Dolgozó lányok, asszonyok! Nektek hogy van időtök/energiátok a házimunkára a napi 8 óra munka után?

halálra unnám magam.

Gondolj már bele, régen a házimunka valóban kitöltötte egy ember napját. kézzelmosni,mosogatni, takarítani.főzni

Ma mindezt el lehet intézni napi 1 órában, ott a sok gép ami dolgozik helyetted.

De amunkanekem nem nyűg, szeretem, ezért választottam, élvezem. nem tudnék nélküle lenni, mindenfajta agymunka nélkül otthon mindennap ugyanazt csinálni.

Én 3 gyereket neveltem fel munka mellett.

A férjem foglalkozott velük a tanulásban,vagy vitte őket moziba,a mamához. Addig jutott időm a nagytakarításra. Este ritkán feküldtem le éjfél előtt,reggel 5-6 órakor keltem,hogy megtudjak főzni. Amikor a gyerekek már 6-7 évesek voltak,bevontam őket is a házimunkába vagy a kisebbekre vigyázni.

Akkor még nem voltak éjjel-nappal nyitvatartó üzletek,szombat délben minden bolt bezárt. Mindent megkellett venni hétvégére legkésőbb szombaton.

A hétvége a takarítással,mosással,vasalással,főzéssel telt el.

Én is,mint a többi anyuka megtanultuk jól beosztani az időnket. A ruháinkat magam varrtam,TV-zés közben pulóvereket kötöttem. Még arra is jutott időnk,hogy néha színházba menjünk,vagy a barátokkal töltsünk el egy-egy estét.

Ma már néha én is elgondolkodom,hogy miként jutott mindenre időm.

Nagyanyáink idejét soha nem kívántam vissza! Ők még kézzel mostak,szenes vasalóval vasaltak stb. és anyagilag teljes mértékben a férjüktől függtek. Nem volt az az élet sem egy leányálom.

A mai fiatalok már nagyon igényesek,és kevesebbet is bírnak el,mint az én generációm.

Nekem volt olyan időszakom, ami dédanyáink életére hasonlított, otthon voltam, és a ház körüli teendőket láttam el. Nem unatkoztam (csak 3-4 hónapról volt szó), de azért az egész életemet úgy leélni - gondolkodtam is rajta, hát elég sivár. Nekem az unalommal nincsenek problémáim, szeretek egyedül lenni, feltalálom magam, engem inkább a sivársága érintett meg a dolognak... nem tudom jól elmagyarázni. Ma már egy nőnek ennyi nem elég, de nem csak nőnek, senkinek. Egyszerűen nem olyan a világ. Ráadásul nem kell mindennap nagytakarítást csinálni, így nem teszi ki a napod, közben nézheted a négy falat. Mondjuk én befogadott állatokat is gondozgattam akkoriban, de ezután az időszak után egy kicsivel (befogadó ideiglenes gazdi voltam menhelyi kutyáknak), az lekötött. Annak úgy még van értelme, ha van valaki, akiért ott vagy. Gyerek, állat, bárki. De egyébként nem vállalnám.

Amúgy most kilenctől háromig-négyig dolgozom, utána kb 5-10 percet szánok a takarításra, lakásrendezésre minden nap. Ha így elosztom, és nem egyben kell megcsinálni mindent a hét valamelyik napján, akkor nem fárasztó. Szombaton 20 perc porszívózás, felmosás, ennyivel bővül a dolog, a többi eloszlik a héten. Nekem ez így nem megterhelő.

A tesóm annak a híve, hogy három hétig semmit nem csinálunk, aztán két napig takarítunk megállás nélkül. na, én meg ezt nem vagyok képes felfogni. Mikor már úszik a mocsokban, nincs egy tiszta kiskanala se, akkor nekiáll sikálni :)

Szóval a kérdésedre válaszolva: nem, nem sírom vissza dédanyáim életét, mert nem vágyom arra az űrre (nem az unalommal van bajom, hanem ezzel a sivársággal, hogy nem tartok sehová, de nem tudom elmagyarázni). Persze az abban a korban elment, de már más a világ. Mindenki önmegvalósít. Egy porszívóval azt nehéz :)

26/N

Én ugyan nem vagyok se lány, se asszony, de egyedül élek, ezért saját magam után én végzem a házimunkát.

Délután/este elmenni bevásárolni, összedobni valami kaját és utána elmosogatni, esetleg bedobni egy adag ruhát a mosógépbe, nem olyan nagy dolog. Napi 1-2 órába bőven belefér.

Mivel egész nap nem vagyok itthon, olyan nagy koszt sem csinálok. De a nagyobb munkákat (porszívózás, fölmosás, ablakpucolás, stb) én is hétvégén oldom meg.

Azt nem mondom, hogy abban az 1-2 órában nem csinálnék mást legszívesebben, de azért ki lehet bírni.

Sőt, ha úgy vesszük, még így is rengeteg szabadidőm marad ahhoz képest, hogy annak idején még egyetemen, főleg az utolsó évben, reggel 8-kor elmentem otthonról és éjjel 1-2 körül értem haza, mert olyan labor-kutatómunkát végeztem, ami nem fért volna bele a napi 8-tól 4-ig-ben.

Vagy a vizsgaidőszakokról már ne is beszéljünk, amikor szó szerint még wc-re menni sincs ideje az embernek!

Úgyhogy nem panaszkodom.

Én is éltem otthon háztartásbeliként egy ideig, őszintén meg tudnám szokni :) Mondjuk zenélek, és akkor nagyon jó volt, hogy rá tudtam szánni napi néhány órát a gyakorlásra.

De amikortól én is elfoglalt vagyok, kikötöttem, hogy a párom is csinálja a házimunkát. Ő is koszol, ő is itt él, és ő sem dolgozik többet nálam. Valamint úgy döntöttem, hogy nem stresszelek azon, hogy mindig minden csillogjon. Egy héten egyszer kitakarítok, esetleg a konyhában pár naponta felsöprök, kész. Többre tartom magam annál, hogy az életem a takarítás töltse ki.

Mondjuk szerencsére most kicsi a lakásunk, amikor otthon voltam, kb. 80 nm-es lakásban laktunk, azt sokkal tovább tartott rendben tartani.

Én be merem vallani, szívesen lennék háztartásbeli.

(pedig tanult diplomás nő vagyok)

Egy vidéki keretes családi házban, 3-4 gyerekkel.

Igen az is igaz, hogy ez kiszolgáltatottá tesz a férjemmel szemben. Ehhez egy megbízható jól kereső társ szükséges.

Ilyet még nem találtam. :(

Jelenleg a munkaadóknak vagyunk kiszolgáltatva nagyon sokan.