Ha beengedtem költözni egy embert a házba és nem akar kiköltözni mit tudok tenni?
Albérleti szerződés nincs, mert nem albérlő volt csak szívességként engedtem be és a rezsijét néha kifizette.
Milyen legális módon tudom eltakarítani ezt a szemetet? MINDEN LEGÁLIS módszer érdekel! Köszönöm előre is!
Testalkatomból kifolyóan(197 cm, 125kg) volt már részem kilakoltatásban. Megkeresett egy ismerősöm, ott is ehhez hasonló helyzet volt, semmi papír, lakótársként volt ott, a részét igen lelakta, fizetni nem fizetett, szép szóra nem reagált csak agresszív lett, a tulaj lányát, aki szólt nekem kidobta a saját konyhájából stb. Összeszedtem 3 barátomat, ők is hasonló adottságokkal rendelkeznek, aztán kivonultunk. Beszélgettünk vele, vázoltuk a tényeket hogy innen bizony kimegy ma az összes cuccával együtt, csak nem mindegy hogy hogyan. Erre fenyegetőzött, hogy elvágom a torkotok szemét állatok, és nekiállt pakolni, ez tartott két percig, majd mondta hogy nem lehet kitenni innen, rendőrt hív, és mindenki édesanyja csuklott is egy darabig. Itt kapta meg az első ösztöndíját, egy laza bal pofont amitől elesett, majd vérző szájjal ugatott egy kicsit, pakolt tovább, majd szintén eljátszotta ezt, és a második ösztöndíjánál, meg amikor közöltük vele hogy a következő már rosszabb lesz, jó belátásra bírt, végleg összepakolt, hagyott ott vagy 4000 forint lakbért ÖNSZÁNTÁBÓL, és angolosan távozott.
Persze a lelkére kötöttem hogy nem érdemes visszajönnie, mert itt lakok 50 méterre(valójában kicsit messzebb), és ha idehívnak mégegyszer, akkor azt a két lábát töröm el amin idejött. Azóta se láttuk, hallottunk felőle, megtanulta a leckét.
Rendőrséget nem kellett volna belevonni, hanem szimplán keresni a magamfajtákat, és ki is van lakoltatva.
Igen sajnos hűsölésre nem vágyom ezért kerestük a legális módját!
Egy kedves, segítőkész személy írt nekem privátban és úgy néz ki sikerült a segítségével megoldanunk a helyzetet! :)
Ma ismét kihívta ez a szerencsétlen a rendőröket, de ma normális rendőrök jöttek, és közölték hogy gyakorlatilag amit tegnap azok a rendőrök összehordtak az hülyeség, szimplán csak szivattak minket a rendőrök is.... ( és simán kidobhattuk volna akár már ma is, a kilakoltatási moratórium ellenére. )
De amit mi is bevetettünk:
Szólítsd fel tanúk jelenlétében hogy hagyja el a házat , mert magánlaksértő és a magántulajdon joga erősebb a lakhatási joggal . Szólítsd fel írásban levéllel személyre címzetten 15 nap és kocc ! A zárat kicserélheted 15 nap múlva ha nem engedelmeskedik és a cumóit is kiteheted!
Köszi mindenkinek! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!