Kezdőoldal » Otthon » Építkezés » Felújítanak egy épületet...

Felújítanak egy épületet velünk szemben, amelynek magassága nagyobb lesz, mint korábban volt, zavarja a panorámánkat. Tehetek valamit?

Figyelt kérdés

A házunk valamivel magasabb, mint a velünk szemben lévő közületi épület. A mi társasházunk épült hamarabb.


A szemben lévő épület fölött eddig a lakásunkból jól kiláttunk, elláttunk, szép panorámával. Azonban az említett épület tetejét most újítják fel, és a tető ácsolatból már látható, hogy kb. 50 centivel magasabb lesz az új tető, mint a korábbi a tető.

Ez bármilyen kevésnek is tűnik, de nekünk a panorámába jelentősen belerondít.


Tehetek valamit? Hová fordulhatok?

Úgy érzem, hogy a kivitelezőhöz nem érdemes fordulni, minél hamarabb fel kell jelenteni őket.


Még időben vagyunk hozzá, hogy visszabontassák velük az ácsmunkát, mert láthatóan kb. 5-10 százalékos elkészültségen vannak.


2020. dec. 9. 20:33
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
55%

"Ilyenkor érzi át/érti meg az ember az "örökpanoráma" jelentését/jelentőségét."


Örök panoráma kizárólag olyan helyen van, ahol valóban nem lehet elé építeni.

Pl. ha egy meredek hegyoldalban van a ház, vagy pl. ha közvetlenül tengerparton. Máshol csak szerencse kérdése.

Gyaníthatóan egyik eset sem áll fent.

2020. dec. 20. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
64%

""Ilyenkor érzi át/érti meg az ember az "örökpanoráma" jelentését/jelentőségét."


Örök panoráma kizárólag olyan helyen van, ahol valóban nem lehet elé építeni.


Pl. ha egy meredek hegyoldalban van a ház, vagy pl. ha közvetlenül tengerparton. Máshol csak szerencse kérdése.


Gyaníthatóan egyik eset sem áll fent."


Igen, ez lenne az örökpanoráma jelentése, köszönöm, hogy megmagyaráztad attól függetlenül, hogy tudom mi az.

Arra gondoltam, hogy csak akkor érzi át az ember az ilyen dolgok jelentőségét, mikor elveszíti.

2020. dec. 21. 05:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
16%
Én megértem a kérdezőt, bizonyos esetekben lehet zavaró a dolog. Elsősorban az a fontos szempont, hogy mit takar el az a panoráma. Ez azért szempont, mert az építkezést ugyan feljelenteni felesleges, hiszen valószinüleg engedélyezett felújításról van szó, de kartérítést lehet követelni a bíróságon. Hogy valóban érdemes-e egy ilyen pert indítani, az attól függ, hogy mit látható, ha kinézünk az ablakon.
2020. dec. 21. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
70%

Ez Magyarország.

Feljelenteni,beperelni, mert NEKEM nem tetszik.

Remélem sosem lesz ilyen szomszédom

2020. dec. 21. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
39%

13. vagyok. A 14. válaszolótól kérdezném, hogy ő milyen úton szokta rendezni a jog által megnevezett sérelmeit, illetve milyen esetekben lehet feljelenteni/perelni, ha nem a SAJÁT érdekérvényesítésért. Te pereltél már azért, mert egy ismerősödet ok nélkül rúgták ki a munkahelyéről, vagy mert a Pista bacsi maradandó sérülést szerzett egy cserbenhagyásos gázolas során?

Ha valami vélt jogi sérelem ért, perelni lehet. Erre találták ki.

De hát ez Magyarország...Engem lepontoznak, mert leírtam a lehetőséget. Remélem sosem lesz olyan szomszédom vagy ismerősöm, mint a 14-es...

2020. dec. 21. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
76%

Szia 15!


