Kezdőoldal » Otthon » Egyéb kérdések » Már megint jön a pára!?

Már megint jön a pára!?

Figyelt kérdés
1 éve lakunk a jelenlegi albérletünkben. 1 hónappal a beköltözésünk előtt lett felújítva egy régebbi épület társasháznak. Tehát új műanyag nyílászárók meg minden. Már az első télen is szenvedtünk azzal, hogy amint 10 fok alá ment kint a hőmérséklet, egyből csupa víz és pára volt minden reggelre az ablak. De annyira, hogy állt a víz a párkányon. Mellette meg jöttek a penész pöttyök a falon... Kaptam a tanácsot, hogy minden reggel szellőztetni egy 20-30 percet. Megvolt. Hagyjuk az ablak foggantyúját 3/4-es állásban és akkor nem zár teljesen. Megvolt. Ugyanúgy maradt a pára... Aztán jött az ötlet, hogy rakjunk ki egy bazi nagy tálban sok sót, az felfogja a párát és bizonyos időközönként majd cseréljük. Jött a nyár, oké volt minden. Ma reggel az őszi időszakban először kicsit fűtöttünk este, 23 fokra volt állítva és csak a hálóban fűtöttünk, sehol máshol. Reggel azt veszem észre hogy az összes ablak a teljes lakásban tiszta víz, a sótál mellett pedig a falon egy szabályos kör alakú vízfolt. Már előre elegem van az egészből... egy párátlanító készülék nagyon drága, nem tudok rá annyi áldozni, de már egyszerűen nem tudom mit tehetnék még, hogy ne legyen idén is a minden napos káromkodás és düh amiért úszik a lakás a párától. Arról ne mis beszélve, hogy hosszú távon nem tesz jót sem embernek sem bútornak vagy bármi másnak. Mit tanácsolnátok?

2017. okt. 25. 10:49
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
100%

Naponta többször (akár 4-5 alkalommal) alapos szellőztetés (kereszthuzat!). Este mindenképpen.


Párásító tevékenységek (teregetés a lakásban) korlátozása. Főzés, fürdés után kereszthuzat.


A lakás egyenletes fűtése. Ahol és amikor hideg van, ott és akkor le fog csapódni a pára.


Résnyire nyitott ablak inkább árt, mert kihűl tőle a fal, és máris indul a lecsapódás.

2017. okt. 25. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
0%
A főbérlőnek kell szólni, hogy a lakása vízben ázik és penészedik.
2017. okt. 25. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 A kérdező kommentje:
Igyekszem szellőztetni, de sajnos főleg télen azért ez nem megy. Meg van amikor egész nap nincs is itthon senki...nyitva nem hagyhatom egész napra. A főbérlő mondta ezt a nem teljesen záródó ablak megoldást. Részéről ennyi.
2017. okt. 25. 11:26
 4/20 anonim ***** válasza:
Miért nem megy télen? Pont akkor kellene mennie. Nem akkor kell szellőztetni, amikor senki nincs otthon, hanem mielőtt elmenne mindenki otthonról. Ha nem szellőztetsz, semmi más nem fog segíteni, és még te leszel hibás a penészedésért.
2017. okt. 25. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 A kérdező kommentje:
Mert nem tudok naponta, ahogy írtad, 4-5 alkalommal szellőztetni.
2017. okt. 25. 11:54
 6/20 anonim ***** válasza:
63%

"Mit tanácsolnátok?"


A legegyszerűbbet: költözz másik bérleménybe.

Bajlódjon a tulaj ezzel a penészes putri lakással!

2017. okt. 25. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 A kérdező kommentje:
Jó is lenne, ha ez egyszerű megoldás lenne, de sajnos nem az. Nem a fővárosban élünk, ez egy kisebb város, ahol sokkal nagyobb az albi kereslet, mint a kínálat. Ez egy nagyon jó helyen lévő, árban megfelelő, nem lelakott, modern társasház, normális lakókkal. Szeretünk itt lakni, ez az egyetlen dolog, ami megnehezíti az életünket, ezért nem elmenni szeretnénk hanem valahogy megoldani.
2017. okt. 25. 13:21
 8/20 anonim ***** válasza:
Van az új ablakokon légbeszívó ?
2017. okt. 25. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
Amikor nem vagy otthon, nem termelődik pára a lakásban (hacsak nem szárítasz ott ruhákat). Otthonról elindulás előtt kell szellőztetni, hogy ne maradjon bent órákra a párás levegő. Amikor otthon vagy, akkor meg tudsz szellőztetni néhány óránként, és minden párásító tevékenység után. Ezzel simán összejön napi 3-5 alkalom, de nem is az a lényeg, hogy pontosan hány alkalommal szellőztetsz, hanem hogy ne rekedjen meg a párás levegő a lakásban. Emellett fűts elegendően és egyenletesen. Ha lehűl a levegő, kicsapódik a pára. Ha ezt nem teszed meg, semmi más nem fog segíteni.
2017. okt. 25. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
32%

"Amikor nem vagy otthon, nem termelődik pára a lakásban (hacsak nem szárítasz ott ruhákat)."


Nana!

A kérdező szerint ez a "modern társasház" egy felújított régi.

Ha földszinten laknak, akkor szinte biztos, hogy alulról jön a pára. Ezen csak óriási melóval (költséggel) lehet változtatni, amit még tulajdonosként sem biztos, hogy megtennék. Inkább bérbe adnám egy gombatenyésztő kisiparosnak.

Ha ilyen sok pára jön valahonnan, akkor nem érdemes kínlódni a csökkentéssel.

Számomra pl. egyenesen paródia, hogy új, műanyag nyílászárók lettek felszerelve csak azért, hogy utána nyitva kelljen hagyni az ablakot - és még így sem száraz a lakás. Én már ott kiakadtam volna, hogy nem az utcát akarom fűteni.


Kérdező! Hogy valami konstruktívat is írjak: ha mindenáron ragaszkodsz ehhez a lakáshoz, kérdezd meg a szomszédaidat, náluk is ekkora gond-e ez, és ha igen, mit tesznek ellene. Én megkérdezném azt is, hogy felújítás előtt is így volt-e ez, avagy csak a modern technológia "áldása" lett a penész.

2017. okt. 25. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!