Már megint jön a pára!?
Ne úgy szellőztess, hogy egy ablakot nyitogatsz ki, hanem amikor szellőztetsz, az összes nyílászárót tárd ki teljesen, tehát a szobák ajtaja is legyen nyitva és az összes ablak, akár még a bejárati ajtó is. Ha huzat van, támaszd ki az ajtókat és az ablakokat. Ezt csináldd meg, ahányszor csak lehet. Sokkal hatékonyabb néhány ilyen szellőztetés akár csak pár percig, mintha csak egy-egy ablakot hagynál nyitva fél órára, ráadásul gazdaságosabb is, mert néhány perc alatt nem hűlnek le a falak, bútorok, csak a levegő cserélődik, ami hamar újramelegszik.
Ezen kívül feltűnt, hogy írtad, hogy most fűtöttetek először, és csak az egyik szobában. Ezek szerint a lakásban elég hűvös van, és csak helyenként vannak meleg részek. Ez pont nagyon kedvez a párakicsapódásnak, fűtsetek rendesen és minden helyiségben.
A páralecsapódás két dolog függvényeként keletkezik, a levegő hőmérséklete / páratartalmának aránya. Bármilyen hőmérsékleten képződhet egy adott hőmérsékleten.
Amit leírsz ott a mérték sok és a kérdés az honnan jön.
Meg kellene nézni amit előző válaszolók is írtak.
Légköbméter ha nagyon kicsi akkor többlet keletkezik ugyanolyan használat mellett (pl 2 fő testpárolgása, zuhanyozása, ruhaszárítása, főzése)
Ha az ablaküvegek valamiért nem megfelelően töltöttek gázzal (hőszigetelés) akkor az üvegek hidegek (tapintásra is) és ott kicsapódik a pára. Olyan ez mint a kitöltött hideg üdítőnél a pohár falán 1 perc és gyöngyözik a párakicsapódás. Tehát tapintásra se lehet hideg az üveg.
A belső fűtés is fontos mert a meleg levegő több párát tud elnyelni, magában tartani.
Itt alul több bekezdés:
Egy dologgal nem értek itt egyet, hogy zuhanyozás után csukjuk be a fürdőszoba ajtót. Ez csak akkor jó elég erős szellőző van benne, ha nincs jobb nyitva hagyni és a szellőztetéskor kiengedni.
Előző voltam. A nagyon kicsi légköbméter, kicsi négyzetméter / 2-3 lakó is megnöveli a páratartalmat. Dupla légköbméternél fele annyi a páratartalom. Szóval lehet a kicsi lakóterület miatt is és talán másoknál kicsit több párát is csináltok - ez utóbbira példák.
- wc tető lecsukás
- ne legyen csöpögő csap
- kevesebb növény (vagy semennyi) :P
- főzéskor fedő használata
- konyhában a leves hűléskor legyen fedőzve (fémlábos jó hővezető, kihűl úgy is), ha kihűlt is fedőzve legyen
- kicsit langyosabb vízben zuhanyozás és kicsit rövidebb ideig
- ha lehet ruhaszárítás erkélyen vagy ablak ajtó előtt, és amikor érezhetően párás tőle a levegő kiengedni (5-10p) akár többször is
Itt még van pár hasznos tipp. Be lehet építeni olyan részszellőzőt ami páratartalom szerint nyit és csuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!