Semmilyen jogsértés nem történt, nincs olyan jog ami korlátozza az engedélyel folyó építkezést.


Csupán magyaros mentalitás van.

És hiaba próbálod összekötni egy cserben hagyásos gázolást azzal hogy valakinek módosul az ablakbol látható panorámája - jogilag semmi kapcsolat nincs Közte.


És igen lehet jó pénzért rabolni mások drága idejét feljelentéssel és pereskedéssel, de minek?


Tudod mit, egyet értek veled, jó hogy nem vagy a szomszédom és nem perelgetsz minden sza...

2020. dec. 22. 06:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
25%

LétezHET alapja egy kártérítésnek panorámavesztés címén, HA bizonyos feltételeknek megfelel a sértett fél. Én sem gondolom, hogy a kérdezőnek fennállnak ezek a feltételek, csak fogódzót írtam le. Egyébként sokan feltételezik a szabályzatnak megfelelést, de meglepődnénk a valóságon, hogy milyen nagy %-ban "elcsalják" a magasságot, alapterületet, ablakméreteket, teraszbeépítést, telektől való távolsagok betartása. Stb...


Azzal sem értek egyet, hogy ez lenne a magyaros mentalitás. Amerikában ha 10 percre leparkolsz a nem saját házad előtti parkolóhelyre, figyelmeztetés nélkül rendőröket küldenek rád.



Valóban nincs kapcsolat a gázolás és a panorámavesztés között. Nem is ezért írtam, de nem sikerült megérteni.


"Feljelenteni,beperelni, mert NEKEM nem tetszik."

A nekem szót kiemelted, erre írtam a példát. Csak a NEKEM nem tetsző dolgok miatt szoktak perelni.


Utolsó ponttal egyetértek. Bár nem perelgetek, nem ez a hobbim, de ha úgy érezném hogy a szomszédom az életemet (az enyémet, igen) mindennapjaimat hátrányosan befolyásolná valamely tevékenysége, amit nem tudnék vele megbeszélni, de pl csökkenti az ingatlanom értékét, nem rándítom m leg a vállam mint a legtöbben az országban, hanem élek a jog lehetőségeivel, még akkor is, ha a tudom, hogy a jog sem az igazsagról szól és a bíróság is korrupt.

2020. dec. 22. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
75%

Szóvá csak a lényeg:

Társasház

Szemben építkeznek


Nem a szomszédrol volt szó, csupán az enyém épült hamarabb az indok.


Nagyon érdekelne,hogy milyen jogcímen kérsz rá birtokvédelmet?

2020. dec. 22. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
42%

Nem tudom kitől kérdezed ezt, az első válaszoló írt birtokvédelmet, szerintem megakadályozni nem lehet egy ilyen jellegű építkezést. Nem tudjuk miféle házról van szó milyen panorámával. Nem tudjuk azt sem, hogy a kérdező háza mennyire régi, mennyire része az ingatlannak a panoráma.

Amennyiben 1 helyrajzi számon belül sorra húzzák fel a telepeket a kivitelezők és emiatt nem látja jól az utcai kereszteződést a ház előtt, nyilván nem jogalap. Ha egy 150 éves ház természetvédelmi területére néző panoráma elé toldottak meg egy emeletet, mely így jelentősen csökkenti az ingatlan értékét, úgy kártérítést kérhet. Mivel ezt nem részletezte a kérdező, feltételezem nincs különösebb panoráma, csak mefszokta, jogy nem épületet lát. Hát ez csupán kellemetlen, de a mai világban mikor minden létező területet parcelláznak, mint az őrült, nem lepődik meg senki.

2020. dec. 22. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
44%

A Polgári Törvénykönyv szerint a tulajdonos az ingatlan használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen a szomszédokat szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné.


