Kezdőoldal » Otthon » Ingatlan vásárlás, eladás » Miért olyan lehetetlen a mai...

Miért olyan lehetetlen a mai fiataloknak az önálló életkezdés?

Figyelt kérdés
Sokan állítják, a mamahotel kényelmes a fiataloknak, én sokkal inkább egy átmeneti kényszermegoldásnak látom. Jómagam is fiatal felnőtt vagyok, hátam mögött egyetemi évek, de ma már dolgozom. Úgy látom a mi generációnk egyszerűen csóró, és sokkal rosszabbul áll anyagilag, mint a 70-80-as években életkezdő fiatalok. Vidéki vagyok, szüleim családjai mellékállásban mezőgazdasággal foglalkozott, volt földművelés, fűszerpaprika, hízó sertés. Szakmájuk mellett ez mind plusz bevételt jelentett a családnak, így rövid idő alatt össze tudtak spórolni lakodalomra, kétgenerációs családi ház építésére. A hitel kamata ugyan sokkal magasabb volt, de mivel akkoriban biztos volt a munkahely (nem úgy, mint manapság), így nem volt ördögtől való, hogy felveszik. Ma minimális a kamat, mégis bármelyik pillanatban megszűnhet a munkahely, vagy épp leépítésbe kezdhet a cég, fizetni pedig ha nem tud miből az ember mehet az utcára. Valahogy azt látom, hogy akkoriban dolgozni kellett rendesen, de annak meg is látszott az eredménye. Most mi van? Diplomásként volt olyan időszak, amikor fél évig munkanélküli voltam. Ha hitelem lenne, fogalmam sincs miből fizettem volna. Bemegyek a boltba, alig van tele a kosaram, és elmegy 5-6 ezer Ft. És alig vettem valamit. Az ingatlan árakról ne is beszéljünk... szerintem soha nem volt ilyen rossz a bér-érték arány, mint napjainkban. Már-már azt érzem, szinte felhígult a pénz értéke. Tudom CSOK, babaváró, blabla...de egy fiatalnak, vagy fiatal párnak először saját lakás kellene, ahol össze tudnak csiszolódni, szülői házból önállósodni tudnak. Nem egyből szülni, miközben még nem is éltek együtt. Márpedig a kormány célja nagyon ez...Ti is úgy érzitek, hogy lehetetlen egy életkezdő fiatalnak az önálló életkezdés?

2021. jan. 24. 18:27
1 2 3 4
 21/37 anonim ***** válasza:
13: Nálunk is az anyai családnál élt az apukám 1-2 évig és én is oda születtem, de mutass nekem egy fiatalt ma, aki szeretne hetediknek odaköltözni egy kétszobás lakásba, ahol már van 2 dédi, akit pelenkáznak, és a többiek.
2021. jan. 25. 03:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/37 anonim ***** válasza:
46%
A szlovák minimálbér a gyenge Ft-nak köszönhetően 50 ezerrel magasabb mint a magyar. (300 eurós minimálbér?:DD)Emellé még az EU-ban törvényileg megengedett legnagyobb ÁFA kulcsot fizetjük, még a jóléti államokban sincs ekkora. Persze a jóságos kormányunk segít a fiataloknak. Meg nincs se Gyurcsány meg se Soros. Szánalmas. Élhető ország kellene nem a sok parasztvakito intézkedés.
2021. jan. 25. 05:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/37 anonim ***** válasza:
36%
Persze, hogy nehéz és régebben könnyebb volt. Szüleink, nagyszüleink, stb, stb, tégláról téglára építették fel a házukat, addig pedig a szüleiknél laktak. Ma meg már ha elmúltál 18 éves, kibsznak, vagy nem segítenek tovább! Régen azért ritkább volt ez a tendencia. Manapság emelkednek az árak. Ha drágább lesz a hús 500 forinttal, a kenyér 150 forinttal, a tej 50 forinttal, megemelik a fizetésem 700 forinttal? Ugye, hogy nem. A CSOK-ot meg csak az tudja felvenni, akinek önereje is van-bszhatod, hiába akarsz 3 gyereket, azt fel is kell nevelni, ami 200 ezres Aldis fizetésből nem fog sikerülni. Oké, hogy a 21 éves HR-PR-mittudom én milyen menedzser 700 ezret keres: a boltos, a postás, a vasutas, a mentős, az orvos, a pék, stb, stb, meg van fizetve? Ez itt a baj.
2021. jan. 25. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/37 anonim ***** válasza:
77%

Hát igen, utolsó.


