak látom. Jómagam is fiatal felnőtt vagyok, hátam mögött egyetemi évek, de ma már dolgozom. Úgy látom a mi generációnk egyszerűen csóró, és sokkal rosszabbul áll anyagilag, mint a 70-80-as években életkezdő fiatalok. Vidéki vagyok, szüleim családjai mellékállásban mezőgazdasággal foglalkozott, volt földművelés, fűszerpaprika, hízó sertés. Szakmájuk mellett ez mind plusz bevételt jelentett a családnak, így rövid idő alatt össze tudtak spórolni lakodalomra, kétgenerációs családi ház építésére. A hitel kamata ugyan sokkal magasabb volt, de mivel akkoriban biztos volt a munkahely (nem úgy, mint manapság), így nem volt ördögtől való, hogy felveszik. Ma minimális a kamat, mégis bármelyik pillanatban megszűnhet a munkahely, vagy épp leépítésbe kezdhet a cég, fizetni pedig ha nem tud miből az ember mehet az utcára. Valahogy azt látom, hogy akkoriban dolgozni kellett rendesen, de annak meg is látszott az eredménye. Most mi van? Diplomásként volt olyan időszak, amikor fél évig munkanélküli voltam. Ha hitelem lenne, fogalmam sincs miből fizettem volna. Bemegyek a boltba, alig van tele a kosaram, és elmegy 5-6 ezer Ft. És alig vettem valamit. Az ingatlan árakról ne is beszéljünk... szerintem soha nem volt ilyen rossz a bér-érték arány, mint napjainkban. Már-már azt érzem, szinte felhígult a pénz értéke. Tudom CSOK, babaváró, blabla...de egy fiatalnak, vagy fiatal párnak először saját lakás kellene, ahol össze tudnak csiszolódni, szülői házból önállósodni tudnak. Nem egyből szülni, miközben még nem is éltek együtt. Márpedig a kormány célja nagyon ez...Ti is úgy érzitek, hogy lehetetlen egy életkezdő fiatalnak az önálló életkezdés?

2021. jan. 24. 18:27
1 2 3 4
 31/37 anonim ***** válasza:
100%

30-as, szerinted miért mondanám itt, az anonim oldalon? A csoportokat össze kellett vonni mert nincs óvónő.

Az már más kérdés,hogy ahol a Te rokonod lakik ott esetleg nincs üres állás.

2021. jan. 31. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/37 anonim ***** válasza:
71%

Az óvónő sztorit én sem hiszem. Sógornőm óvónő, és protekció kellett neki az elhelyezkedéshez, a városban ahol laknak, minden óvodai állás kihalásos alapon működik, hiába keresnek keveset. Persze lehet, hogy borsodi zsákfaluban lasszóval keresnek óvónőt, mert senki nem akar odamenni, főleg hogy az óvónők többsége úgy tud megélni, hogy a férjük relatív jól keres, ott viszont nem találna munkát.


Amúgy nem, nem igaz, hogy aki akar, az dolgozik, legalábbis nem általános igazság. Ismerősök, rokonok között nem egyszer voltak emberek munkanélküliek, volt olyan típusú köztük, aki diplomás, de tényleg bármit elvállal. Na ő mikor leépítés volt az addigi jól fizető munkahelyén, az azt követő másfél évben 7-8 hónapot volt munkanélküli, úgy hogy közben volt egy kevés alkalmi munka a szakmájában, de pár hónap után elfogyott, volt több műszakban gyarban, de csak télre vették fel az embereket 3 hónapos szerződéssel, mert tavasszal kelendő terméket gyártottak, és végül a korábbi fizetése feléért talált szakmai munkát. Igen, akart és talált, csak nagyon nem azonnal, és sokat szívott, ha nem segítik nyugdíjas szülei, tönkrement volna.

2021. febr. 1. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/37 anonim ***** válasza:
78%

Ez nem jött be: a térköves brigádban a vizesvágót pont egy 160 centis 50 kilós cukorbeteg cigó srác kezeli. Nettó 240-ért. Amúgy meg festéshez, tapétázáshoz, hideg-meleg burkoláshoz semmilyen extra izomzat nem kell.


Akarat, nem pedig izomerő kérdése a munkák 70%-a.

2021. febr. 1. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/37 anonim ***** válasza:
69%
Akik az óvónő sztorit nem hiszitek nézzétek meg a közigálláson pl Heves megyét. Tizenvalahány óvodapedagógust keresnek.
2021. febr. 1. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/37 anonim ***** válasza:
Én a 90-es években/2000-es elején voltam nagyon fiatal, akkor nem hogy lakást de normális ruhát alig bírtam venni magamnak. Diákmunka nem olyan volt mint most, hanem nagyon gagyi és nagyon kevés pénzért, és az is alig. Diákhitel még nem volt, nem voltunk eu tagok, nem lehetett csak úgy kimenni dolgozni, stb stb. én mindig úgy látom, hogy a mostani generációnak is nehéz ugyan de ilyen filléres gondjaik legalább nincsenek. Aki akar az össze tud kaparni egy megélhetésrevalót legalább. Ami már nagy különbség.
2021. febr. 9. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/37 anonim ***** válasza:

33: Én kérdeztem ilyen munkákat, nőként nem vesznek fel!

Ha van felvétel, csak szólj, megyek.

2021. febr. 9. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/37 anonim ***** válasza:
100%

A Csokot és babakészítő programot ne vegyük ide, annak semmi más célja, csak a Ratkó Anna féle rendszer megújítása és a következő generációs prolik kinevelése. Egyrészt jogosan, másrészt nem.


Ma leginkább azért nehéz házat venni, mert a mai fiataloknak a nyakába hullott az egész pörgő világ. Régen a fő cél egy ház volt és bandukolt az élet szép lassan mellette. Ma meg ezer más dolog egyszerre. Hozzászokott az agyuk, nem sokan rendelkeznek akkora akaraterővel, hogy sok éven át lemondjanak mindenről egy házért cserébe. És szerintem jogosan.

2021. febr. 10. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!