Felújítanak egy épületet velünk szemben, amelynek magassága nagyobb lesz, mint korábban volt, zavarja a panorámánkat. Tehetek valamit?
A házunk valamivel magasabb, mint a velünk szemben lévő közületi épület. A mi társasházunk épült hamarabb.
A szemben lévő épület fölött eddig a lakásunkból jól kiláttunk, elláttunk, szép panorámával. Azonban az említett épület tetejét most újítják fel, és a tető ácsolatból már látható, hogy kb. 50 centivel magasabb lesz az új tető, mint a korábbi a tető.
Ez bármilyen kevésnek is tűnik, de nekünk a panorámába jelentősen belerondít.
Tehetek valamit? Hová fordulhatok?
Úgy érzem, hogy a kivitelezőhöz nem érdemes fordulni, minél hamarabb fel kell jelenteni őket.
Még időben vagyunk hozzá, hogy visszabontassák velük az ácsmunkát, mert láthatóan kb. 5-10 százalékos elkészültségen vannak.
Kérdező írja:
"házunk valamivel magasabb, mint a velünk szemben lévő közületi épület.....50 centivel magasabb lesz az új tető, mint a korábbi a tető"
Te írod
"szomszédok érdekeinek összemérése alapján dönt"
Szerinted?
Szomszédok alacsonyabbak mint a kérdező = eddig sem volt panoráma, nem zavarja őket, mert csak 50cm!
Egy rövid lépéssel - csak hogy el tudd képzelni,hogy min megy a para, ez biztosan nem a kilátás elvonása.
De persze, pereljetek!
A "zugügyvéd" azért írt ennyi jogi blődséget össze-vissza, mert neki az az érdeke, hogy pereljen be mindenki mindenkit, ő meg gazdagodjon.
Jelen esetben semmiféle jogsértés nem történt, mert mindössze a már hosszú évek óta álló két épület közül az egyiknek felújították a tetőzetét.
Az emlegetett 50 cm meg bőven belefér az építésügyi szabályzatba.
Amúgy a valóságban ez is csak egy saccolt szám, az is lehet, hogy csak 20 cm?!
A lényeg, hogy a társasház lakóinak nem takarta ki a panorámáját, mert nem is volt nekik. Ez a "panoráma" csupán a legfelül lakó kérdezőnek adatott meg.
De csak eddig.
Akkor is perelnének, ha leesne arra a tetőre pl. 50 centi hó??
Megoldás: ezentúl ha kukkolni akarnak, akkor felállnak egy hokedlira.
:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!