Hogyan irthatom ki a penészt örökre a lakásomból?
Az én lakásomban egy járulékos átok a penész. Háttértörténet klasszikus. Régi fajta árnyékos földszinti lakás, modern nyílászárókkal, hideg utcafalakkal.
Penész penész hátán.
Történt egy szigetelés, többé nem hideg a fal, minden ki lett pucolva, sokat szellőztetek. Most melegben az ablak sosincs zárva, mindig jár a levegő.
A penész szép lassan újra beindult. Nem annyira erősen, mint azelőtt, de jelen van: francia ágy belsejében, konyhabútor alsó részein, hűtő falán, előszobaszekrényben.
Szövet papucsomat, amit nem viseltem pár hétig, már el is kezdett rajta sarjadni az az átkozott bolyhos fehér penész. A szekrénybe elrakott dolgaim, főleg a bőrön szintúgy penészfoltok jelennek meg.
Most fogok rendezni egy újabb nagy-takarítást, mindent mosószeres vízzel letisztítok, kitakarítok.
Most már szeretnék biztosra menni.
Nagyon kellemetlen, hogy minden ágyneműtartóba rakott ruha fél év után büdös és nyirkos lesz.
Nem e jön fel a nedvesség a földből? Hát ezt nem tudom, remélem nem. Van páratartalom mérőm, ilyen fullasztó időben 55-60%-on van, hűvösebb időben el tudom érni a 40-45%-ot is. Szóval nem élek egy dzsungelben, erre figyelek.
Szerintem ez a kósza penész a múlt maradványa, mikor még rosszabb volt a helyzet.
Olvastam valahol, hogy keverjek szódabikarbónátot a mosóvízbe, amivel letisztítom a dolgokat, hogy az effektív?
Értem. Egy próbát megér szerintem. Egy a lényeg,ne költs feleslegesen ezreket csodaszerekre mert nem használ. Nagyanyáink is megoldották természetesen,és nem utolsó sorban hatékonyan. Lehet,hogy a régi idők öröksége.
Ezeket olvasd el:
Illetve Google: penész eltávolítása természetesen
Remélem tudtam segíteni!
A levegő páratartalma 40-50 % közti? Nálunk télen is magasabb, mégsincs penész. Ez furcsa. Gondolom egy szekrényen, vagy komódon van a mérő...
A kedvemért betennéd ezt a páratartalom mérőt abba az ágyneműtartóba, ahol megszagosodik az ágynemű? És másnap leolvasnád, hogy az ágyneműtartódban mennyi a páratartalom?
Már bocs, hogy házifeladatot adok...
Az ágyban nem volt kimagasló pára.
Kérdésem kiírása óta kitakarítottam az előszoba szekrényt. Kimostam mindent felületet. A mosószerem kocsis ablaktisztítótószer-víz-szódabikarbóna volt.
Fő penésztelepek: pár bőrcipőn, pár polc felületén, bőrkesztyűmön, jó kis bőrkabátomon.
Beraktam egy adag szódabikarbónát nyitott befőttesüvegben a szekrénybe, azt olvastam, a rossz szagokat magába szívja. Kicsit még van szag a szekrényben azért, ilyen cipőszag.
Pár hét elteltével gondoltam csekkolom a részleteket. Bőrcipők jól vannak, felületeken nincs folt.
A bőrkabátomon, a zseb és a kar találkozásánál ellenben megint hatalmas fehér szőrös foltok kezdtek el növekedni. Letöröltem mindent szárazon.
A bőrkesztyű textil tenyér felülete szürke foltos, pedig az is volt mosva.
Szomorúan konstatálom, hogy egy elátkozott világban élek.
Folytatom harcom, tisztítok minden felületet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!