Miért olyan lehetetlen a mai fiataloknak az önálló életkezdés?
"Úgy látom a mi generációnk egyszerűen csóró, és sokkal rosszabbul áll anyagilag, mint a 70-80-as években életkezdő fiatalok."
Lótuszt! Akkoriban sokkal csóróbbak voltunk, csak az igényeink is ehhez igazodtak. Volt olyan albérletem, ahol reggelre belefagyott a víz a pohárba, ha este 10-kor már nem tudtam a derékig érő hóban hátraverekedni magam az olajoshordóig!
Van akinek igen, és van akinek kevésbé. Olyan régebben is ritka lehetőség volt amikor a fiatal pár azonnal közös otthonba költözött. A '90-es évek elején mentem férjhez, 3 évig a szüleimnél éltünk, minimális hozzájárulással a rezsihez, és minden fillért félretettünk,hogy házat tudjunk venni. Kockaházat vettünk, amibe bevezettettük a gázt, kifestettük és belementünk lakni. Ahogy gyűjtögettünk úgy alakítottunk, újítottunk rajta.
Manapság is működhet ez így. Legalábbis működhetne. Ha pár évig tudomásul vennék a fiatalok,hogy a szülőknél maradnak össze tudnak annyit gyűjteni,hogy legalább a hitelhez meglegyen az önerő. Mi nem kaptunk pl. semmi támogatást, manapság tobzódhatnak a fiatalok a lehetőségekben.
Nem tudom kérdező milyen diplomád van és hol élsz,hogy fél évig munkát kerestél. Manapság azért jóval több a munkalehetőség mint a szüleid idejében volt. És bocs", a kapa ott van most is...lehet vállalni kiegészítő munkát.Mi is ezt tettük, 8 óra munka után.
A gyerekem diplomás, és ugyan segítettük lakáshoz jutni, de látom,hogy gyarapszik a jövedelme.
Én nem látok most olyan óriási nagy lehetetlenséget a fiatalok lakáshoz jutásánál, azt viszont látom,hogy a szülőktől már mindenki igyekszik el, már akkor is, amikor még egyedül él.
Persze, hogy igyekeznek el szerencsétlenek, mert a sok idióta proli állandóan azt majmolja, hogy 18 éves kor fölött szülőnél élni gáz és takarodjon el a gyerek. 40 éve ez nem így volt, egymást segítve sokkal könnyebben előre jutottak.
Itt vidéken nagyon elterjedtek a kétgenerációs házak is, meg az egy telken két ház, nagyobb szülői, kisebb a fiataloknak. Csak ezt a 30 nm-es panelban rothadók nem képesek megemészteni és köpködnek, hogy 18 évesen szégyen az élet, ha szülőknél vagy.
"a 70-80-as években életkezdő fiatalok"
Régen mennyivel jobb volt. Fizették 10 évig a lakáshitelt, AZTÁN kaptak, nem ám választottak, a tanács által KIUTALT másfélszobás panelt, amit még 20 évig fizettek.
Vagy.
Elkezdtek építkezni és munka mellett 5 év alatt a saját kezükel a megrokkanás határán felépítettek szakismeret híján egy hibáktól hemzsegő házat, majd 20 év múlva az állandó hajtás okozta kiégéstől és alkoholizmustól kaptak egy szívrohamot és ennyi volt.
Hát nem egyszerű. A vőlegényem külföldön dolgozik hogy el tudjunk indulni én is kint voltam de haza kellett jönnöm a virus miatt. Otthon lakom. Dolgozom és gyűjtöm a pénzt. Nem tudok mit csinálni.
Jövőre lesz az esküvőnk ha a vírus is így akarja... Utána már szeretnénk mi is házat magunknak... De még így is kelleni fog nem kevés hitel.. sajnos itt a Dunántúlon se olcsók az ingatlanok..pedig nincsenek őrületes elvárásaink.
27N
Az en szuleim gyakorlatilag mai napig mamahotelesek mert anyukam anyukajanal laknak mar 24-30 eve, tehat ok nem epitettek, bar ha nagyon akartak volna akkor tudtak volna. Vannak korukbeli parok akik epitettek de sokan kimentek nemetbe dolgozni, akkoriban feketen es hoztak haza a nemet markat. Masok dinnyeztek, paprikaztak foallas mellett es abbol vettek telket, kesobb epitettek ra.
Azt se felejtsd el hogy vannak akik nehany evig szuloknel laktak es csak akkor tudtak hazat epiteni vagy venni mikor mar volt 2-3 kisgyerek.
A masik hogy manapsag tobb a szamla mint 30 eve. 30 eve nem volt mobiltelefon, internet se, sot nalunk kabel tv sem volt nagyon sokaig hanem nemetbol hoztak parabola antennakat es ugy neztek tv-t. Aztan sok csaladnak autoja sem volt volt regen, ma meg egyre gyakrabb hogy 2 auto van.
Diplomaskent ha nincs fix allasod akkor tenyeleg nehez. Regen nem volt sok diplomas es a gyarakban mindig volt munka. En szakmunkas vagyok, nem keresek jol de tudom hogy ha megszunik az allasom akkor barmikor talalok masikat par heten belul. Igy siman bevallaltam a hitelt. A masik dolog meg hogy ha nem a hitelt fizetem akkor az alberletre megy el a penzt. A foberlot es a bankot sem erdekli hogy elveszteted e a munkad. A bankot fizeted 20-30 evig, a foberlodnek meg addig tomod a zsebet ameddig a hazaban laksz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!