Csak a telkünk 4 millió volt pár éve, azóta ugyanott duplájára nőttek a telekárak a Csoknak hála, most 8 millió egy.


Hiába laknak a fiatalok a szülőknél, hát mennyi idő, mire akár csak a telek árát össze rakják hónapról-hónapra? És akkor még el sem kezdtek építkezni.

2021. jan. 25. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/37 anonim ***** válasza:
41%
Mondtam ennek ennek ellenkezőjét? Nem. Mégis le lettem pontozva.
2021. jan. 25. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/37 anonim ***** válasza:
100%

Mondtál bizony 25-ös!

A saját fura családodban megélt tapasztalataidat írtad le tényként:


"Ma meg már ha elmúltál 18 éves, kibsznak, vagy nem segítenek tovább!"


Biztos van ilyesmi is degenerált helyeken, de a szülők többsége nem dobja ki a gyerekét 18 évesen, hanem zömében minimum(!) 23 éves koráig taníttatják, eltartják, pátyolgatják.

Utána aztán általában a "gyerek" dönt, hogy menni akar vagy maradni, a szülő meg tudomásul veszi és ha egyébbel nem, akkor ott lakás esetén továbbra sem szedi el a pénzét, hogy a gyerekének legyen alkalma gyűjteni a jövőjére.

Arról most ne is beszéljünk, hogy mekkora társadalmi nyomás van a fiatalokon, hogy amerikai mintára takarodjanak otthonról 18 évesen, mert ha nem teszik, akkor a többi életművész szerint "mamahoteles" nyámnyilák, akiknek - elvben - esélyük sincs párra találni.

Pedig annak a fiatalnak van esze, aki nem albérletre fizet ki milliókat.

2021. jan. 25. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/37 anonim ***** válasza:
58%

Nehéz. Alapból a munkakeresés is (vidéki kisvárosban legalábbis).

Interjún fő kérdések hogy mikor akarok gyereket. Ha azt mondom nem akarok (igaz), akkor el van könyvelve hogy hazudok.

Van párja? Ooh igen? Akkor tuti csokra akarnak házat venni, ugye?

Már van házam. Nah ezt hosszan kivesézik :csok? Később se csokozok? Felújításra csok? Mennyibe került a ház? Honnan volt pénzem?


Sok helyre azért nem vettek fel mert meggyőződésük hogy csokra fialok amint letelik a próbaidő.

2021. jan. 31. 07:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/37 anonim ***** válasza:
100%

Meggyőződésem,hogy aki el akar helyezkedni az eltud. Még akár most is. Persze kérdéses,hogy pont olyan munkára-e amilyet szeretne. Szociális szférában dolgozok, itt köztudottan kevés a bér, de lasszóval kell fognunk az embereket akár konyhai/takarítói, akár adminisztratív állásra.

Az óvodába hosszabb ideje keresnek óvónőt,dadát, a konyhára konyhalányt. Nem jelentkezik senki. Ezeket csak példának hoztam fel de látom a hirdetéseket, ha kenyérkérdés elvállalok bármit,és váltok ha lesz rá lehetőségem.

2021. jan. 31. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/37 anonim ***** válasza:
71%

"Meggyőződésem,hogy aki el akar helyezkedni az eltud."


Vigyázz, mert a balosok mindjárt lehúznak.


De én mondok jobbat innen az építőiparból:

Ma Magyarországon az nem dolgozik, aki nem akar!

2021. jan. 31. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/37 anonim ***** válasza:
53%

Jaja, 29-es, képzelem, ahogy az 50 kilós lányok mennek az építőiparban dolgozni.


Ezeket a kamu ovónő meg dajka sztorikat hagyjuk már, évről-évre kevesebb a csoport, nemhogy hiány lenne belőlük, a többség ilyen végzettséggel nem talál melót, pl. az én rokonom sem, egyszerűen nincs sehol szabad hely.

2021. jan. 31. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!