A bíróság ezt az általános szabályt alkalmazza a kilátást érintő jogvitákban. Ennek során a szomszédok érdekeinek összemérése alapján dönt. A bíróság dönti el tehát, hogy mi a zavarásnak az a mértéke, amelyet a szomszéd még tűrni köteles, és mi az, ami már jogkövetkezményt von maga után.


Ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy a zavarás a szükséges mértéket nem haladja meg, akkor az elszenvedő felet a zavarás tűrésére kötelezi.


Ha azonban a szükséges mértéket meghaladó a zavarás, akkor úgynevezett elhárítási igénye keletkezik a sérelmet szenvedett szomszédnak.



Konkrét kár bekövetkezése esetén pedig a sérelmet szenvedett szomszéd követelheti a kár megtérítését a zavaró, jogsértő féltől a Ptk. 6:519. §-a alapján.


Tekintettel arra, hogy a kilátás elvételével kapcsolatban a fentieknél konkrétabb szabályok nincsenek, a bírónak tág mérlegelési jogköre van a konkrét ügyben. A bírói gyakorlatban ugyanakkor kialakultak bizonyos elvek, amelyek mentén a bíróság rendszerint a döntését hozza.


Ezek az alapelvek az alábbiak:


a helybeli szokások figyelembe vétele,

a jogági függetlenség elve, és

a később építtető felelősségének elve.

A legfontosabb szomszédjogi alapelv, a helybeli szokások vizsgálata. Ez az elv a kilátásvédelem szempontjából azonban kisebb szerephez jut. A bíróság nem szokta pusztán azon az alapon tűrésre kötelezni a szomszédot, hogy az adott településen szokásosan elveszik a szomszédok egymástól a kilátást.

A jogági függetlenség (vagy szigorúbb szakzsargonnal: „a jogági jogellenesség függetlensége”) elve szerint, ami más jogág szerint jogszerű (pl.: építési szabályoknak, engedélyeknek megfelel), az polgári jogi szempontból még minősülhet jogellenesnek. A bírót tehát nem köti a döntéshozatalban a helyi építési szabályzat, vagy az önkormányzati építési iroda döntése. Ennek megfelelően egy, a helyi építési szabályoknak egyébként megfelelő – közigazgatási szempontból tehát hibátlan – építkezés is vonhat maga után kártérítést, ha a bíró úgy látja, hogy az jelentős mértékben elvonja a kilátást, és ezzel sérti a szomszédjogokat.

A kilátásvédelemmel kapcsolatban a legfontosabb elv a később építtető felelősségének alapelve. Eszerint a később építtető akkor is felelős a szükségtelen zavarásért, például a kilátás elvonásáért, ha az építési előírások betartása mellett zajlott a kivitelezés. Az új építtetőnek építményével eleve a környéken már meglévő épületek adottságaihoz kell igazodnia. Meghatározó tehát az új ingatlan környezete. Az építkezéssel együtt járó kilátáselvonás, egy átlagos, városias környezetben jellemzően polgári jogi (kártérítési) felelősséget nem keletkeztet. Olyan helyeken azonban, ahol az ingatlanok építésének kiemelt szempontja a panoráma (pl. magasabban helyezkedő városrészek, hegyoldal, folyó-, vagy egyéb vízpart stb.) a kilátáselvonás a később építkező kártérítési felelősséget eredményezheti.

Az egyes ügyekben eljáró bíróságok a fenti elvek vizsgálata alapján, az egyedi kérdések vizsgálatával határozzák meg, hogy egy ingatlanból nyíló kilátás elvonása a szomszéd részéről szükségtelen zavarásnak minősül-e. Ez alapján döntenek, hogy a zavarás megalapozza-e a panorámát elvonó, zavaró fél kártérítési felelősségét. Ugyanígy a bíróságok egyedi esetenként határozzák meg, hogy jogsérelem milyen súlyú, és annak elhárítására milyen jogkövetkezmény a legalkalmasabb. A kártérítés összege tehát szintén egyedi elbírálás tárgya.

2021. jan. 7. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!